Ma Gál névnapja van

Meghalt kategória

34 éve

1992 – Meghalt Árkus József, Táncsics Mihály-díjas újságíró, szerkesztő, humorista.

1959-ben az Egyetemi Lapok főszerkesztője volt, 1965-66 között a Magyar Rádió rovatvezetőjeként tevékenykedett. Ezt követően, egy évtizeden át a Népszabadság rovatvezető-helyetteseként dolgozott: "Egyhét" címmel 20 esztendeig jelentek meg százezreket szórakoztató jegyzetei a lapban. 1976-tól a Ludas Matyi, 1990 tavaszától pedig az Új Ludas című független szatirikus hetilap főszerkesztői tisztét töltötte be. Milliók tetszése kísérte az általa szerkesztett és vezetett tv - műsort: a Parabolát. 1985-től tagja volt a Mikroszkóp Színpad társulatának is. Több művét is bemutatták, számos könyve is megjelent. Konferansziéként is feledhetetlen emlékeket hagyott maga után. Több mutatása

Teljes esemény 0

1992. 09. 28. Meghalt Film/Média Irodalom Magyar

236 éve

1790 – Meghalt Esterházy (I.) Miklós József herceg, császári-királyi tábornok, a fertődi kastély építtetője.

1741-ben katonai pályára lépett. Császári és királyi kamarás és ezredes lett. A sziléziai háborúban a poroszok ellen vonult hadba. Részt vett a strigaui és trautenaui csatában, harcolt Németalföldön is. 1747-ben már vezérőrnagyi rangot viselt. 1757-ben a kolíni csatában rendkívüli hősiességével tűnt ki, az osztrákok javára fordította a harc kimenetelét. Kétszer tüntették ki a Mária Terézia-renddel. 1759-ben altábornaggyá léptették elő. 1762-ben a Magyar Királyság felső kamarása lett. 1763-ban az Aranygyapjas rend lovagjává avatták. Ő volt az ötödik Esterházy herceg. 1768-ban Mária Terézia királynő tábornaggyá nevezte ki. Kastélyában 1770-től kezdve folyamatosan tartottak nagyszabású Esterházy-vigasságokat: operákat mutattak be, vadászatokat, lakomákat, táncestélyeket és tűzijátékokat rendeztek, a prominens vendégsereg szórakoztatására. Itteni élményei megihlették Goethét is, aki „Esterházy-tündérbirodalom”-ként jellemezte az ünnepségeket. Több mutatása

Teljes esemény 0

1790. 09. 28. Meghalt Történelem Magyar

65 éve

1961 – Meghalt Jávorka Sándor, Kossuth-díjas botanikus, az MTA igazgatója, aki feltérképezte a Kárpát -medence teljes növényzetét.

A Magyar Tudományos Akadémia levelező (1936), rendes (1943), majd igazgató (1946) tagja. A a Magyar Nemzeti Múzeum – ma a Magyar Természettudományi Múzeum növénytárának munkatársa majd igazgatója. Aa "A magyar flóra" című könyvében bemutatta a Kárpát-medence teljes növényzetét. Több mutatása

Teljes esemény 0

1961. 09. 28. Meghalt Tudomány Irodalom Magyar