Tekla névnapja

Szeptember 23.

143 éve

1883 – Megszületett Gundel Károly vendéglős, gasztronómiai szakíró.

Gundel János fia. 1900-tól Svájc, Németország, Anglia és Franciaország leghíresebb vendéglőiben tanulta a mesterséget. 1910-ben átvette a városligeti Wampetich-vendéglőt, 1920 és 1925 között a Royal Szálló, 1927-től a fővárostól átvett Gellért Szálló éttermeinek bérlője. Gasztronómiai könyvei a legjobb és legismertebb ilyen tárgyú munkák közé tartoznak. Idegen nyelvű munkáival, szakácskiállításokon és bemutatókon népszerűsítette a magyar konyhát és fellendítette az idegenforgalmat. A magyar vendéglős és szállodás szakma egyik vezető egyénisége volt. Gundel Károly étterme az 1939-es a new-york-i világkiállítás magyar pavilonjának hivatalos étterme volt. "A Gundel-vendéglő nagyobb, jobb hírverést biztosít Budapest számára, mint egy hajórakomány turista prospektus." (New York Times) Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Magyar

Őszi napéjegyenlőség, a csillagászati ősz kezdete.

Napéjegyenlőségnek (latinul aequinoctium) nevezzük azt, amikor egy égitest mindkét féltekéjén a nappal és az éjszaka hossza megegyezik: ekkor a Nap 90° magasan delel az Egyenlítő felett, így a nappal és az éjszaka ezeken a napokon mindenhol ugyanannyi ideig tart. A szeptemberi napéjegyenlőség napja szeptember 22. (illetve szeptember 23.). Az északi féltekén őszi napéjegyenlőségnek, a délin tavaszi napéjegyenlőségnek nevezik. A két félgömbön ez a csillagászati ősz, illetve a csillagászati tavasz kezdete is egyben.Napéjegyenlőségek és napfordulók időpontjai: http://hu.wikipedia.org/wiki/Napfordul%C3%B3 Több mutatása

Teljes esemény 0

161 éve

1865 – Megszületett Orczy Emma bárónő, magyar származású angol dráma- és regényírónő (A Vörös Pimpernel).

Tarnaörsön született. Leghíresebb műve, a "The Scarlet Pimpernel" (A Vörös Pimpernel) a XX. század egyik legnépszerűbb alkotása volt. "Emmuska" Orczy Félix báró, az ismert zeneszerző, karmester és Wass Emma grófnő egyetlen leánya volt. Édesapja olyan zeneszerzők barátja volt, mint Wagner, Liszt és Gounod. 15 éves korában szüleivel Budapestről Brüsszelbe, majd Londonba költözött, ahol megtanult angolul. Tanulmányait Brüsszelben és Párizsban végezte, majd Londonban a "Heatherby School of Art"-ban festeni tanult, képeiből a Royal Academy is kiállított. 1894-ben férjhez ment Montague Barstow-hoz, akivel a "Heatherby School of Art"-ban ismerkedett meg. Együtt kezdtek könyveket írni és magazinokat illusztrálni, valamint magyar népmeséket fordítani és kiadni. A "The Old Man in the Corner" (1900) című detektívtörténet-gyűjtemény volt az első népszerű munkája. 1905-ben a "The Scarlet Pimpernel" című regényével szerezte meg hírnevét, amelyet 14 nyelvre fordítottak le, és amelyet férjével a színpad számára is átírt. Tárgyát a francia forradalomból vette, mind a regény, mind a színmű ma is nagy népszerűségnek örvend Angliában. Egyéb színműve például: "The Legion of Honour" ("A becsület légiója", 1918), magyarul is megjelent regényei és elbeszélései: "Régi tündérmesék" (1898), "Lady Molly kalandjai" (1918), "Ferenc József gyertyatartói" (1926), "Pimpernel Erdélyben" (1927), "Az okos Pimpernel" (1930), "Sir Percy visszaüt" (1930). Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Irodalom Magyar

154 éve

1872 – Megszületett Richter Gedeon gyógyszergyáros, vegyész.

Richter Gedeon 1901-ben megvásárolta Buda-pesten a Sas Gyógyszergyárat, ahol a gyógyszerek magyarországi iparszerű előállítására laboratóriumot rendezett be, s Magyarországon elsőként kezdte meg - főként állati szervekből készült - organoterápiás készítmények előállítását. Ebből fejlesztette ki, s 1907-ben Kőbányán megalapította a róla elnevezett gyógyszergyárat. Kiváló, külföldön is elismert gyógyszereket kísérletezett ki és gyártott. Londonban és Bukarestben leányvállalatot szervezett, 34 államban bizományi raktárt létesített. A faji üldözés erősödésével előbb kitiltották a gyárából, majd egy időre újból visszaengedték. A fasizmus áldozata lett, halálának pontos időpontja bizonytalan. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Magyar

137 éve

1889 – Fusajiro Yamauchi megalapította a Nintendot.

Nintendo Company, Limited (???????, Nintendó Kabusiki-gaisa) japán multinacionális cég. Eredetileg kézzel készített ún. hanafuda kártyákat gyártottak, majd számos dologgal foglalkoztak, például taxi és szállodaüzemeltetéssel is. Az évek során a videójátékgyártás vált a cég fő profiljává és a játékipar egyik meghatározó szereplője lett. Több mutatása

Teljes esemény 0

Érdekes Technika

109 éve

1917 – Megszületett Németh Imre olimpiai bajnok kalapácsvető, sportvezető.

Németh harminc évesen lett a világ legjobbja, 1948-ban világcsúcsot javított, s még abban az évben olimpiai bajnokságot nyert Londonban. 1952-ben Helsinkiben olimpiai bronzérmet szerzett. 1942-1955 között 12 magyar bajnokságot nyert, 34-szeres válogatott volt. 1949-ben és 1950-ben is világcsúcsot javított. 1953-ban a Népstadion igazgatója lett, 1957-80 között a Népstadion Intézményeinek főigazgatója volt. 1964-73 között a Magyar Atlétikai Szövetség elnökeként is tevékenykedett. 1979-ben a NOB Érdemrend bronz fokozatával tüntették ki. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Sport Magyar

97 éve

1929 – Göttingenben meghalt Zsigmondy Richárd, magyar származású, Nobel-díjas kémikus.

Bécsben és Münchenben folytatott egyetemi tanulmányai során az osztrák születésű, de magyar szülőktől származó Zsigmondy Richárd elsősorban szerves kémiával foglalkozott, doktori disszertációját is ebben a témakörben írta. Rövid ideig Berlinben dolgozott, majd a grazi Technische Hochschule magántanára lett. 1897. és 1907. között a Jénia Egyetem magántanára, és ezzel egy időben a Schott üveggyár tudományos munkatársa volt. 1908-tól haláláig a Göttingeni Egyetemen tanított szervetlen kémiát. 1918-ban alkotta meg a különböző kémiai kutatásokban használt membránszűrőt, 1929-ben pedig ennek tökéletesített változatát, az ultraszűrőt. Kolloid oldatokkal kapcsolatos vizsgálataiért és az ultramikroszkóp felfedezésért 1926-ban kapott kémiai Nobel-díjat. Az elismeréssel járó pénzösszeget teljes egészében kémiai intézetének fejlesztésére fordította. Zsigmondy Richárdról a Holdon egy krátert is elneveztek. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Tudomány Magyar

96 éve

1930 – Megszületett Ray Charles amerikai dzsessz-, blues- és popénekes.

Eredeti nevén: Ray Charles Robinson. Orlandóban a vakok iskolájában tanult zeneszerzést és zongorázni. 1947-ben megismerkedett Quincy Jonesszal és felvette első kislemezét "Confession Blues" címmel Los Angelesben, majd 1953-ban New Orleansben az általa hangszerelt "The Things That I Used To Do" című dallal, amely egymillió példányban kelt el, óriási hírnevet szerzett. 1954-ben Ruth Brown zongorakísérőjeként, majd Milt Jacksonnal játszott, 1955-ben jelent meg első kislemeze "I've Got A Woman" címmel az Atlantic Kiadónál. 1962-ben megalapította önálló lemeztársaságát, a Tangerint, amelyet megvett az ABC Kiadó 1973-ban. 1965-ben letartóztatták és kényszerelvonókúrára került kábítószerezésért.1977-ben újabb lemeztársaságot alapított Crossover néven. Tizenegyszer kapott Grammy-díjat, 1986-ban Rock And Roll Hall Of Fame-et. Lemezeiből: "The Genius of Ray Charles", "Hit the Road Jack", "Crying Time", "The Classic Years". Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Zene

94 éve

1932 – A Szaúd-Arábiai Köztársaság nemzeti ünnepe

Az ősi arab területen a XX. század elején alakult ki a sziúd - arábiai állam, amely az első világháború után jelentős területeket hódított meg és Ibn Szaud király uralma alatt egyesítette az Arab-félsziget központi területeit. Államjogilag ezt a központosított államot 1932.szeptember 23-án Sziúd-arábiai Királysággá nyilvánították. Több mutatása

Teljes esemény 0

Ünnep

84 éve

1942 – Megszületett Mecser Lajos atléta, sokszoros csúcstartó hosszútávfutó.

Mecser az 1960-as évek kiemelkedően legjobb magyar hosszútávfutója volt. 1965-ben 5 és 10 ezer méteren is megdöntötte Iharos Sándor csúcseredményeit. 1966-ban amerikai fedettpályás bajnokságot nyert 3 mérföldön, a budapesti Európa-bajnokságon 10 ezer méteren magyar csúccsal ezüstérmet szerzett, 5000 méteren ötödik volt. 6 mérföldön Európa-csúcsot futott. 1967-ben a fedettpályás Európa Játékokon 3000 méteren harmadik lett, 3 mérföldön kontinenscsúcsot javított. 1968-ban Stockholmban 5000 méteren feltűnést keltő győzelmet aratott a többszörös világcsúcstartó ausztrál Clarke ellen 13:29.2 perces csúccsal. 1969-től maratoni távon is indult. 20alkalommal nyert bajnokságot (a mezei futásban sorozatban nyolcat), hétszer javított csúcsot, huszonötször volt válogatott. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Sport Magyar

44 éve

1982 – Meghalt Dobozy Imre Kossuth-díjas író, újságíró.

Irodalmi pályafutását versekkel kezdte, első írásai a Válasz című társadalompolitikai folyóiratban, falusi riportjai, publicisztikai írásai, elbeszélései a Szabad Népben jelentek meg. Első drámája Szélvihar címmel látott napvilágot. Számos filmet, színművet és rádiójátékot is írt. A tizedes meg a többiek című kisregényéből készült minden idők egyik legnépszerűbb magyar filmvígjátéka. 1959-81 között az Írószövetségben tevékenykedett, előbb titkárként, főtitkárként, majd 1976-tól elnökként. Közben 1961-63-ban az Élet és Irodalom főszerkesztői tisztét is betöltötte. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Irodalom Magyar

518 éve

1508 – Meghalt Aragóniai Beatrix kétszeres magyar királyné, a legutáltabb magyar királyné.

Ő hozta el a reneszánsz kor szinte minden vívmányát Magyarországra. Hívására érkeztek és dolgoztak nálunk Itália legnagyobb művészei: építészek, freskókészítők, történet írók, szobrászok.I. Ferdinánd nápolyi király és Chiaromontei Izabella tarantói hercegnő, copertinói grófnő, ötödik gyermeke. A reneszánsz kultúra egyik fellegvárában, előkelő neveltetésben és gondos oktatásban részesült. 17 éves korában hozzáadták Hunyadi Mátyás Magyar királyhoz, aki 14 évvel volt idősebb nála és már 10 éve özvegy volt az esküvő idején. Beatrixról azt beszélték, hogy hirtelen haragú, nem volt érintetlen mikor királyné lett és valószínűleg meggyilkolta a szeretőjét még Itáliában. 14 évi házasság alatt egy örököst sem sikerült szülnie a királynak. Rossz viszonyban volt a király fattyú fiával - Corvin Jánossal, megakadályozta annak házasságát és trónöröklését. Mátyás 1490. 04. 06.-án bekövetkezett halálát is az ő mesterkedésének tartották. A legutáltabb Magyar királyné. Második férje II. Ulászló akihez azért ment feleségül, hogy megtartsa trónját. Titokban kötött esküvőt 1490. 10. 04.-én Bakócz Tamás tartotta, aki szándékosan formai hibákat vétett a szertartás során. Ám az új király akkor még nem vált el első hitvesétől, Brandenburgi Borbálától. A 12 éves özvegy Borbálát 1476. 08. 20.-án házassági szerződéssel vette el, de tényleges templomi esküvőjük sosem volt, erre hivatkozva próbált meg tőle elválni II. Ulászló, de a házasságukat csak 4 nappal az után bontották föl, hogy Aragóniai Beatrix-al kötött házasságát 1500. 04. 03.-án felbontotta a pápa, el nem hált házasság, kényszerítés és formai hibára hivatkozva. Ulászló szándékosan csalta csapbába a királynét. Anyagilag tönkretéve, megalázva tért haza Itáliába, ahol még megérte, hogy családja teljes hatalmát elveszítse, az ott folyó hatalmi harcokban. 1508. 09. 23.-án Nápolyban érte a halál. A nápolyi San Pietro Martire monostorában helyezték örök nyugalomra. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Történelem Magyar

191 éve

1835 – 33 éves korában meghalt Vincenzo Bellini, az olasz operairodalom egyik kiemelkedő képviselője (Norma).

Puteauxban halt meg. Édesapja mellett kezdte meg zenei tanulmányait, 1819-től a nápolyi konzervatóriumban Tritto és Zingarelli tanítványa volt. Először egyházi műveket komponált, első nagyobb szerzeménye az 1824-ben Nápolyban bemutatott "Adelson e Salvina" című opera volt, amit a "Bianca e Fernando" című operája követett. Ezzel elnyerte a kor híres impresszáriójának tetszését, meghívást kapott Milanóba, hogy ott a Scala számára írjon, ami nagy megtiszteltetést jelentett. 1827-ben "Il Pirata" (A kalóz) című dalművével egész Olaszországban híressé vált, sikere évvről évre nőtt. Nemsokára egész Európa visszhangzott a sziciliai zeneszerző mély érzésekkel, kevés drámaisággal áthatott dalműveitől, amelyek sikerében nagy szerepet játszottak a kor neves énekesei, akiknek neve szinte összeforrott az általuk megformált alakkal. 1829-ben mutatták be Milánóban "La Straniera" (Az idegen nő), 1830-ban Velencében "I Capuletti ed i Montecchi" című művét. 1831-ben szintén Milánóban került bemutatásra "La Sonnambula" (Az alvajáró, címszerepében Pasta Giuditta) és a "Norma", a nagy Malibrannal a címszerepben, 1833-ban pedig Velencében a "Beatrice di Tenda". 1833-ban Párizsba ment, ahol Rossinival és Cherubinivel találkozott, onnan rövid Angliai látogatást tett, Londonban fényes fogadtatásban részesült. 1834-ben ismét visszatért Párizsba, és a párizsi olasz opera számára megírta utolsó operáját "Puritani" (Puritánok) címmel, amely 1835-ben került bemutatásra, és rendkívüli lelkesedéssel fogadták. Korai halála mélyen megrendítette kortársait. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Zene

149 éve

1877 – Meghalt Urbain Jean Joseph Leverrier francia csillagász, aki matematikai számítások segítségével megtalálta a Neptunuszt.

Urbain Jean Joseph Leverrier-t a Francia Akadémia tagijává választotta, 1847-től ő volt apárizsi csillagvizsgáló igazgatója. Főként elméleti számításokkal foglalkozott, kiszámította a Faye-üstökös pályáját. 1845-ben Arago megbízta az Uránusz mozgásában tapasztalt rendellenességek vizsgálatával. 1846-ban az Uránusz pályaadataiból kiszámította a perturbáló, zavaró ismeretlen bolygó adatait. Ennek alapján Johann Gottfried Galle német csillagász a jelzett hely közelében még abban az évben megtalálta az új, nyolcadik bolygót, a Neptunuszt, amely a Naprendszer harmadik legnagyobb tömegű planétája. Ez volt az első bolygó, amelyet elméleti úton fedeztek fel, az eredményt a matematikai alapú égi mechanika egyik legnagyobb sikerének tartják. A Merkúr-pálya perihélium-változásait is egy újabb bolygó létével nvélte megmagyarázhatónak. A jelenséget végül az általános relativitás - elmélet tette értelmezhetővé. Kutatta a Föld pályaelem-változásait is. 1855-ben Párizsban megalapította az első, nemzetközi hálózaton alapuló meteorológiai intézetet és 1864-ben a francia természettudományi társulatot. (Született 1811.03.11) Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Technika

144 éve

1882 – Meghalt Friedrich Wöhler német kémikus.

Friedrich Wöhler a kasseli műegyetem és a göttingeni egyetem kémiaprofesszora volt, s jelentősen hozzájárult e tudomány fejlődéséhez. Számos szervetlen és szerves vegyületet állított elő. Elsőként végzett szerves szintézist, ammónium - cianát izomer átalakításával karbamidot nyerve, s ezzel tapasztalati úton megdöntötte a "vis vitalis" idealista elméletet, amely azt vallotta, hogy az élő szervezetben működő titokzatos életerő hozza létre az élő anyag fajtáit. Ezzel utat nyitott az életfolyamatok kémiai alapjainak vizsgálatához. Ő fedezte fel a szilicium tetrakloridot, a szilícium - hidrogént, és állított elő fém alumíniumot. (Született 1800.07.31) Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt

130 éve

1896 – Meghalt Ivar Andreas Aasen norvég nyelvtudós, költő, hazája művelődéstörténetének egyik legnevesebb alakja.

Kristiania-ban (Norvégia) halt meg. Egységesítette a XIV-XIX. századi dán uralom alatt szétzilálódott norvég tájnyelvek többségét. Az általa megalapozott nyelv, a nynorsk, az újnorvég, amelyet ma is kb. egymillió norvég beszél. Szépirodalmi munkássága, korabeli népszerűsége ellenére is, jobbára csak nyelvi dokumentatív-jellegű. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Irodalom

127 éve

1899 – Megszületett Louise Nevelson amerikai szobrász és festőművésznő, aki leginkább fából készült monokróm faliszobrairól és nagyméretű kültéri szobrairól ismert.

Fontos szerepe volt a fából készült szobrok népszerűsítésében. Eredeti nevén: Leah Berliawsky. Az Orosz Birodalomban született a mai Ukrajna területén Kijev közelében. Otthonában a jiddis nyelvet beszélték, iskolában tanult angolul. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Alkotás

115 éve

1911 – Meghalt John Wesley Powell amerikai felfedező, geológus, nyelvész és néprajzkutató, a Grand Canyon feltárója.

Powell fiatal korában csónakon járta be és térképezte föl a Mississippi, az Ohio és Illinois folyók vidékét. 1867-ben kezdte meg felfedező útját a Sziklás-hegységben. 1869-ben a mai Green River Citytől több mint1000 mérföldet (1700 km) evezett társaival a Zöld folyón és a Coloradón, a Grand Canonban egészen a Virgin folyó torkolatáig. Közben többszöris halálhírét költötték,de 199 nap alatt sikerült lakott területre érnie. Amerika hősként fogadta, ő pedig 1871-ben újabb útra indult: szárazföldi úton, északról közelítette meg a (Grand) Kanyont és ott szállt vízre. Útjai nyomán ismerte fel Amerika a Kanyon nagyszerűségét, s kezdte meg a vidék részletes feltárását és kiépítését. Etnográfiai kutatásai során nyelvészeti alapon osztályozta az indián nyelveket, csoportosította szavaikat. 1891-ben kiadta az első, ma is használt osztályozást és térképet az Egyesült Államok és Kanada 58 nyelvéről. 1881-92 között ő vezette az Egyesült Államok Földtani Szolgálatát, e szervezet feltérképezte a Nyugat vízkészleteit, s támogatta az öntözési terveket. Ma a Colorado 150 km hosszan felduzzasztott mesterséges tava az ő nevét viseli. Főbb művei: A nyugati Colorado és mellékfolyóinak feltárása (1875), Bevezetés az indián nyelvek tanulmányozásába (1877), Jelentés az Egyesült Államok száraz vidékeiről (1878). (Született 1834.03.24) Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Érdekes

107 éve

1919 – Megszületett Bárándy György ügyvéd.

Törökszentmiklóson született. Jogi tanulmányait 1937-ben kezdte az egri Érseki Jogakadémián. Szigorlatait a Kolozsvári Egyetemen tette le. 1948-ban lett ügyvéd és azóta minél több tanulással igyekezett minél több tudást szerezni. Ennek köszönhetően az Ország egyik legismertebb védőügyvédje lett, aki több jelentős életelleni és gazdasági ügyben látott el sikeres védelmet. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Magyar

94 éve

1932 – Megszületett Bajnok Zsolt újságíró, szerkesztő.

Bajnok Zsolt tanárként szerzett diplomát, majd tanított. 1954-től a Magyar Távirati Irodában dolgozott munkatársként, rovatvezetőként, majd 1977-től belpolitikai főszerkesztőként. 1979-1984 között a kormány Tájékoztatási Hivatalaiban volt helyettes, majd államtitkári rangban elnök. 1984-től a Magyar Hírlap főszerkesztőjeként, 1989-től 1990 elejéig a kormány megbízott szóvivőjeként tevékenykedett, majd - betegségiig - a Ferenczy Europress belpolitikai szerkesztőségét vezette. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Irodalom Magyar

87 éve

1939 – Londonban meghalt Sigmund Freud osztrák ideg- és elmegyógyász, esszéíró, a pszichoanalízis megalkotója.

Születési helye Freiberg (ma Pøíbor), akkor Osztrák Birodalom, ma Csehország. A pszichoanalitikus iskola alapelmélete, hogy az elfojtás révén tudattalanná váló emlékek és motivációk nagy hatással vannak a személy viselkedésére. Bizonyos tudattalan gondolatok és emlékek, különösen a szexuális és agresszív jellegűek problémát jelentenek. Ezek felszínre hozására irányuló módszerét nevezte el pszichoanalízisnek, amiben alapvető jelentőséget tulajdonított az álomfejtésnek, ezt nevezte a tudattalanhoz vezető "via regia"-nak, királyi útnak. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Irodalom

83 éve

1943 – Madridban megszületett Julio Iglesias spanyol énekes (Crazy).

Sikeres kapusa volt a Real Madrid ifjúsági csapatának, majd 19 éves korában - egy autóbaleset miatt - sportpályafutása véget ért. Félig megbénult, és úgy tűnt, hogy nem fog többé lábra állni. Egyik nővérétől gitárt kapott ajándékba, hogy visszatérjen az életkedve. Két év múlva újra tudott járni. Elhatározta, hogy diplomata lesz: jogot tanult a madridi egyetemen, majd Angliába utazott nyelvet tanulni. Barátai bátorítására a hatvanas években londoni kocsmákban lépett fel, 1968-ban megnyert egy könnyűzenei versenyt Benidormban, 1970-ben pedig az Eurovíziós dalfesztivált. A nyolcvanas évekre minden idők legjobban eladható énekese lett, "úttörő volt, előtte nem volt latin szupersztár" - nyilatkozta róla Jose Behar, az EMI latin elnöke. 1981-ben jelent meg első angliai sikere "Begin the Beguine" címmel. Énekelt Diana Rosszal, Willie Nelsonnal és Stevie Wonderrel is. Több mint 2500 platina- és aranylemez után övé a világ egyetlen gyémántlemeze. 1988-ban átvehette a legjobb latin előadónak járó Grammy-díjat is. Világszerte már több mint 250 millió albumot adott el. Lemezeiből: "Julio", "1100 Bel Air Place", "Libra", "Starry Night", "Crazy", "Calor", "Momentos", "Emociones". Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Zene

39 éve

1987 – Meghalt Bob Fosse amerikai Tony- és Oscar-díjas táncos, koreográfus, rendező, színész, író (Kabaré, Chicago).

Jelmondata ez volt: "Élj úgy, mintha ez lenne az utolsó napod, dolgozz úgy, mintha nem lenne szükséged a pénzre, és táncolj úgy, mintha senki sem látna”. Fiatalon Fred Astaire inspirálta, legtöbb fellépésén fehér kesztyűt viselt.Eleinte szolgálatot teljesítő katonákat szórakoztatott felllépéseivel, majd az '50-es években került Hollywoodi produkciókba, később Kew Yorkban koreográfiákat készített sikeres Broadway darabokhoz, melyekben fel is lépett. A nagy sikert a színpadi és filmrendezés hozta meg számára. Az 1972-ben, Liza Minelli főszereplésével készült Kabaré című filmmusicalt nyolc Oscar-díjat kapott. Ugyanebben az évebn megkapta a Tony- és az Emmy-díjat is. 1979-es, önéletrajzi ihletésű Mindhalálig zene (All That Jazz) 4 kategóriában Oscar-díjat, valamint a cannes-i filmfesztivál díját kapta. Utolsó filmje az 1983-ban készült Egy aktmodell halála volt. Új stílust teremtett, a korábban csak a szórakozást célzó musicallal szemben megalkotta a drámai musicalt. Viharos magánélete volt, háromszor nősült és több színésznővel is együtt élt. 60 évesen szívroham következtében hunyt el. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Film/Média Zene

39 éve

1987 – Meghalt Bencsik Sándor (Samu), a P. Mobil és a P. Box gitárosa, zeneszerző.

Budapest 1952. szeptember 15. – 1987. szeptember 23. A 70-es évek elején a Sygma nevű sashalmi zenekarban kezdett, majd egy ideig a Beatrice tagja lett. Innen a Gesarolba került, ez a zenekar vette fel 1973. május 1-jén a P. Mobil nevet. Cserháti István billentyűssel kilépett és megalapították a P. Box zenekart. Bencsik Sándor 1987 nyarán először Svédországba ment, majd egy ausztriai lágerben halt meg azóta is tisztázatlan körülmények között.Debrecenben utcát neveztek el róla. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Zene Magyar

1 éve

2025 – Repülőgépszerencsétlenség következtében meghalt Kongjian Yu kínai tájépítész, várostervező, aki a "szivacsváros" elképzelést létrehozta.

A repülő típusa Cessna 175 Skylark, lajstromjele PT-BAN, a balesetben 4-en haltak meg, a tudóson kívül a pilóta és két filmes.A Peking Egyetemen oktatott, és a Turenscape nevű tervezőiroda alapítója volt. Széles körben elismert vezetője volt a fenntartható tájépítészetnek. Létrehozta a “sponge city” (szivacs-város) koncepciót, ami a természetes vízek megtartásán és kezelésen alapuló város tervezése. Kínában számos helyen alkalmazták a terveit, és nemzetközi példák is vannak már az elmélet megvalósítására. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Tudomány Alkotás Katasztrófa

124 éve

1902 – Megszületett Ion Gheorghe Maurer román politikus, akadémikus.

Ion Gheorghe Maurer 1936-ben lépett be az illegális Román Kommunista Pártba. Ügyvédként számos kommunista politikust védetta bíróság előtt, köztük volt Nicolae Ceausescu, a későbbi pártfőtitkár, (akit az 1989 decemberi fordulat során kivégeztek). Maurert kommunista nézetei miatt 1941-ben letartóztatták, 1944-ig Ceausescuval együtt volt börtönben. 1945 után gyorsan emelkedett a kommunista pártállami hierarchiában. 1957 és 1958 között külügyminiszter volt, majd 1958 és 1961 között a román Nagy Nemzetgyűlés elnöke, ami akkor a legmagasabb állami - ha nem is hatalmi - tisztséget jelentette. 1961-ben lett miniszterelnök és 1972-ig töltötte be ezt a posztot. (Meghalt 2000.02.08) Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Történelem