Meghalt kategória
86
éve
69
éve
1957 – Meghalt Pazeller Jakab zeneszerző, karmester (Herkulesfürdői emlék).
88 évesen halt meg Budapesten. Neve más írásmóddal: Jacob Pazeller. Osztráknak született, Bécsben tanult, majd Aradon volt karmester, utána Budapesten és Székesfehérváron élt. Az "Akácos út" című művet a herkulesfürdői sétány ihlette. 1945 után nyugdíjától megfosztották, csak idős korára való tekintettel nem telepítették ki. 1956-ban forradalmi nyitányt komponált. Több mutatása
68
éve
66
éve
43
éve
1983 – Meghalt Pap Gyula festőművész, grafikus, iparművész, művészpedagógus, fotográfus.
1920–1923 között Weimarban a Walter Gropius által vezetett Állami Bauhaus művészeti iskola fémműves szakának volt hallgatója. Az 1920-as években Élettudomány címmel a természetes életmóddal foglalkozó lapot adott ki. Johannes Itten tanárnak hívta meg Berlinben alapított új művésziskolájába, a Moderne Kunstschuléba (1929-től Ittenschule), ahol 1934-ig oktatott. 1933 körül Moholy-Nagy Lászlóval együttműködve reklámgrafikákat készített. Az 1930-as évek második felében a budapesti Goldberger Gyár textiltervezője volt. Kassák Lajos Munkakörének munkásművészeit is tanította. 1946 és 1949 között a Nagymaroson működő Nagy Balogh festőiskola és népi kollégium szervezője és igazgatója volt. 1949–1962 között a Képzőművészeti Főiskolán tanított. Felesége Haulisch Lenke művészettörténész volt. Több mutatása
40
éve
1986 – Meghalt Kellér Dezső humorista, író, konferanszié, érdemes és kiváló művész.
Egyike volt a híres magyar konferansziék utolsó képviselőinek, kiválóan ismerte a kabarék világát, a nevettetés művészetét. Finoman adta elő mondanivalóját, sajátosan groteszk, gyakran intellektuális humora sokszor csak a mélyebb rétegekből került elő. Könyveit is ilyen stílusban írta, legismertebbek: Az én kabarém, Pest az Pest, Fogom a függönyt. A Vidám Színpad tagjaként konferálás közben mindig fogta a függöny szélét. Azt vallotta: "aki függöny nélkül konferál, az szóvivő, műsorközlő, házigazda, és a jó ég tudja, még micsoda, csak nem konferanszié". Több mutatása
35
éve
1991 – Meghalt Dr. Seuss író, forgatókönyvíró (A Grincs, A Macska - Le a kalappal!).
Eredeti nevén: Theodor Seuss Geisel
22
éve
2004 – Meghalt Françoise Sagan francia regény- és drámaírónő.
eredeti neve: Françoise Quoirez
11
éve
2015 – Meghalt Váradi Katalin karmester, zongoraművész és -tanár, az első női karmester Magyarországon.
Hosszú időn át a Fővárosi Operettszínház klasszikus repertoárjának gondozója, majd jelentős szerepet vállalt a miskolci operajátszás újjászervezésében. Több mutatása
9
éve