Adalbert névnapja

Szeptember 27.

254 éve

1772 – Megszületett Kisfaludy Sándor költő (Himfy szerelmei).

Művei közül nevét az 1801-től megjelent Himfy szerelmei című verses füzetei tették ismertté. Újszerű strófaszerkezetük révén a XIX. század eleji költészet kiemelkedő alkotásai. A sorozat legjobb darabja az A kesergő szerelem című első rész, amely lírai alkotás, de epikus váza van, s találóan "poétai románcnak" nevezték. A műben újszerű műfajt teremtett a dalciklust, melyben az énekek és dalok fölváltva ismétlődnek. Az énekek a cselekmény vázát adják, míg a dalok erre utaló vallomások. Regék a magyar előidőkből című verses elbeszélésgyűjteményében a nemesi életérzés és világkép válságait énekelte meg, szemléletében és stílusában az egyre inkább tért hódító romantikához közeledve. Műveit számos nyelvre lefordították. Pártfogolta a színjátszást. Jelentős szerepe volt az 1831-ben megnyílt balatonfüredi színház létrehozásában és vezetésében. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Irodalom Magyar

105 éve

1921 – Vácon megszületett Jancsó Miklós, Kossuth-díjas filmrendező (Szegénylegények, Utolsó vacsora).

Jogot, néprajzot és művészettörténetet tanult a kolozsvári egyetemen, majd 1950-ben Budapesten a Színművészeti Főiskola filmrendezői szakán is végzett. Az ötvenes években híradófilmek készítésével kezdte pályáját, 1958-ban pedig megrendezte első saját játékfilmjét, A harangok Rómába mentek címmel. Későbbi filmje, a XIX. századi betyártörténetet feldolgozó Szegénylegények rengeteg fesztiválon nyert díjat, illetve kapott jelölést. Az 1970-es évek elején Olaszországban élt, 1975-től pedig színházi darabokat is rendezett. A komoly témák után a gegekkel teli új stílus felé fordult (Anyád!... a szúnyogok; Utolsó vacsora, Nekem lámpást adott). 1988-től címzetes tanár a Színház-és Filmművészeti Egyetemen, a kilencvenes évek elején pedig a Harvard Egyetemen is tanított. Jól felismerhető, egyedi képi stílusa miatt több külföldi rendező is példaképének tartja. A Kossuth-díjas, Balázs Béla-díjas érdemes és kiváló művészt nemzetközi és hazai fesztiválokon is kitüntették Életmű-díjjal. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Film/Média Magyar

86 éve

1940 – Meghalt Székely Aladár fényképész, aki többek között Ady Endrét, Rippl-Rónait, Bartók Bélát, Eötvös Lorándot is fotózta.

Eredeti nevén: született Bleier Aladár Áron, Bleyer Aladár. 1908-ban elsőként nyitott utcára nyíló kirakatos műtermet a József körúton, majd az Andrássy úton és a Váci utcában is volt műterme. Nevezetesek a 20. század elején készült portréi, melyek a magyar művészeti élet kiemelkedő alakjait ábrázolják. A Nyugat íróit is fotózta, albumához Ady Endre és Ignotus írtak előszót. Ady különösen nagyra becsülte művészetét, számos mell- és egész alakos képet készített róla, hét eredeti Ady-arcképet tartalmazó albumához Móricz Zsigmond írt előszót. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Irodalom Alkotás Magyar

79 éve

1947 – Megszületett Maros Gábor színész, színházi rendező, filmszínész, szinkronszínész, operaénekes.

Karrierje a fővárosi Operettszínházban indult, ahol 1971–1973 között, valamint 1976–1981 között játszott. Elsősorban musicalek és operettek tenorszerepeit játszotta el, de prózai művekben is megállta a helyét. Nemzetközi turnéi során Bécsben, Münchenben, Zürichben, Amszterdamban, Sydney-ben, New Yorkban és Jeruzsálemben is fellépett. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Zene Magyar

64 éve

1962 – Megszületett Fodor Gábor jogász, SZDSZ-es politikus, a Fidesz egyik alapító tagja.

Fodor Gábor 1987-ben az ELTE Állam - és Jogtudományi Karán jogi doktorátust szerzett. 1984-86 között a Szakkollégiumi Értesítő főszerkesztője volt. 1988-89-ben a Bibó István Szakkollégium nevelőtanára, ezzel párhuzamosan 1988-90 között szabadfoglalkozású kutatóként a Soros Alapítvány által támogatott Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa. 1990-től az ELTE filozófia tanszékén tanársegédként oktatott. 1988. március 30-án a Fiatal Demokraták Szövetségének egyik alapító tagja, 1993 áprilisától a párt egyik alelnöke volt.1993 novemberében kilépett a Fideszből. 1994 októberétől a Szabad Demokraták Szövetségének tagja, 1996 novemberétől a párt ügyvivője.1990-94 között a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat magyar egyesület elnökeként tevékenykedett. 1990 óta országgyűlési képviselő. 1990-93 között a Fidesz képviselője, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke volt. A pártból való kilépésével egyidejűleg visszaadta képviselői mandátumát is. Az 1994-es,1998-as és 2002-es választásokon az SZDSZ színeiben jutott képviselői mandátumhoz. 1994. július 15-től 1995. december 31-ig a Horn - kormány művelődés- és közoktatási minisztere volt. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Történelem Magyar

54 éve

1972 – Megszületett Gwyneth Paltrow amerikai filmszínésznő (A nő kétszer, A szerelmes Shakespeare).

Paltrow művészcsaládba született, anyja Blythe Danner színésznő, apja Bruce Paltrow producer - rendező. 11 éves volt, amikor a család New York-ba költözött, középiskolai tanulmányait itt végezte. Anyja nyaranként részt vett a Massachusets - i színházi fesztiválokon, ahova a gyermek Gwyneth - t is magával vitte. Először csak nézője volt az előadásoknak, a Huckleberry Finn kalandjaiban viszont anya és leánya együtt szerepelt. Középiskolai tanulmányai után történelmet tanult a Kaliforniai Egyetemen. Először a Hook című filmben szerepelt, amelyet a család barátja, Steven Spielberg rendezett. Az ismertséget a Hetedik című thriller hozta meg számára, amelyben Brad Pitt volta partnere, akivel évekig Hollywood egyik álompárjának számítottak. Michael Douglas oldalán főszerepet játszott a Tökéletes gyilkosság című krimiben. Ismertebb filmjei: A vér szava, A nő kétszer, Szép remények, A nagy Ő. A szerelmes Shakespeare című filmben nyújtott alakításáért 1999-ben megkapta a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Film/Média

39 éve

1987 – Megalakult a Magyar Demokrata Fórum (MDF).

Lakiteleken - Lezsák Sándornak, a párt egyik mai vezetőjének kertjében felállított sátorban - A magyarság esélyei címmel - 181, "a nemzeti sorskérdéseink iránt fogékony" értelmiségi tanácskozott és megalakította az akkor még illegalitásban működő Magyar Demokrata Fórumot. A mozgalom csak egy évvel később, 1988. szeptember 3-án Lakiteleken alakulhatott meg hivatalosan, majd 1989. június 24-én döntöttek a párttá alakulásról. Az MDF 1990-ben megnyerte az elsőszabad választásokat, s Antall József vezetésével - az FKGP-vel és a KNDP-vel koalícióban - kormányra kerültek. 1994-ben a párt 38 mandátumával a legnagyobb ellenzéki párt lett. Belső ellentétek nyomán az MDF-ből 1996-ban 15 képviselő vezetésével kivált egy csoport, akik megalakították a Magyar Demokrata Néppártot. 1998-2002-ben a párt részt vett az Orbán Viktor vezette Fidesz-FKGP-MDF koalíciós kormányban. A 2002. évi választásokon a Fidesszel közös listán indultak, s 188 mandátummal a kormányváltó MSZP-SZDSZ mögött végeztek. Az MDF 24 mandátummal a parlament harmadik pártja lett. Több mutatása

Teljes esemény 1

Történelem Magyar

28 éve

1998 – A google (egyik) születésnapja.

A Google alkalmazottai ezen a napon ünnepelnek. A Google jelenleg a legnépszerűbb internetes keresőrendszer. A keresésen kívül többek között térkép és útvonaltervező, pénzváltó, számológép, naptár, levelező, fordító, és hírdető rendszer is. A projektet Larry Page és Sergey Brin alapította, mindketten a Stanford Egyetemen végeztek. A Google különböző napokon is megünnepli a születésnapját: Néhányan úgy tartják, hogy a születésnap a domain bejegyzésének napja, amely 1997.09.15. Természetesen fontos dátum a cég alapításához szükséges iratok aláírásának a napja is amely 1998.09.04. Bulikat és ünnepségeket pedig szeptember 7-én és 27-én is tartanak. A google mindegyik születésnapját ünnepli, meglepetésszerűen változó google logókat (doodle) láthatnak a felhasználók ezen alkalmakkor. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Érdekes Technika

486 éve

1540 – III. Pál pápa engedélyezte a jezsuita rend működését, amelyet Loyola Ignác alapított Párizsban.

A jezsuita rend Jézus Társasága (Societas Jesu) néven alakult 1534.08.15-én. Loyola, aki spanyol katonatisztként súlyos sebet kapott, szentföldi zarándoklata után Párizsba ment teológiai tanulmányokat folytatni. Hat diáktársával alapította meg a Jézus Társaságát, amely szegénységi és szüzességi fogadalmat hirdetett, valamint feltétlen engedelmességet a pápával szemben. Rövid időn belül a jezsuiták fontos szerepet kaptak a politikai és kultúrális életben, az ellenreformáció harcosaivá váltak Európában. Több mutatása

Teljes esemény 0

Történelem

399 éve

1627 – Megszületett Jacques Bénigne Bossuet francia író, hitszónok.

1652-ben doktorált teológiából, majd rövid idő alatt ismert, nagy hatású szónok lett. 1669-ben Condom püspöke, 1670-81-ig a francia trónörökös nevelője volt. 1681-ben Meaux püspökévé nevezték ki. A katolikus egyház és az abszolutizmus feltétlen híve és védelmezőjeként résztvett kora vallási és politikai küzdelmeiben. Kiemelkedőek történelmi művei, amelyeket a trónörökös számára készített jegyzeteiből állított össze. Jelentős A protestáns egyházak változásainak története című munkája, amelyben a reformáció történetét írta le. Több mint kétszáz szentbeszédet és tizenkét gyászbeszédet írt, utóbbiak e műfaj legjobb francia alkotásai közé tartoznak. Már életében nagyra becsülték, kortársai "az utolsó egyházatyának" nevezték. Sok műve megjelen magyarul is, meditációit Rákóczi Ferenc is mintául vette, műveit forrásként többször felhasználta. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Irodalom

79 éve

1947 – Megszületett Kaltenbach Jenő jogász, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa.

Kaltenbach Szegeden szerzett jogi diplomát, majd a tudományegyetem tanársegédeként, adjunktusaként, docenseként, 1993 óta pedig tanszékvezetőjeként dolgozott. 1990-1994-ben az Alkotmánybíróság főtanácsosa, majd a Magyar Közigazgatási Intézet főigazgató-helyettese, 1995-ben megbízott főigazgatója volt. 1995 óta a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa, e tisztségében 2001-ben újraválasztották. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Történelem Magyar

50 éve

1976 – Megszületett Francesco Totti, olasz világbajnok labdarúgó.

Totti Róma Porta Metronia nevű városnegyedében született és itt is nőtt fel, valamint rendszeresen futballozott az idősebb fiúkkal. Az anyja visszautasított egy ígeretes szerződést a Milantól, mondván, hogy elhatározta, a fia nem teszi ki a lábát szülővárosából. A csatár végül csatlakozott a Roma ifikeretéhez 1989-ben. Az olasz klubnál csatárként vagy támadó középpályásként játszik. Totti egész pályafutását a Románál töltötte és ő a csúcstartó mind a góllövésben, mind a pályára lépésekben a klubnál. 2004. márciusában nevezve lett a FIFA 100-ba. Jelenleg az AS Roma csapatkapitánya. Totti arról ismert, hogy ugyanolyan jól ünnepli góljait, ahogyan belőtte azt. Miután elvette feleségül Ilary Blasi-t, a gyűrűjét csókolta meg ünneplésképpen, majd első gyermekük, Cristian születése után a hüvelykujját kapja be „cumizás”-t imitálva. Így ajánlja góljait fiának. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Sport

39 éve

1987 – Átadták a felújított Ráday Kollégiumot, a Református Egyház több művelődési és oktatási intézményének otthonát.

A Ferencvárosi Dohánygyárat Hild József építette a XIX. század derekán a mai Ráday utca és a Köztelek utca sarkán. A Református Egyház 1909-ben bérbe vette, teológiai akadémiává és internátussá alakította át, majd itt helyezte el a Ráday Könyvtárat. Később hozzáépítettek két szomszédos házat, hogy a korabeli igényeknek megfeleljen. A tulajdonjogot az egyház 1920-ban váltotta meg az államtól. Több mutatása

Teljes esemény 0

Történelem Alkotás Magyar

34 éve

1992 – Meghalt Hermann Neuberger német újságíró, sportvezető, a FIFA alelnöke.

Neuberger pályafutását sportújságíróként kezdte, 1945-ben megalakította a Saar-vidéki Labdarúgó Szövetséget, amelynek 1951-69 között elnöke is volt. 1969-ben választották meg a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) alelnökévé, amelynek 1975-től már az elnöki tisztét töltötte be. A nyugatnémet labdarúgás egyik úttörőjeként, ő kezdeményezte a német nemzeti bajnokság, a Bundesliga felállítását. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség FIFA alelnökeként az 1978-as, 1982-es, 1986-os és 1990-es világbajnokság előkészítésében játszott fontos szerepet. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Sport

23 éve

2003 – Meghalt Márk Tivadar Kossuth-díjas jelmeztervező, az Operaház Örökös tagja és Mesterművésze.

Érdemes és Kiváló művész. Első, és egyben utolsó munkahelyén, az Operaházban, nyugdíjba vonulása után is aktívan működött. A Zeneművészeti Főiskola opera tanszakán 1957-től megszakításokkal 1984-ig tanított. Több prózai színháznak és szabadtéri színpadnak dolgozott rendszeresen és húsz magyar film (köztük a Ludas Matyi, a Déryné, a Gábor diák, a Háry János, a Katonazene, a Csínom Palkó) jelmezeit tervezte. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Film/Média Magyar Színház

15 éve

2011 – Meghalt Makovecz Imre építész, politikus.

Kossuth-díjas, a magyar organikus építészet egyik képviselője. A Magyar Művészeti Akadémia alapítója, örökös tiszteleti elnöke.Első figyelemreméltó munkájának a paksi templomot tartja, amely karcsú, tűhegyes csúcsban végződő tetőzetével, ívelt kapubejáratával, egyéni stílusával országos hírnevet szerzett tervezőjének. Hasonlóan turistalátványosság és stílusának karakteres hordozója a néhány évvel előbb épült siófoki evangélikus templom is. Ennél is korábbi munkája a Farkasréti temető ravatalozójának belső tere. De az ő hírnevét öregbíti a Pázmány Péter Katolikus Egyetem piliscsabai épületegyüttese. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Magyar

15 éve

2011 – Meghalt az amerikai Wilson Greatbatch, a beültethető szívritmus-szabályozó feltalálója.

Wilson Greatbatch kutató mérnök az ötvenes évek végén gyakorlatilag véletlenül találta fel a pacemakert. Épp szívhangok felvételére alkalmas oszcillátort épített, de rossz ellenállást telepített a készülékbe, ami így egyenletes elektromos pulzálásba kezdett. Greatbatch rájött, hogy ezzel lehetne szabályozni a szívverést, majd két évnyi munkával kifejlesztette a világ első beépíthető pacemakerét. Az addigi szívritmusszabályozók mérete nagyjából akkora volt, mint egy tévékészülék, és használatuk is igen fájdalmas volt. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Tudomány Technika

2 éve

2024 – 89 éves korában meghalt Dame Maggie Smith, kétszeres Oscar-, négyszeres Emmy-díjas angol színésznő (Kaliforniai lakosztály, Szoba kilátással, Hook, Apácashow, Harry Potter).

Teljes nevén: Dame Margaret Natalie Smith, művésznevén Maggie Smith Kétszeres Oscar-díjas, négyszeres Emmy-díjas, háromszoros Golden Globe-díjas, valamint hétszeres BAFTA-díjas. Az 1950-es évektől kezdve mind színpadon, mind filmvásznon karriert futott be, több mint 60 filmben és 70 színdarabban szerepelt. Nagy-Britannia egyik legismertebb színésznője, II. Erzsébet királynő 1990-ben "dáma" (dame) kitüntetést adományozott neki a művészethez való hozzájárulásáért, 2014-ben pedig Companion of Honor kitüntetést a drámai alkotásokért. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Film/Média Színház