Ma Ede névnapja van

Meghalt kategória

63 éve

1963 – Meghalt Melich János nyelvész, egyetemi tanár, akadémikus.

Tudományos munkásságának fő területei a régi magyar szótárirodalom történetének feldolgozása, a magyar helyesírás régebbi korszaka, valamint az etimológiai munkásság. Nagymértékben hozzájárult az etimológiai szótár élőkészítéséhez és kiadásához. Számos helynév, személynév és jövevényszó eredetének megfejtésével lerakta a magyar településtörténet filológiai alapjait. Több mutatása

Teljes esemény 0

1963. 11. 20. Meghalt Irodalom

62 éve

1964 – Meghalt Vörösmarty Lili színésznő, aki Ica szerepét alakította a Szabó család című rádiójátékban.

Vörösmarty Mihály családjából származott. Gyerekként került színpadra anyja és nagyanyja nyomdokain. 1941-től 1944-ig az ország több színházában játszott, majd 1944-ben a Magyar Színház tagja lett. 1945 után vidéken, később pedig a Kis Színházban játszott. 1950-től haláláig a Magyar Rádió színésznője volt. Legfontosabb szerepe a Szabó család című rádiósorozat Ica alakja. 1964-ben az Állami Bábszínház művésze lett. F.Sz. Erzsébet (Zawieyski: Válaszút); Sienai Katalin (Paoliere: A mennyei láng); Lisette (Marivaux: Szerelem játéka). Több mutatása

Teljes esemény 1

1964. 11. 20. Meghalt Nő Magyar Színház

26 éve

2000 – Meghalt Peterdi Pál sportoló, edző, sportújságíró, humorista, író.

Eredeti neve: Pohlencz Pál.Újságíróként két fő téma érdekelte: a humor és a sport. Legtovább a Képes Sport és a Lúdas Matyi munkatársa volt, sokat publikált, és rendszeresen szerepelt a tévé képernyőjén is, ő volt az egykoron népszerű "Tücsök és bogár" rovat gazdája. Szinte háziszerzőjének számított a Rádiókabarénak, a Vidám és a Mikroszkóp Színpadnak, s számos sporttémájú könyvet írt. Úszó és vizilabdázó volt, majd edző lett, évekig az öttusa-válogatott edzője is volt. Ő terjesztette el hazánkban a kocogó-mozgalmat, a jelszó is tőle származik, miszerint: "a láb mindig kéznél van." Több mutatása

Teljes esemény 0

2000. 11. 20. Meghalt Irodalom Sport Magyar

22 éve

2004 – Meghalt Pócsik Dénes olimpiai bajnok vízipólós.

1954-től az Egri Fáklya, 1956-tól az Egri Dózsa, illetve az Eger SE úszója és vízilabdázója volt. Ifjúsági úszóként is szerzett magyar bajnoki címet, de kiemelkedő eredményeket vízilabdázásban ért el. Védőjátékosként 1960-tól 1972-ig összesen nyolcvanhat alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. A magyar csapat tagjaként három olimpiai érmet, egy Európa-bajnoki címet és két Universiade-győzelmet szerzett. Az 1972. évi olimpia után visszavonult a válogatottságtól, de egri egyesületében 1978-ig aktív játékos maradt. Több mutatása

Teljes esemény 0

2004. 11. 20. Meghalt Sport Magyar

14 éve

2012 – Meghalt Sisa István, az amerikai és a nyugati magyarság ismert közírója.

Cikkein túl számos könyvet jelentetett meg a magyarság érdekében magyar és angol nyelven egyaránt. A világháború után egy ideig Ausztriában élt, osztrák lapokba írt, illetve munkatársa volt az ottani rádióknak. 1951-ben vándorolt ki az Egyesült Államokba. 1956-os szabadságharc támogatásaként megszervezte, hogy a New-York-i Szabadságszobor tetejére kitűzzék a magyar lobogót. Ezzel mozgósította az amerikai sajtót. Több mutatása

Teljes esemény 0

2012. 11. 20. Meghalt Irodalom Magyar