Született kategória
134
éve
133
éve
1893 – Megszületett Gaál Béla színész, filmrendező (Meseautó).
Eredeti neve Goldstein Béla, névváltozat: Gál Béla.
121
éve
114
éve
1912 – Megszületett Berczeller Rezső Rudolf szobrászművész, akinek lebegő szobrai a Nemzeti Galéria kupolatermében láthatók.
Jellegzetes témái az ember és embertömegek (felvonulók, harcolók, táncolók stb.) mint gépek vagy szörnyetegek megjelenítése, valamint foglalkoztatta a testi szenvedés (akasztottak, kivégzettek, szülő nők, testi fogyatékosok) és a kataklizmák, katasztrófák, az Apokalipszis víziója. Nagyméretű alkotásait előbb fából készítette, majd többféle anyaggal kísérletezett, fémekkel és horganyzott hálóval dolgozott. Apokalipszis című munkája a Magyar Nemzeti Galéria kupolatermében felfüggesztve látható. Több mutatása
97
éve
88
éve
82
éve
1944 – Megszületett Eötvös Péter, Kossuth-díjas zeneszerző, karmester.
Zenei pályáját a Vígszínház zenei vezetőjeként kezdte. 1963 és 1971 között film- és színházi kísérőzenék komponálásával foglalkozott. Többek között Fábri Zoltán-, Makk Károly-, Huszárik Zoltán- és Szabó István-film zenéjét írta. Dolgozott a Kölni Opera korrepetitoraként, a BBC Szimfonikus Zenekarában, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar karmestereként, a Holland Rádió Kamarazenekarának vezető karmestereként. 2004. januárjában a cannes-i MIDEM expón a legjobb kortárs zeneszerző díját kapta. Operája, a Három nővér, 1998-ban elnyerte a Grand prix de la critique 1997/98 – Prix Claude-Rostand (Párizs), a Victoires de la Musique Classique et du Jazz 1999" (Párizs) és a Prix Caecilia (Brüsszel) díjakat, 2015. augusztus 20-án a Szent István rendet adományozta neki Áder János. 1991-ben létrehozta a Nemzetközi Eötvös Intézet Alapítványt, 2004-ben pedig az Eötvös Péter Kortárszenei Alapítványt. Alapítványai a fiatal zeneszerzőket és karmestereket segítik. Több mutatása
2008
éve
18 – Meghalt Ovidius ókori latin költő, aki már saját korában is divatos volt, erotikus költőnek tartják.
Tomis-ban halt meg (ma Konstanca, Románia) Sulmoban (Sulmona), Olaszországban Született Kr. e. 43.03.20. Teljes nevén: Publius Ovidius Naso
189
éve
1837 – Megszületett Milij Alekszejevics Balakirev orosz zeneszerző, zongorista és karmester, az Ötök tagja (Iszlamej).
oroszul: Милий Алексеевич Балакирев
169
éve