Meghalt kategória
32
éve
23
éve
22
éve
16
éve
2010 – Meghalt Arthur Penn amerikai filmrendező és filmproducer (Bonnie és Clyde).
Testvére Irving Penn fotós. Az 1950-es évek első felében kezdett rendezni, először a televízió számára. Dolgozott színházi rendezőként is. Legismertebb alkotása a jelentős szakmai és kiugró közönségsikert elért Bonnie és Clyde (1967). Több mutatása
13
éve
2013 – Meghalt Botka Valéria karnagy, a Magyar Rádió gyermekkórusának megalapítója.
Tanítványa volt Kodály Zoltánnak is. 1954-ben megalapította Csányi Lászlóval a Magyar Rádió gyermekkórusát, amelynek vezetője volt. A kórussal Európa szinte minden országában, az USA-ban, Kanadában és számos alkalommal Japánban is turnézott hatalmas sikerrel.1970-ben az Állami Operaház gyermekkarát szervezte meg és karigazgatója volt 1986-ig. 1966-ban Liszt Ferenc-díjat és 1982-ben SZOT-díjat kapott. Több mutatása
3
éve
2023 – 82 éves korában meghalt Sir Michael Gambon ír színész, aki Dumbledore volt a Harry Potter filmekben.
Albus Dumbledore, a Roxfort igazgatójának szerepét hat Harry Potter filmben alakította. 50 éves pályafutása alatt négy BAFTA-t nyert a televíziós szerepeiért. Jules Maigret francia nyomozót alakította az ITV Maigret című sorozatában, szerepelt a The Singing Detective című sorozatban. 1997-ben Makk Károly A Játékos című filmjében Dosztojevszkijt játszotta, ő volt az egyik főszereplője Annette Bening és Jeremy Irons mellett a Csodálatos Júlia című, Oscar-díjra jelölt Szabó István-filmnek is. Számos Shakespeare-darabban játszott, filmes és színpadi munkája elismeréseképp 1998-ban lovaggá ütötték. Több mutatása
3
éve
70
éve
154
éve
1872 – Meghalt Déryné Széppataki Róza az első magyar operaénekesnő, a korának legnépszerűbb színésznője.
Déryné 1810-ben Pesten lett színésznő. 1813-ban feleségül ment Déry István színészhez. 1815-1847 között vándorszínészként az egész országot bejárta. Hosszabb ideig Miskolcon játszott, majd nevéhez fűződött Kolozsvárott az operaelőadások megindítása és felvirágoztatása. 1822-ben sikerrel vendégszerepelt a pesti német színházban.1828-tól Kassán, 1837-től a Pesti Magyar Színházban, majd a Nemzeti Színházban játszott. 1847-ben visszavonult. 1868-ban volt az utolsó fellépése Miskolcon, Egressy Ákos vendégjátékain. 1869-bon segélyt kapott a Nemzeti Színház Radnótfáy - alapjából, viszonzásul 1869-1872 között megírta emlékiratait, amelyek a magyar színészet legfontosabb forrásművei közé tartoznak. Sokoldalú primadonna volt, aki a drámai előadásokon a naiva szerepkört játszotta, az opera színpadokon elsősorban a szoprán szólamokat énekelte. Több száz szerep volt a repertoárján. Sikerei révén jelentős része volt a magyar színészet elismertetésében. Több mutatása
124
éve