Móric névnapja

Szeptember 22.

87 éve

◆ Rejtett gyöngyszem

1939 – Megszületett Dzsunko Tabei japán hegymászónő, az első nő, aki feljutott a világ legmagasabb csúcsára, a Csomolungmára.

Neve nyugati írásmóddal: Junko Tabei, japán írásjelekkel: 田部井 淳子.Továbbá eljesítette a Seven Summitsot, azaz minden földrész legmagasabb pontján is járt. Elnyerte a Hópárduc címet.A Mount Everest, vagy más néven Csomolungma, a Himalája hegység része, csúcsán halad át Kína és Nepál határvonala. A hegy 8848 m magas, és évente kb. 4 milliméterrel nő. A Csomolungma név tibeti eredetű, jelentése "a Föld istenasszonya". Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Érdekes Sport

Folyók világnapja

Szeptember negyedik vasárnapja. Az ENSZ 2005-ben meghírdette a "Water for Life" évtizedet, hogy felhívja a figyelmet a vízkészletek jobb kezelésének fontosságára. Ennek részeként jött létre a Nemzetközi Folyók Napja, Mark Angelo folyóvédő javaslatára. Az esemény alapja a Kanadában 1980 óta megrendezett BC Folyók Napjának sikere volt. Az első Nemzetközi Folyók Napját 2005-ben ünnepelték, és azóta évente, szeptember negyedik vasárnapján rendezik meg világszerte, több millió résztvevővel több mint 100 országban. Több mutatása

Teljes esemény 0

Ünnep

235 éve

1791 – Megszületett Michael Faraday angol kémikus és kísérleti fizikus, az elektromos mező fogalmának megalkotója.

Davy asszisztense volt. 1825-től a Royal Institution igazgatója. Elektromosságtan körében végezte kutatásait, ő teremtette meg a mező fogalomat. Az elektromotor megalkotója, az elektromágneses indukció felfedezője, a róla elnevezett elektrokémiai törvények megalkotója. Minden idők egyik legnagyobb kísérleti fizikusának tartják. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Technika

199 éve

1827 – Joseph Smith amerikai vallásalapító megalapította a mormon egyházat.

Az "Utolsó Napok Szentjei"-nek (mormonok) első elnöke lett. 15 évesen tapasztalta először magasabb rendű lények jelenlétét, 1827.09.22-én jelent meg látomásaiban Moroni angyal, Mormon fia, aki kinyilatkoztatta neki egy egyiptomi írású feliratokkal ellátott aranytábla létezését, amely a mormonok hittételeit tartalmazza. Meglapította a mormon egyházat, amelynek tagjai számos vallás elemeiből összeálló tanításuk alapján, aszkétikus életvitellel készülnek a minden idők végén elérkező újjászületésre. Smith számos hívet gyűjtött maga köré, de különösen a többnejűség propagálásával kihívta maga ellen a puritán lakosság haragját. Nem csupán dicsőítette a poligámiát, hanem állítólag saját magának is 22 felesége és 56 gyereke volt. Közössége az egyetlen volt az amerikai társadalomban, amely indiánbarát politikát folytatott. Szerintük az indiánok az Amerikába kivándorolt zsidók leszármazottai. Amikor különböző bűncselekmények miatt kiszabott büntetését töltötte a börtönben, a felbőszült néptömeg áldozata lett. Halála után Brigham Young vette át a mormonok vezetését. A közösséget Utahba vezette és a Nagy-Sóstó partján megalapította Salt Lake City városát. Több mutatása

Teljes esemény 1

Történelem

68 éve

1958 – Megszületett Andrea Bocelli olasz tenorista.

Bocelli örökletes zöldhályoggal született, amely egyre erősebben rontotta látását. 12 éves korában egy futball-labda fejen találta, és ennek következtében teljesen megvakult. A pisai egyetemen jogtudományt tanult, majd az egyetem befejeztével egy évig ügyvédként dolgozott, mielőtt teljesen a zenének szentelte volna magát. Énekesként először Pavarotti ajánlására Zuccheróval, a híres olasz popénekessel ment európai körútra, ahol a Miserere című dalt énekelték együtt. Majd Caterina Caselli Sugar c. projektjébe szerződött le. 1994-ben a Sanremói dalfesztivál Új Javaslatok kategóriáját az Il mare calmo della sera című dallal megnyerte, majd a következő évben negyedik lett a Con te partirò című dallal, amelynek angol nyelvű változatát Time to say goodbye címen Sarah Brightman szopránnal együtt énekelte. Ezzel befutott és Európa-hírre tett szert. 1996-ban ez a szám közel hat hónapig vezette a német toplistákat. Amerikában 2000-ben turnézott, majd 2001. október 28-án, a Ground Zero fölavatásán Schubert Ave Mariáját énekelte. Bocelli több mint 70 millió példányban adta el lemezeit, ezzel az úgynevezett pop-opera legsikeresebb előadójává vált. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Zene

66 éve

1960 – A Mali Köztársaság nemzeti ünnepe

A nyugat-afrikai terület a XIX. század végén lett francia gyarmat, majd 1920-tól Francia Szudán része lett. Az ország 1958-tól Szudáni Köztársaság néven a Francia Közösség tagja volt; 1959-60-ban Szudán és Szenegál létrehozta a Mali Föderációt, amely 1960 júniusában kivívta a függetlenséget, majd a szövetség kettészakadása után a szudáni rész 1960. szeptember 22-én kikiáltotta a Mali Köztársaságot. Több mutatása

Teljes esemény 1

Ünnep

50 éve

1976 – Megszületett Ronaldo brazil profi labdarúgó, a világ egyik legsikeresebb focistája.

Bento Ribeiro-ban, Rio de Janeiro közelében született. Tényleges születési dátuma szeptember 18, de a születési anyakönyvi kivonatban szeptember 22 szerepel. Teljes nevén: Ronaldo Luis Nazário de Lima, beceneve a "Fenomén" portugálul: O Fenômeno, spanyolul: El Fenómeno. A brazil labdarúgó-válogatott korábbi és a Corinthians jelenlegi csatára. A világbajnokságok történetének legeredményesebb góllövője 15 góllal. Háromszor lett az év labdarúgója, 1996-ban, 1997-ben és 2002-ben. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Sport

479 éve

1547 – Megszületett Philipp Nikodemus Frischlin német humanista költő, tudós.

Latinul és németül írt bibliai, illetve történeti tárgyú drámáiban, eposzaiban és verses szatíráiban, röpirataiban gyakran ostorozta a württembergi nemesség túlkapásait, ezért üldözték. Bujdosásai során Magyarországon is járt. Említést érdemel műfordítótevékenysége is.Többek között öt Arisztophanész - drámát fordított le latinra. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Irodalom

174 éve

1852 – Meghalt William Tierney Clark angol mérnök, a budapesti Lánchíd tervezője.

Elsősorban hidak tervezésével és építésével foglalkozott, az elsők között tervezett függőhidakat. Széchenyi István és Andrássy György 1838-ban Londonban bízta meg a pest-budai Lánchíd tervezésével, melynek építésekor több alkalommal is járt Pesten. A Lánchíd építési munkáit irányító Clark Ádámnak csak névrokona. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Alkotás Technika Magyar

86 éve

1940 – Meghalt Thomán István zongoraművész és zongorapedagógus.

1888-tól 1906-ig a Zeneakadémia tanára, ahol számos kiváló magyar zongoraművészt - Bartók Béla, Dohnányi Ernő, Keéri-Szántó Andor - , majd magántanítványaiként a Zeneakadémia későbbi tanárait nevelte. Egyike a legnagyobb magyar zongorapedagógusoknak, Liszt hagyományainak folytatója. Külföldön is hangversenyezett, mint kamaramuzsikus is kitűnt. Cikkei és tanulmányai jelentek meg a Zenei Szemlében, a Muzsikában és hasonló neves szaklapokban.Budapesten utcanév őrzi emlékét. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Zene Magyar

54 éve

1972 – Meghalt Csohány Gabriella költő, író, szerkesztő.

Csohány Gabriella tanítónői oklevelet szerzett, de csak 1941-ig tanított utána tisztviselő volt. 1942-től Budapesten élt.1955-től a Magyar Rádió ifjsági osztályát vezette, 1959-től Pajtás című gyermeklap főszerkesztője volt. Két önéletrajzi regényt is írt "Családfa helyett" és "Kórház mécsvilágnál" címen, amelyek a háború alatti és utáni időkben játszódtak. (Született 1919.05.19) Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Irodalom Magyar

40 éve

1986 – Meghalt Asbóth József teniszező, edző.

Asbóth legnagyobb sikerét Párizsban, a Roland Garroson a nem hivatalos salakpályás világbajnokság egyéni számának megnyerésével érte el 1947-ben, és ugyanott Körmöczy Zsuzsával a vegyespárosban harmadik helyezet lett. 1948-ban Wimbledonban férfi egyesben 3. lett. Férfi egyesben 13, féfi párosban 10 és vegyes párosban 5 magyar bajnoki címet szerzett. 1958-tól külföldön edzősködött, majd Münchenben élt és dolgozott haláláig. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Sport Magyar

1 éve

2025 – Meghalt Bakacsi Béla táncdalénekes, könnyűzenei menedzser.

A Magyar Televízió első, 1962-es Ki mit tud? vetélkedőjén tűnt fel. Az Országos Orvosi Műszerkereskedelmi Vállalatnál ismerkedett meg José Arsamandia paraguayi gitáros-énekessel, aki a hazájában dúló polgárháború elől menekült Magyarországra. Ő mutatta meg neki először az Ave Maria no morrocímű dalt, ezzel a számmal indult a Ki mit tudon. Számos helyen szerepelt Magyarországon és külföldön is, majd tapasztalatait hasznosítva 1978-tól más zenekarokat kezdett menedzselni. Megalapította az Akkord Kulturális Szolgáltató Irodát, koncertszervezéssel és menedzseléssel foglalkozott 2011-ig. Könnyűzenei könyvkiadással is foglalkozott. Együtt dolgozott többek között Komár Lászlóval, Zoránnal, Szigeti Ferenccel, Koncz Zsuzsával, Locomotiv GT-vel, a Fonográf együttessel, a V’Moto-Rockkal, a Hungáriával és az R-GO–val is. Énekesként 2002-ben jelent meg az Azok a hatvanas évek című albuma. 2005-ben készült el a Nélküled hol lennék című CD-je. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Zene Magyar

1 éve

2025 – 95 éves korában meghalt Sajdik Ferenc, Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas grafikus, karikaturista, a Nemzet Művésze. (Pom-Pom, A nagy ho-ho-horgász).

Neuenhagenben született. Édesanyja balerina volt, édesapja - Sajdik Sándor, nevét Dunakeszin utca viseli - korának legsikeresebb zsokéja. Gyermekkorát különböző országokban töltötte, többek között Németországban, Görögországban. Nyomdásznak készült. A nyomdában mint litográfus (ma már ez a szakma nemigen létezik, a magasnyomó kliséket készítették a litográfusok) itt találkozott a karikatúrákkal. 1955-ben a Rádió- és Televízió Újság tördelője és rajzolója lett, és hamar közölni kezdte karikatúráit a Ludas Matyi. Harminc évig hétről-hétre ontotta a szellemes rajzokat. 1990 után a rajzfilm került munkásságának homlokterébe. Híres és máig igen népszerű rajzfilmsorozatai: A nagy ho- ho- horgász és a Pom-Pom kalandjai. Táblaképeket is festett, kis méretű, írókat, költőket, művészeket ábrázoló, applikációkkal kombinált portrékat. Vácott több mint száz táblaképéből állandó kiállítás is látható. Filmjei: La Fontaine sorozat Pom-Pom meséi A nagy ho-ho horgász sorozat Bontott csirke, reklámfilm sorozat Motto perpetuo (Vajda Béla rendelte) Figura Ternei Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Film/Média Alkotás Magyar