Ma Helén névnapja van

Született kategória

203 éve

1823 – Megszületett Alfred Russel Wallace brit természettudós, felfedező, geográfus, antropológus, biológus, aki Darwintól függetlenül jött rá a természetes szelekció elméletére.

Charles Darwin-tól függetlenül állt elő a természetes szelekció elméletével, mely arra sarkallta Darwint, hogy saját munkáját terveihez képest korábban tárja a nyilvánosság elé. A ​gyakorlati spiritualizmus védelme című könyve még éltében megjelent magyarul is, Madách Aladár fordításában. Több mutatása

Teljes esemény 0

1823. 01. 08. Született Tudomány

141 éve

1885 – Megszületett Kóczán Mór atléta, olimpiai bronzérmes gerelyhajító, református lelkész.

Kocs, 1885. január 8. – Alsógöd, 1972. július 30. Pápán járt gimnáziumba, s itt szerzett lelkészi oklevelet is. A pápai Református Kollégiumban kezdett el sportolni, kiemelkedő eredményei révén először a Budapest Torna Club, majd a Ferencváros atlétája lett. Foglalkozott súlylökéssel, diszkoszvetéssel, gerelyhajítással is. Részt vett az 1908-as londoni-, és az 1912-es stockholmi olimpián, ahol harmadik helyezést ért el. 1914-ben Anglia-, 1916-ban Magyarország nemzetközi bajnoka, 1920-ban Csehszlovákia bajnoka. 1924-ben 40-évesen csehszlovák szinekben vesz részt a párizsi olimpián. 1907-ben Csallóközaranyosra került segédlelkésznek, majd lelkésznek. Csallóközaranyos sportcsarnokát hálából róla nevezték el. A II. világháborút követő években Magyarországra, Göd-re települt, ahol lelkésznek választották. Aktivan részt vett Göd sportéletében, itt élt 1972. július 3-án bekövetkezett haláláig. Több mutatása

Teljes esemény 0

1885. 01. 08. Született Sport Magyar

118 éve

1908 – Megszületett Wass Albert erdélyi magyar író és költő (Kard és kasza).

Teljes evén: Szentegyedi és czegei gróf Wass Albert. A Wass család eredete az Árpád-korig vezethető vissza, és egyike Erdély legrégibb nemesi családjainak. A család 1744-ben, Mária Teréziától kapott grófi címet. Nagyapja, Wass Béla országgyűlési képviselő majd Szolnok-Doboka vármegye főispánja volt. Apja Wass Endre (1886-1975), anyja losonczi báró Bánffy Ilona (1883-1960). Kolozsvárott, Debrecenben, majd a németországi Hohenheimben és Párizsban, a Sorbonne-ontanult. 1932-ben visszatért Erdélybe. 1944-től Németországban, majd 1952-től haláláig az Amerikai Egyesült Államokban élt. Nicolae Ceausescu elnökségének éveiben Romániában könyveit betiltották. Műveit Magyarországon a rendszerváltás óta jelentetik meg, korábban itt szinte ismeretlen volt. Magyarországon szélesebb körben csak halála után fedezték fel. Ismert könyve a Kard és kasza, amelyben több generáción keresztül tekinti át a magyar történelmet saját ősi nemzetségének történetén szűrve, 1050-től egészen a jelenkorig. A funtineli boszorkány című művét az olvasók a legnépszerűbb 12 magyar regény közé választották. Több mutatása

Teljes esemény 1

1908. 01. 08. Született Irodalom Magyar

94 éve

1932 – Megszületett Gyarmathy Lívia, Kossuth- és Balázs Béla-díjas, filmrendező (Ismeri a szandi-mandit?).

Érdemes és kiváló művész, a magyar mozgókép mestere. Munkáiból mély empátia és emberismeret sugárzik, elve volt, hogy filmjei "az ember humánumát fejlesszék, érzelmeket keltsenek". Vegyészmérnökként dolgozott, amikor 1960-ban egy újsághirdetés nyomán jelentkezett a kísérleti filmrendezői osztályba a Színművészeti Főiskolára, diplomamunkája dokumentumfilm egy versenyben alulmaradt sportolóról. Filmjeit a cseh új hullámhoz hasonlították, ő maga Jacques Tatit és Michelangelo Antonionit tartotta példaképének. Forgatott állami gondozott gyerekekről, drogos fiatalokról, közéleti problémákkról, több generáció együttéléséről, és egy télre ittrekedt gólya és a helybéliek kapcsolatáról. Férjével, Böszörményi Gézával együtt több filmet készítettek, többek között a recski munkatáborról, Faludy György költőről, az ötvenes években halálos ítéleteiről. Számos díjat nyert, ismert és elismert lett az európai filmesek körében, Minden szerdán című filmjében Jirí Menzel Oscar-díjas rendező is látható volt, A csalás gyönyöre zenéjét Ennio Morricone komponálta. Férjével közösen kaptak Kossuth-díjat és együtt lettek a magyar mozgókép mesterei. Lányuk, a 2021-ben elhunyt Böszörményi Zsuzsa elnyerte a legjobb külföldi filmnek járó diák Oscar-díjat, és dolgozott szülei filmjeiben. Több mutatása

Teljes esemény 0

1932. 01. 08. Született Film/Média Nő Magyar

92 éve

1934 – Megszületett Alexandra Ripley amerikai regényíró (Scarlet - az Elfújta a szél folytatása)

Legismertebb műve a "Scarlett", Margaret Mitchell "Elfújta a szél" című regényének folytatása. Az 1936-os eredeti mű, amelyből az Oscar-díjas film készült, 25 millió példányban kelt el. Az eddigi legnagyobb összeget - 4 millió 940 000 dollárt - tette le a Warner Books kiadó azért, hogy egy elhunyt szerző regényét folytathassák. Az 1991-ben megírt folytatás szintén bestseller lett, és televíziós sorozatot is forgattak belőle, annak ellenére, hogy a kritikusok hideg fogadtatásban részesítették. Több mutatása

Teljes esemény 0

1934. 01. 08. Született Nő Irodalom