Inez névnapja

Március 6.

551 éve

1475 – Megszületett Michelangelo Buonarroti olasz festő, szobrász, építész és költő (Dávid, Piéta).

Az érett reneszánsz mestere és a barokk művészet atyja volt. Caprese-ben született. Firenzében kezdte tanulmányait, I. Lorenzo de'Medici volt a mecénása, aki megismertette a kor filozófiai áramlataival. 1496-ban Rómába ment, ahol megalkotta "Pietà" című márványszobrát. Az 1501-ben befejezett szobor Máriát ábrázolja, aki karjában tartja a halott Jézust. Michelangelo esztétikai felfogását - miszerint a lélek szépsége a test szépségében nyilvánul meg - jól tükrözi, hogy Máriát és Jézust fiatalnak ábrázolta. 1501-ben Michelangelo visszatért Firenzébe, ahol Dávid-szobrán dolgozott. 1505-ben Rómába hívták, hogy megtervezze II. Gyula pápa síremlékét, de az nem valósult meg. E helyett megbízták a Sixtus-kápolna mennyezetének kifestésével. 1508-tól 1512-ig festette a bibliai jeleneteket a világ teremtésétől az angyali üdvözletig. 1515-ben elkészült a "Mózes", 1516-ban pedig a "Haldokló rabszolga" című szobra. 1517 és 1534 között Michelangelo ismét Firenzében, a Mediciek sírkápolnájában dolgozott. 1541-ben fejezte be "Utolsó ítélet" című freskójával a Sixtus-kápolnában lévő művét. 1547-től a Szent Péter-bazilika építésének irányítását vette át, amelynek kupoláját az ő tervei szerint építették. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Történelem Alkotás

97 éve

1929 – Megszületett Hegedűs Ágnes, Jászai Mari-díjas színésznő.

Hegedűs Ágnes a főiskola elvégzése után a Nemzeti Színház, majd a Magyar Néphadsereg Színházának tagja volt. 1955-től 1959-ig Debrecenben, 1959-től Szolnokon játszott. Emlékezetes alakítást nyújtott Násztyaként (Gorkij: Éjjeli menedékhely), Violaként (Móricz: Légy jó mindhalálig), Reganként Shakespeare: Lear király című drámájában. Örkény István: Macskajáték című drámájának ősbemutatóján 1971-ben, a Szigligeti Színházban ő játszotta Orbánné szerepét (rendező: Székely Gábor). Férje Berényi Gábor rendező, színigazgató volt. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Film/Média Magyar Színház

82 éve

1944 – Megszületett Kiri Te Kanawa új-zélandi operaénekesnő.

A különlegesen szép nő valódi szüleit nem ismerte, örökbefogadó szülei egy ír asszony és egy maori férfi voltak. Gyermekkorában tanítónőjétől, egy korábban operaénekes apácától tanult énekelni a helyi katolikus iskolában. Később Londonban a magyar Rózsa Vera tanította. 1970-ben debütált a Covent Gardenben, 1974-ben a New York-i Metropolitanban. Kiváló énekesnő, személyesen azonban nehéz természetű primadonna. 1981-ben több mint hatszázmillió ember látta-hallotta a televízióban, amikor Károly brit trónörökös esküvőjén a londoni Szent Pál-székesegyházban Händel Sámson című oratóriumából a Let the Bright Seraphim áriát adta elő. Diana halála után soha többet nem éeneklte ezt a darabot. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Zene

80 éve

1946 – Megszületett Dave Gilmour brit rockgitáros, énekes, zeneszerző és szövegíró, a Pink Floyd tagja.

Cambridge-ben született. 1968-tól a Pink Floyd együttes tagja volt. 1987-es visszatérésük alkalmából világ körüli turnén, majd 1989-ben a velencei Szt. Márk téren szerepeltek. 1990 óta készített felvételeket Mike Oldfielddel és a Blue Pearl együttessel. Lemezeiből: "Ummagumma", "Atom Heart Mother", "Obscured by Clouds", "The Wall" (filmzene is), "Delicate Sound of Thunder" (Pink Floyd), "Dave Gilmour", "About Face" (szóló). Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Zene

59 éve

1967 – Meghalt Kodály Zoltán, Kossuth-díjas zeneszerző, zenetudós, népzenekutató, zenepedagógus.

Az 1882-ben született Kodály Zoltán igen fiatalon és önerőből tanult meg játszani négyféle hangszeren. 18 éves korától a bölcsészkarral párhuzamosan a Zeneakadémiára is járt, ahol 25 évesen már tanárként dolgozott. Zenedarabjain könnyen felismerhető, hogy érdeklődésének alapja elsősorban a magyar népdal és népzene volt. Kortársával és barátjával, Bartók Bélával együtt hosszú évekig járták a magyar falvakat, hogy összegyűjtsék a még fellelhető népdalokat. Az 1920-as években már külföldön is játszották darabjait, de első igazi hazai sikere 1923-ban volt a Psalmus Hungaricus, majd ezt követte a Háry János és a Székelyfonó. Hírnevét nemcsak műveinek, de zenepedagógusi munkásságának is köszönheti. Kifejezetten gyerekkarok számára mintegy ötven művet írt, a zenetanításban pedig máig is világszerte alkalmazzák a Kodály-módszert. Mindent megtett annak érdekében, hogy a magyar népművészetet világszerte minél többen megismerhessék. Számos kitüntetést kapott, több egyetemnek volt díszdoktora. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Zene Magyar

27 éve

1999 – Meghalt Parti János olimpiai bajnok kenus, edző.

Jégkorongozó, majd gyorskorcsolyázó voltutána lett kenus. 1952-től 1963-ig szerepelt a magyar válogatottban. Tízezer méteren három egymást követő Európa-bajnokságon nyert aranyérmet. Három olimpián vett részt és mindhármon érmes helyezést ért el. Az 1960-ban Rómában ezer méteres távon olimpiai bajnoki címet szerzett. Az aktív sportolástól 1965-ben vonult vissza. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Sport Magyar

17 éve

2009 – Meghalt Horváth Teri, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművésznő, az Indul a bakterház Banyája.

Kétszeres Jászai Mari-díjas, valamint SZOT- és Kossuth-díjas érdemes művész. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után, 1952-től az Ifjúsági Színház, a Madách Színház, a Jókai Színház és a Thália Színház tagja volt. 1952 és 1954 között a Színház és Filmművészeti Főiskolán tanított. Szerepeiből: Rozika (Sarkadi: Út a tanyákról), Nyilas Misi (Móricz: Légy jó mindhalálig), Fjoklusa (Osztrovszkij: Vihar), filmjeiből: Talpalatnyi föld, Egy asszony elindul, Ludas Matyi, Kincskereső kisködmön I-IV., Egri csillagok, Feldobott kő, Rózsa Sándor I-XIII., Indul a bakterház, Gyermek születik. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Film/Média Magyar Színház

1 éve

2025 – Meghalt Sopsits Árpád, Balázs Béla-díjas színház- és filmrendező, forgatókönyvíró (Céllövölde, A martfűi rém).

A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának népművelés-könyvtár szakán, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakán tanult Makk Károly osztályában. A Mafilm forgatókönyvírója, később rendezője volt, dolgozott többek között az Új Színházban, a Nemzeti Színházban, a Vígszínházban. Háromszor is díjat vehetett át a Magyar Filmszemlén (1990, 1993, 2001). 2017-ben a Magyar Filmhéten elnyerte a legjobb rendező díját. Magyar Filmakadémia tagjai közé választották. Első játékfilmje, a Céllövölde 1989-ben készült. Nevéhez fűződik a Video Blues (1992), a Félelem és reszketés (1994), a Rítus (1995), a Derengő (1996), a Légyfogó (1998), A negatív ember (1998), a Torzók (2001), a Ritmusok (2004), a Forgás (2006), a Kilengések (2006) és A hetedik kör (2008) is. A martfűi rém című, valós eseményeket feldolgozó pszichothrilleréből sorozat is készült. Utolsó nagyjátékfilmjét, a Mellékszereplőket 2023-ban mutatták be. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Film/Média Magyar Színház

35 éve

1991 – Először aktiválódott a Michelangelo nevű számítógépes vírus, a '90-es évek legkártékonyabb vírusa.

Nevét arról kapta, hogy március 6-án, pénteken, Michelangelo születésnapján aktivizálta magát, egy héttel a március 13-i péntek előtt.A vírus hordozható lemezekkel (floppy) terjedt. Befészkelte magát a memóriába, 2 kB-ot lefoglalva a rendelkezésre álló 640-ből. Ezután minden lemezt megfertőzött, amit a gépbe helyeztek. Minden év március 6-án aktivizálja magát, akkor törölte az elsődleges lemez minden adatát.A vírust nem írtották ki, hanem egy idő után nem fertőzött tovább, mert a számítógépek fejlődése során már nem lemezekről indultak a rendszerek. Több mutatása

Teljes esemény 0

Érdekes Technika