Sport kategória
100
éve
98
éve
1928 – Meghalt Alvin Kraenzlein amerikai atléta, az első versenyző, aki egy olimpián négy aranyérmet nyert.
51 éves korában halt meg. Bécsben született. 1900-ban Párizsban, az újkor második olimpiájának legeredményesebb versenyzője volt: három gátfutószámban (60, 110, 200 méter) lett első és megnyerte a távolugrást is, így négy arannyal térhetett haza. Több mutatása
69
éve
1957 – Megszületett Nancy Lopez amerikai golfjátékos, aki 5 egymást követő LPGA versenyt nyert.
1978-ban öt egymást követő LPGA versenyt megnyert, 35 győzelmével pedig 1987-ben bekerült az LPGA "Hall of Fame"-be ("Hírességek Csarnoká"-ba). Több mutatása
27
éve
41
éve
1985 – Megszületett Lewis Hamilton brit autóversenyző, az első színes bőrű F1 pilóta, 2008, 2014 és 2015 F1 világbajnoka.
Teljes nevén: Lewis Carl Davidson Hamilton.
110
éve
2
éve
2024 – Meghalt Franz Beckenbauer világbajnok német labdarúgó, edző, csapatvezető, akinek beceneve Der Kaiser (a császár) volt.
Játékosként 1974-ben, szövetség kapitányként pedig 1990-ben volt világbajnok.
141
éve
1885 – Megszületett Kóczán Mór atléta, olimpiai bronzérmes gerelyhajító, református lelkész.
Kocs, 1885. január 8. – Alsógöd, 1972. július 30. Pápán járt gimnáziumba, s itt szerzett lelkészi oklevelet is. A pápai Református Kollégiumban kezdett el sportolni, kiemelkedő eredményei révén először a Budapest Torna Club, majd a Ferencváros atlétája lett. Foglalkozott súlylökéssel, diszkoszvetéssel, gerelyhajítással is. Részt vett az 1908-as londoni-, és az 1912-es stockholmi olimpián, ahol harmadik helyezést ért el. 1914-ben Anglia-, 1916-ban Magyarország nemzetközi bajnoka, 1920-ban Csehszlovákia bajnoka. 1924-ben 40-évesen csehszlovák szinekben vesz részt a párizsi olimpián. 1907-ben Csallóközaranyosra került segédlelkésznek, majd lelkésznek. Csallóközaranyos sportcsarnokát hálából róla nevezték el. A II. világháborút követő években Magyarországra, Göd-re települt, ahol lelkésznek választották. Aktivan részt vett Göd sportéletében, itt élt 1972. július 3-án bekövetkezett haláláig. Több mutatása
96
éve
1930 – Megszületett Novák Éva olimpiai bajnok úszónő.
Az 1948-as londoni olimpián a 200 méteres mellúszásban bronzérmet szerzett, majd az 1952-es helsinki olimpián a 4x100 méteres gyorsváltóban aranyérmet, míg a 200 méteres mellúszásban és a 400 méteres gyorsúszásban ezüstérmet nyert. Tizenötszörös magyar bajnok. Több mutatása
105
éve