Született kategória
83
éve
203
éve
129
éve
1897 – Megszületett Árkayné Sztehló Lili, üvegfestő.
1925-ben az Új Művészek Egyesületének egyik alapító tagja. Ő volt a két világháború közötti időszak hazai és külföldi iparművészeti, képzőművészeti és egyházművészeti kiállításainak az egyik legsikeresebb résztvevője, melyet számos díja és elismerése tanúsított. Főbb művei: a mohácsi városháza ablakai (1927.), melyekkel a mohácsi csatának állított emléket, a budapesti Városmajor templom festett ablakai (1932.), a győri gyárvárosi templom (1929.) és a pécsi belvárosi templom (1943.) ablakai. Több mutatása
123
éve
1903 – Megszületett Konrad Lorenz osztrák etológus.
Osztrák zoológus, a modern etológia megalapítója. Lorenz már gyerekkorában rendkívüli érdeklődést mutatott az állatok iránt, parkvárosi házukban voltak kutyái, macskái, nyulai, halai, különböző madarai, majmai. Gyakran cipelt haza állatokat vidéki kirándulásaikról is. Már egészen fiatalon naplót vezetett madarai viselkedéséről. Miután 1922-ben leérettségizett, apja a New York-i Columbia Egyetemre küldte, hogy orvosi tanulmányokat folytasson. Valódi célja az volt, hogy elszakítsa fiát szerelmétől, a nem megfelelő partinak tartott Gretl Gebharttól. Lorenz a Columbián azonban hanyagolta tanulmányait, helyette inkább a tengerparti élővilágot tanulmányozta. Lorenz másik szenvedélye a motorsport volt. Hazatérése után hivatásos motorkerékpár-versenyző lett. Közben persze az állatok viselkedésének kutatását sem hanyagolta, 1927-ben publikálta első jelentős ornitológiai tanulmányát, melyben a csókák tanulmányozása során szerezett tapasztalatait tette közzé. 1989. február 27-én halt meg altenbergi otthonában. Több mutatása
100
éve
1926 – Megszületett Joan Sutherland ausztrál szoprán operaénekes.
Teljes neve: Dame Joan Alston Sutherland OM AC DBE. Rajongói a „La Stupenda” (kb. A bámulatos) néven emlegették.
99
éve
1927 – Megszületett Hiroshi Yamauchi japán üzletember, a Nintendo harmadik elnöke.
Kyotoban, Japánban született, a Nintendo alapítójának, Fusajiro Yamauchi-nak a dédunokája. A Nintendo harmadik elnöke volt, aki kis kártyajáték előállítóból sok milliárdot érő videójáték gyártóvá növelte a céget. Több mutatása
73
éve
70
éve
1956 – Megszületett Jonathan Palmer, volt brit autóversenyző, F1 pilóta.
Fia, Jolyon Palmer szintén F1 versenyző.
370
éve
1656 – Megszületett Edmond Halley angol csillagász, meteorológus, matematikus, feltaláló.
Más forrás szerint október 29-én született, mivel akkor Angliában még a Juliánusz naptár volt érvényben. Néhol Edmund Halleyként említik.Először számolta ki a róla elnevezett üstökös pályáját. Az üstökös 76 évente tér vissza a Föld közelébe.A geometria professzora, admirális, a királyi haditengerészet parancsnoka - mind a mai napig ő az egyetlen tényleges parancsnoki ranggal rendelkező személy aki NEM volt tengerész. Foglalkozott statisztikával, népszámlálással és föld terület méréssel is. A szó legszorosabb értelmében végig járta követőivel Párizst és mindaddig először megmérték, hogy mekkora. Azután minden egyes házba bekopogtak és konkrétan megszámolták, hogy hányan lakják. Az ő matematikai számításait alkalmazzák mind a mai napig az életbiztosításoknál, a várható élettartam kiszámításánál. Rengeteg cikket, kiadványt, könyvet írt és jelentetett meg a megfigyeléseiről. Ma is az ő jelzés rendszerét használják azokon a térképeken ahol jelzik a szelek irányát, erősségét, a különböző áramlatokat. Több mutatása
143
éve