Meghalt kategória
144
éve
130
éve
1896 – Meghalt Ivar Andreas Aasen norvég nyelvtudós, költő, hazája művelődéstörténetének egyik legnevesebb alakja.
Kristiania-ban (Norvégia) halt meg. Egységesítette a XIV-XIX. századi dán uralom alatt szétzilálódott norvég tájnyelvek többségét. Az általa megalapozott nyelv, a nynorsk, az újnorvég, amelyet ma is kb. egymillió norvég beszél. Szépirodalmi munkássága, korabeli népszerűsége ellenére is, jobbára csak nyelvi dokumentatív-jellegű. Több mutatása
115
éve
1911 – Meghalt John Wesley Powell amerikai felfedező, geológus, nyelvész és néprajzkutató, a Grand Canyon feltárója.
Powell fiatal korában csónakon járta be és térképezte föl a Mississippi, az Ohio és Illinois folyók vidékét. 1867-ben kezdte meg felfedező útját a Sziklás-hegységben. 1869-ben a mai Green River Citytől több mint1000 mérföldet (1700 km) evezett társaival a Zöld folyón és a Coloradón, a Grand Canonban egészen a Virgin folyó torkolatáig. Közben többszöris halálhírét költötték,de 199 nap alatt sikerült lakott területre érnie. Amerika hősként fogadta, ő pedig 1871-ben újabb útra indult: szárazföldi úton, északról közelítette meg a (Grand) Kanyont és ott szállt vízre. Útjai nyomán ismerte fel Amerika a Kanyon nagyszerűségét, s kezdte meg a vidék részletes feltárását és kiépítését. Etnográfiai kutatásai során nyelvészeti alapon osztályozta az indián nyelveket, csoportosította szavaikat. 1891-ben kiadta az első, ma is használt osztályozást és térképet az Egyesült Államok és Kanada 58 nyelvéről. 1881-92 között ő vezette az Egyesült Államok Földtani Szolgálatát, e szervezet feltérképezte a Nyugat vízkészleteit, s támogatta az öntözési terveket. Ma a Colorado 150 km hosszan felduzzasztott mesterséges tava az ő nevét viseli. Főbb művei: A nyugati Colorado és mellékfolyóinak feltárása (1875), Bevezetés az indián nyelvek tanulmányozásába (1877), Jelentés az Egyesült Államok száraz vidékeiről (1878). (Született 1834.03.24) Több mutatása
87
éve
1939 – Londonban meghalt Sigmund Freud osztrák ideg- és elmegyógyász, esszéíró, a pszichoanalízis megalkotója.
Születési helye Freiberg (ma Pøíbor), akkor Osztrák Birodalom, ma Csehország. A pszichoanalitikus iskola alapelmélete, hogy az elfojtás révén tudattalanná váló emlékek és motivációk nagy hatással vannak a személy viselkedésére. Bizonyos tudattalan gondolatok és emlékek, különösen a szexuális és agresszív jellegűek problémát jelentenek. Ezek felszínre hozására irányuló módszerét nevezte el pszichoanalízisnek, amiben alapvető jelentőséget tulajdonított az álomfejtésnek, ezt nevezte a tudattalanhoz vezető "via regia"-nak, királyi útnak. Több mutatása
58
éve
1968 – Meghalt Pietrelcinai Szent Pio, a katolikus kamaszok és a civil önkéntesek védőszentje.
Eredeti neve Francesco Forgione, stigmatizált olasz római katolikus pap, kapucinus szerzetes. A Pio nevet a szerzetesrendben kapta. Pappá szentelése után Padre Pio (Pio atya) néven vált ismertté. Számos különleges esemény fűződik nevéhez. 1999-ben boldoggá, 2002-ben pedig szentté avatták. Több mutatása
56
éve
1970 – Meghalt Bourvil francia színész, komikus és énekes.
Teljes nevén André Robert Raimbourg.
53
éve
1973 – Elhunyt Pablo Neruda Nobel-díjas chilei költő.
Eredeti neve: Neftalí Ricardo Reyes Basoalto
39
éve
1987 – Meghalt Bencsik Sándor (Samu), a P. Mobil és a P. Box gitárosa, zeneszerző.
Budapest 1952. szeptember 15. – 1987. szeptember 23. A 70-es évek elején a Sygma nevű sashalmi zenekarban kezdett, majd egy ideig a Beatrice tagja lett. Innen a Gesarolba került, ez a zenekar vette fel 1973. május 1-jén a P. Mobil nevet. Cserháti István billentyűssel kilépett és megalapították a P. Box zenekart. Bencsik Sándor 1987 nyarán először Svédországba ment, majd egy ausztriai lágerben halt meg azóta is tisztázatlan körülmények között. Debrecenben utcát neveztek el róla. Több mutatása
39
éve
1987 – Meghalt Bob Fosse amerikai Tony- és Oscar-díjas táncos, koreográfus, rendező, színész, író (Kabaré, Chicago).
Jelmondata ez volt: "Élj úgy, mintha ez lenne az utolsó napod, dolgozz úgy, mintha nem lenne szükséged a pénzre, és táncolj úgy, mintha senki sem látna”. Fiatalon Fred Astaire inspirálta, legtöbb fellépésén fehér kesztyűt viselt.Eleinte szolgálatot teljesítő katonákat szórakoztatott felllépéseivel, majd az '50-es években került Hollywoodi produkciókba, később Kew Yorkban koreográfiákat készített sikeres Broadway darabokhoz, melyekben fel is lépett. A nagy sikert a színpadi és filmrendezés hozta meg számára. Az 1972-ben, Liza Minelli főszereplésével készült Kabaré című filmmusicalt nyolc Oscar-díjat kapott. Ugyanebben az évebn megkapta a Tony- és az Emmy-díjat is. 1979-es, önéletrajzi ihletésű Mindhalálig zene (All That Jazz) 4 kategóriában Oscar-díjat, valamint a cannes-i filmfesztivál díját kapta. Utolsó filmje az 1983-ban készült Egy aktmodell halála volt. Új stílust teremtett, a korábban csak a szórakozást célzó musicallal szemben megalkotta a drámai musicalt. Viharos magánélete volt, háromszor nősült és több színésznővel is együtt élt. 60 évesen szívroham következtében hunyt el. Több mutatása
20
éve