Színház kategória
14
éve
145
éve
64
éve
1962 – Megszületett Kárászy Szilvia zongoraművész.
Németországban, Bécsben, majd Marokkóban élt és dolgozott. Alapítója és igazgatója volt az I. Fazioli zongorafesztiválnak, 2001-ben alapította meg az Aranyharang díjat, amelyet fogyatékos embereknek, művészeknek ítéltek oda. A Magyar zene a zongoraoktatásban 1900-2000 című filmjét UNESCO-díjjal tüntették ki. 2003-ban alapította meg a Magyar Zongora Akadémiát, amely fiatal komolyzenészek tehetséggondozásával foglalkozik, 2009-ben nyitotta meg összművészeti koncertszalonját, a Kárászy Szalont, amelynek létrehozásáért 2010-ben Gundel Művészeti díjat kapott. Férje Tahi Tóth László színész volt. Több mutatása
19
éve
2007 – Meghalt Miklósy György színművész, szinkronszínész.
Más írásmóddal: Miklósi vagy Miklóssy
3
éve
2023 – Meghalt Csomós Mari, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után pályafutását 1965-ben a veszprémi Petőfi Színháznál kezdte, majd a kecskeméti Katona József Színház, a szolnoki Szigligeti Színház és a Nemzeti Színház tagja volt. 1983-tól a Katona József Színház tagja 1994-ig, amikor az Új Színházhoz szerződött, majd 1998-ban a Radnóti Színházba. Rendkívül hiteles szerepformáló volt, belülről, önmagát adva játszotta karaktereit.2017. március 27-én, a színházi világnapon választották a nemzet színészévé Berek Kati helyére.Férje a fiatalon elhunyt tévés dramaturg, Deme Gábor volt. Több mutatása
83
éve
135
éve
1891 – Meghalt Csiky Gergely író, költő, műfordító, aki Sophokles tragdiáit fordította magyarra.
A Kisfaludy Társaság másodtitkára, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. Róla nevezték el a kaposvári Csiky Gergely Színházat.
92
éve
12
éve
2014 – Meghalt Mike Nichols német származású amerikai tv-, színház- és filmrendező, forgatókönyvíró, producer.
Nichols az egyike annak a tizenhárom művésznek, aki elnyerte az Oscar-díjat, az Emmy-díjat, a Grammy-díjat és a Tony-díjat.
89
éve