Meghalt kategória
19
éve
569
éve
1457 – Prágában 17 éves korában meghalt V. (Utószülött) László magyar király, aki lefejeztette Hunyadi Lászlót.
Albert király és Erzsébet, Zsigmond király leányának gyermekeként született apja halála után, innen kapta "Utószülött" melléknevét. Hatalomvágyó anyja elutasította Ulászló megválasztását, udvarhölgyével ellopatta a Szent Koronát a visegrádi várból, és Székesfehérvárott megkoronáztatta csecsemő fiát. V. László III. Frigyes német-római császárhoz került, ahol kitűnő humanista nevelést kapott és felkészítették az uralkodásra. A magyar rendek 1444-ben elismerték királyságát, de nagykorúságáig Hunyadi János választott kormányzóra bízták a hatalmat. III. Frigyes 1453-ban engedte el, és V. László átvehette az uralkodást. 1453 októberében Csehországban is királlyá koronázták. A vele rokonságban álló Cillei Ulrik lett a főtanácsadója, akinek teljesen a befolyása alá került és felhasználta esküdt ellenségei, a Hunyadiak elleni harcához. Hunyadi László nándorfehérvári kapitány kezéből is ki akarták venni a királyi várat, amit semmiképpen nem akart átadni. 1456 novemberében a király Cilleivel együtt személyesen jelent meg Nándorfehérváron, ahol fegyveres összetűzésre került sor, Hunyadi László és hívei megölték Cillei Ulrikot. A gyilkosságtól megrettent király teljes büntetlenséget ígért Hunyadinak, aki ennek tudatában 1457 márciusában a Hunyadi-párt vezetőivel és híveivel megjelent Budán. V. László ígéretét kényszer hatása alatt tett cselekedetnek nyilvánította, és március 14-én elfogatta Hunyadi Lászlót és kíséretét. A vezetőket halálra ítélte, de közülük csak Hunyadi Lászlót fejeztette le. Tartva a lázadástól május végén először Bécsbe menekült, majd Prágába ment, ahová a fogoly Hunyadi Mátyást is magával vitte. Itt halt meg teljesen váratlanul valószínűleg fehérvérűségben vagy bubópestisben. A prágai Szent Vitus-székesegyházban temették el. Több mutatása
344
éve
1682 – Meghalt Claude Lorrain francia-olasz tájképfestő, aki korát jóval megelőzve festett élethű tájképeket és tengeri látképeket.
Eredeti neve Claude Gellée vagy Claude Le Lorrain. Francia barokk tájképfestő, az európai tájképfestészet egyik legjelentősebb mestere.
97
éve
1929 – Megszületett és a 33. születésnapján ugyanezen a napon repülőgépszerencsétlenségben meghalt Kapitány István repülőgép pilóta.
1962 november 23-án a Paris-Le Bourget-i repülőtérre tartó HA-MOD jelzésű Il–18V leszállás közben jegesedés miatt lezuhant. A katasztrófának 21 áldozata volt, 13 utas, valamint a nyolc fős személyzet. A katasztrófáig Kapitány István több, mint tízezer órát repült, ebből 1318-at Il–18-ason, MALÉV főpilóta volt. Több mutatása
21
éve
2005 – Meghalt Tábori Nóra Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő (Abigél, Osztrigás Mici).
Főbb kitűntetései: Kossuth-díj: 1994, Jászai Mari-díj: 1957, 1961, Kiváló művész: 1981, Érdemes művész: 1975, Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában: 1996 Több mutatása
14
éve
2012 – Meghalt Larry Hagman amerikai színész, Jockey Ewing a "Dallas"-ból.
Teljes nevén: Larry Martin Hagman Első híres szerepét az 1965 és 1970 között futott Jeannie, a háziszellem (I Dream of Jeannie) című filmsorozatban kapta, melyben egy űrhajóst alakított. Világhírűvé a Dallas című sorozat főgonoszaként vált. Feleségével, a svéd származású divattervező Maj Axelsonnal 1954-től haláláig élt házasságban, két gyermekük született. Több mutatása
441
éve
136
éve
1890 – A Het Loo-i kastélyban 72 éves korában meghalt III. Vilmos Hollandia királya és Luxemburg nagyhercege.
Felbomlott a holland-luxemburgi perszonálunió, így Luxemburg függetlenné vált. III. Vilmost halála után tízéves leánya, Vilma követte Hollandia trónján, aki nagykorúságáig anyja, Emma királynő gyámsága alatt maradt. Luxemburg Hollandiához fűződő politikai kapcsolata, valamint a Német Vámszövetséghez tartozás továbbra is megmaradt. Több mutatása
89
éve
1937 – Meghalt Sir J. C. Bose indiai biológus, botanikus, fizikus és sci-fi író, aki felfedezte a mikrohullámokat és megtervezte a legelső drót nélküli rádiót.
Teljes nevén: Sir Jagadish Chandra Bose. Felfedezte a miliméteres hullámhosszúságú elektromágneses hullámokat, vagyis a mikrohullámokat, ami lehetővé tette az első rádiók megépítését, melyeket ma is használnak a radartechnológiában és a reptéri biztonsági ellenőrzéseknél. Ő tervezte az első rádió adóvevő készüléket, amiből Marconi építette meg az első működőképes rádiót. Ő lett az első indiai aki szabadalmat jegyzett be az Egyesült Államokban. Lovaggá ütötték és tagja lett a Királyi Természettudományos Társaságnak. Jelentős kutatásokat végzett a növények életének területén, többek között vizsgálta hogyan fordulnak a növények a fény felé. Több mutatása
55
éve