Született kategória
111
éve
100
éve
1926 – Budapesten megszületett Hargitay Miklós amerikai testépítő és színész, Jayne Mansfield férje.
Későbbi nevén: Mickey Hargitay. 1955-ben Mr. Universe.
98
éve
1928 – Megszületett Bacsó Péter, Kossuth-, és Balázs Béla-díjas filmrendező, író (Liliomfi, A tanú, Hány az óra, Vekker úr?).
Kassán (Szlovákia) született, családja az 1940-es években költözött Budapestre, ő itt fejezte be a gimnáziumi tanulmányait. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1950-ben kapott diplomát. Kezdetben dramaturgként és forgatókönyvíróként dolgozott, első rendezése az 1963-as Nyáron egyszerű című film volt. 1969-ben rendezte a legendás A tanú című filmet, amely az 1950-es évek koncepciós pereit elevenítette fel. A film túlzottan merész volt az akkori politikának, így egészen 1979-ig be sem mutatták, az 1981-es cannes-i filmfesztiválonazonban nagy sikert aratott, mára pedig kultuszfilm lett. Számos dalszöveget írt, egyik legnagyobb slágere Fényes Szabolcs zenéjével a Te szeress legalább című szám, mellyel többek között Mikes Éva és Koncz Zsuzsa aratott nagy sikert. Szintén Fényes Szabolccsal írta az Esős vasárnap délután című dalt. Munkásságáért 1985-ben Kossuth-díjjal jutalmazták. Szinte halála napjáig dolgozott, 2005-ben a De kik azok a Lumnitzer nővérek? című vígjátékot, 2008-ban pedig a Majdnem szűz című filmet forgatta. A 2009-es filmszemlén életműdíjat kapott, az átadáson elnézést kért, hogy túl szomorú filmeket készített. Több mutatása
95
éve
1931 – Megszületett E. L. Doctorow amerikai író (Ragtime).
Teljes nevén: Edgar Lawrence Doctorow. Írásai a 20. század első felének Amerikájának társadalombírálatai. Magyarul nyolc regénye és két elbeszéléskötete jelent meg, Ragtime című regényét Göncz Árpád fordította magyarra. Több mutatása
88
éve
86
éve
83
éve
82
éve
1944 – Megszületett Máté Gábor magyar-kanadai orvos, író, aki függőségek kutatásával és kezelésével foglalkozik.
Angolul: Gabor Maté. Ismert a ADHD (figyelemhiányos-hiperaktivitás zavar) területén végzett munkája. Tudományos kutatások eredményeivel alátámasztott elve, hogy az elme, a tudat, a lélek egészsége nem választható el a test egészségétől. Sokat foglalkoztatott előadó, rendszeresen ír különböző lapokba, és több könyve is megjelent. Több mutatása
80
éve
1946 – Megszületett Syd Barrett angol énekes, gitáros, zeneszerző, a Pink Floyd egyik alapítója.
Teljes nevén: Roger Keith Barrett. Karrierje csak néhány évig tartott, mielőtt abbahagyta a zenélést és elvonult a nyilvánosság elől. Kreativitása és jellegzetes, brit kiejtése sok későbbi művészre volt nagy hatással. Több mutatása
71
éve