Meghalt kategória
13
éve
2
éve
2024 – 92 éves korában meghalt Dr. Jelenits István piarista atya, tanár, aki 70 éven át szerzetes, és 65 éven át pap volt.
1993–1997 között az Országos Köznevelési Tanács, 1998-től 2003-ig a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. igazgatóságának tagja, 1995 óta pedig a Pilinszky János Irodalmi és Művészeti Társaság elnöke volt. 1992-től éveken át tanított a gödi, illetve 1993-tól a váci piarista iskolában, később a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolán is. 1995-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának esztétikatanára, tanszékvezetője volt, 2015 óta professor emeritus. Több mutatása
86
éve
1940 – Meghalt Székely Aladár fényképész, aki többek között Ady Endrét, Rippl-Rónait, Bartók Bélát, Eötvös Lorándot is fotózta.
Eredeti nevén: született Bleier Aladár Áron, Bleyer Aladár. 1908-ban elsőként nyitott utcára nyíló kirakatos műtermet a József körúton, majd az Andrássy úton és a Váci utcában is volt műterme. Nevezetesek a 20. század elején készült portréi, melyek a magyar művészeti élet kiemelkedő alakjait ábrázolják. A Nyugat íróit is fotózta, albumához Ady Endre és Ignotus írtak előszót. Ady különösen nagyra becsülte művészetét, számos mell- és egész alakos képet készített róla, hét eredeti Ady-arcképet tartalmazó albumához Móricz Zsigmond írt előszót. Több mutatása
40
éve
1986 – Budapesten meghalt Ruttkai Éva színésznő (Butaságom története).
Kossuth-díjas színésznő, kiváló művész. Emlékezetes alakítása a Szent Johanna, a Rómeó és Júlia címszerepe, valamint az Egy pikoló világos, a Butaságom története és a Szindbád című filmek főszerepe. Több mutatása
117
éve
109
éve
105
éve
104
éve
1922 – Meghalt Apáthy István zoológus, természettudós, egyetemi tanár.
(Pest, 1863. január 4. – Szeged, 1922. szeptember 27. ) A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Kutatási területe az összehasonlító idegszövettan, az idegrendszer finomabb szerkezete. Tőle származik az ingerület vezetésének ún. kontinuitás-tana. A mikroszkópos vizsgálatok terén elért eredményei is jelentősek. Több mutatása
51
éve
1975 – 27 éves korában meghalt Mark Frechette amerikai színész (Zabriskie Point).
A Zabriskie Point film forgatása után Frechette és Daria Halprin egy kaliforniai kommunában éltek. Frechette 1973-ban bankrablásba keveredett, melynek során egyik társát a rendőrök lelőtték. Frechette 15 év börtönbüntetést kapott, és a börtönben hunyt el tisztázatlan körülmények között. Több mutatása
50
éve