399
éve
1627 – Megszületett Jacques Bénigne Bossuet francia író, hitszónok.
1652-ben doktorált teológiából, majd rövid idő alatt ismert, nagy hatású szónok lett.
1669-ben Condom püspöke, 1670-81-ig a francia trónörökös nevelője volt.
1681-ben Meaux püspökévé nevezték ki. A katolikus egyház és az abszolutizmus feltétlen híve és védelmezőjeként résztvett kora vallási és politikai küzdelmeiben.
Kiemelkedőek történelmi művei, amelyeket a trónörökös számára készített jegyzeteiből állított össze. Jelentős A protestáns egyházak változásainak története című munkája, amelyben a reformáció történetét írta le.
Több mint kétszáz szentbeszédet és tizenkét gyászbeszédet írt, utóbbiak e műfaj legjobb francia alkotásai közé tartoznak.
Már életében nagyra becsülték, kortársai "az utolsó egyházatyának" nevezték. Sok műve megjelen magyarul is, meditációit Rákóczi Ferenc is mintául vette, műveit forrásként többször felhasználta.