Meghalt kategória
10
éve
6
éve
2020 – 91 éves korában meghalt Konok Tamás, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas festő- és szobrászművész.
A geometrikus absztrakció képviselője. Felesége Hetey Katalin Kossuth-díjas szobrászművész, nagyapja ifj. Sándy Gyula, a Széll Kálmán téri Postapalota építője volt. Konok Tamás valamennyi művét digitalizálta és honlapján közzé tette. Sokat dolgozott felmenői munkáinak megőrzésével és gondozásával, például elérte, hogy a II. világháború frontjain haditudósítóként dolgozó apjának a Don-kanyarban készült fotóit ne csak itthon, hanem Moszkvában is bemutassák. Élete végéig napi 10 órákat dolgozott. Több mutatása
110
éve
1916 – Meghalt Ferenc József osztrák császár, magyar és cseh király, aki 68 éven keresztül uralkodott.
Schönbrunnban 86 éves korában halt meg. Utódjaként másodfokú unokaöccse, I. Károly (IV. Károly néven magyar király) lépett a trónra. Ferenc József 68 évig tartó uralkodását a demokratizálódás és a függetlenedési törekvések ellenzése jellemezte, mivel a Monarchia erejének megőrzését csak a korlátlan befolyásában látta. I. Károly, akinek felesége Zita, Bourbon-Pármai hercegnő volt, különbékére törekedett a szövetségesekkel. 1917 márciusában már nyilvánvalóvá vált a Monarchia válsága és kimerültsége. Több mutatása
103
éve
1923 – Meghalt Radnai Béla szobrász.
Budapesten a Pázmány szobrot, Pozsonyban a Petőfi szobrot, Szolnokon Damjanich János szobrát készítette. A budai várpalota főlépcsőházának puttói is az ő munkái. Több mutatása
78
éve
1948 – Meghalt Miklós Béla, aki az 1944-ben Debrecenben megalakult ideiglenes nemzeti kormány miniszterelnöke volt.
Budapesten harmadik szívrohama következtében, 58 éves korában halt meg. A Ludovika Akadémia elvégzése után, 1910-ben huszárhadnaggyá avatták, 1914-ben felsőbb tiszti tanfolyamot, 1920-21-ben a Hadiakadémiát végezte el. 1910-től a 10. honvéd huszárezredben szolgált, 1914-ben főhadnagyi rangot kapott. 1921-től a Honvédelmi Minisztérium szolgálatára, 1925-től csapatszolgálatra osztották be. 1927-ben került vissza a Honvédelmi Minisztériumba, 1929-ben vitézzé avatták, 1933-ig a kormányzó katonai irodájának helyettes főnöke, majd 1936-ig a berlini magyar követség katonai attaséja volt. 1939-ben vezérőrnaggyá léptették elő, 1941-ben részt vett a Jugoszlávia, majd a Szovjetunió elleni háborúban, altábornagyi rangba került. 1942-ben a kormányzó irodájának főnökévé, főhadsegéddé nevezték ki, 1943-ban előléptették vezérezredessé. 1944. augusztusától az I. magyar hadsereg parancsnoka volt, megkapta a magyar királyi titkos tanácsosi címet. Az október 15-i sikertelen kiugrási kísérlet után átment a szovjet csapatokhoz, de az I. hadsereg átállását a nyilasok megakadályozták. November elején Moszkvában csatlakozott a fegyverszüneti küldöttséghez és bekapcsolódott a kormányalakítási tárgyalásokba. A szovjet vezetők javaslatára vállalta el az ideiglenes nemzeti kormány elnöki tisztségét. December 23-án fegyverszünetet kért a Szovjetuniótól, jó kapcsolatot tartott fenn A. Puskin szovjet követtel és a Szövetséges Ellenőrző Bizottság szovjet elnökével, K. J. Vorosilovval. December 28-án hadat üzent Németországnak, január 20-án aláírta Moszkvában a fegyverszüneti egyezményt, a náci szervezeteket feloszlatta, a népellenes törvényeket és rendeleteket hatálytalanította, rendeletet hozott a népbíróságok felállításáról. 1945. márciusában elfogadtatta a földreformtörvényt, amely alapvetően változtatta meg a birtokviszonyokat. Fellépett a kommunista irányítás alatt álló rendőrség túlkapásai és visszaélései ellen. Augusztusban kormánya elfogadtatta - a nemzetközi összehasonlításban is - az addigi legdemokratikusabb választójogi törvényt. November 15-én távozott miniszterelnöki tisztségéből, és a megbecsülése jeleként a nemzetgyűlés tagjává választották, aktív politikai tevékenységet már nem folytatott. A kommunista párt egyre erőszakosabb hatalmi törekvéseit aggodalommal figyelte, az 1947. augusztusi országgyűlési választásokon képviselői mandátumot szerzett a nyíltan ellenzéki Magyar Függetlenségi Párt tagjaként, azonban a Választási Bíróság - a kommunisták nyomására - megsemmisítette a párt képviselői mandátumait, Rajk László belügyminiszter pedig betiltotta a pártot. Ezután teljesen visszavonult a politikai élettől, visszautasította a felajánlott külföldre távozási lehetőséget. Temetésén a kormányt senki sem képviselte. Több mutatása
54
éve
1972 – Budapesten meghalt Fonó Albert mérnök, a sugárhajtóművek egyik legfőbb kidolgozója.
Fonó Albert a Műegyetemen 1903-ban kapott mérnöki oklevelet, majd magyar, német, belga, svájci és nagy-britanniai gyárakban dolgozott. Elsősorban energetikával foglalkozott. 1923-ban dolgozta ki gőzkazánját, önműködő fék- és menetszabályozójának szabadalmát pedig a Siemens vásárolta meg. 1926-ban Kármán Tódorral együtt kísérletezve kidolgozott egy szárnyashajót, és szerkesztett bányászati légsűrítő berendezéseket is. Legfőbb érdemeit a sugárhajtóművel kapcsolatos munkáinak köszönheti, elsőségét a repülőgép-sugárhajtómű feltalálásában több szabadalom is bizonyítja. Több mutatása
331
éve
316
éve
196
éve
1830 – Meghalt Kisfaludy Károly dráma- és elbeszélésíró, költő, szerkesztő, festő.
Kisfaludy Sándor öccse. Nagy sikerű drámái (A tatárok Magyarországban; Ilka) és vígjátéka (A kérők (1817)) mellett jelentős érdeme volt a novella műfajának meghonosításában. Számottevő a festészeti munkássága is. Több mutatása
65
éve