Sport kategória
39
éve
269
éve
1757 – Megszületett a francia Élisabeth Thible, az első nő aki hőlégballonnal reült. 26 éves volt és Minerva római istennőnek volt öltözve.
Teljes nevén: Marie Élisabeth Thible. Amikor a ballon elemelkedett a földtől, Thible – római Minerva istennőnek öltözve – és Fleurant két duettet énekelt Monsigny La Belle Arsène című, akkoriban ünnepelt operájából. A repülés 45 percig tartott, mintegy 4 kilométert tett meg, és a becslések szerint elérte az 1500 méteres magasságot. Az eseményt III. Gusztáv svéd király is végignézte, akinek tiszteletére a ballont elnevezték. A leszállás során Thible kificamította a bokáját. Fleurant a repülés sikerét Thible érdemének tulajdonította. Több mutatása
61
éve
1965 – Megszületett Csipes Ferenc olimpiai bajnok és világbajnok kajakozó.
Tizenhárom évesen lett a Bp. Honvéd kajakozója, a nyolcvanas évek elején sorra nyerte a korosztályos országos bajnokságokat, és huszadik születésnapján bekerült a válogatottba. 17 felnőtt magyar bajnoki címe mellé nyert még nyolc világbajnoki aranyérmet - 1986-ban és 1987-ben egyszerre kettőt is -, s aztán 1988-ban a szöuli olimpián az aranyérmes négyes tagja volt. Minden idők legjobb magyar kajakosainak egyike, többször volt az év kajakozója, sőt, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét is megkapta. Ex-felesége sokszoros magyar bajnok és csúcstartó úszónő, Orosz Andrea, lányuk, Tamara is többszörös világ- és Európa-bajnok kajakozó lett. Több mutatása
55
éve
1971 – Joe Frazier megverte Muhammad Alit és ezzel elnyerte a nehézsúlyú bajnoki címet.
A Madison Square Gardenben 15 menetben aratott győzelmet.
40
éve
90
éve
1936 – Megszületett Dömölky Lídia hétszeres magyar bajnok, olimpiai bajnok, négyszeres világbajnok tőrvívó.
1960-ban és 1968-ban az olimpián tagja volt az ezüstérmet szerzett női tőrcsapatnak, míg az 1964-es tokiói olimpián a női tőrcsapattal aranyérmet szerzett. Sákovics József párbajtorvívó felesége volt. Több mutatása
83
éve
1943 – Megszületett Bobby Fisher amerikai sakknagymester, sakkvilágbajnok.
Teljes neve: Robert James Fischer. Édesapja Neményi Pál fizikus volt, aki hetente küldött 20 dollárt. Rendkívül magas IQ-ja volt, sakktehetsége már 8 évesen megmutatkozott, később szinte mindent megnyert ha volt kedve játszani 1972-ben világbajnoki címet nyert, majd három év múlva 32 évesen visszavonult. Nehezen jött ki a szövetségekkel vagy bármilyen szervezettel. Szegényen élt egy szeretetotthonban, és nem játszott. Sok év kihagyás után egy 17 éves budapesti egyetemista lány vette rá, hogy újra játszon. Személyisége nem volt egyszerű, idős korára üldözési mánia hatalmasodott el rajta, Izlandon kért menedékjogot. Több mutatása
70
éve
1956 – Megszületett Nébald György olimpiai bajnok kardvívó.
1970-ben kezdett el vívni a Budapest Honvéd együttesében. Korán megmutatkozott tehetsége, 1975-ben junior világbajnok lett. 1976-ban, húsz évesen mutatkozott be a válogatottban. Első felnőtt sikerét 1978-ban érte el, amikor a kardcsapattal felnőtt világbajnokságot nyert, melyet még háromszor sikerült sikerült megismételnie (1981–1982, 1991). Az 1985-ös világbajnokságon bronzérmet, az 1991-es Európa-bajnokságon pedig aranyérmet szerzett a csapattal. Első egyéni világbajnokságát 1985-ban nyerte meg, 1987-ben bronzérmes, 1990-ben újra megnyeri a vb-t. 1991-ben a világbajnokságon és az Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett. Az 1980-as moszkvai olimpián a kardcsapattal bronzérmet szerzett, majd a szöuli olimpián Bujdosó Imre, Csongrádi László, Gedővári Imre és Szabó Bence mellett Nébald olimpiai aranyérmet szerzett, majd az barcelonai olimpia csapatversenyében ezüstérmet szerzett. 1993-ban fejezte be aktív pályafutását. Ötvenötször szerepelt a válogatottban. Több mutatása
133
éve
41
éve