Ma Teréz névnapja van

Meghalt kategória

23 éve

2003 – Meghalt Cserháti Zsuzsa énekesnő (Különös szilveszter, Hamu és gyémánt).

55 éves korában, budapesti otthonában halt meg. A hazai pop történet legjobb női hangjaként tartják számon. Tíz évig tanult klasszikus balettet, majd 1965-ben lépett énekesnői pályára. Kezdetben a Rangers, majd a Thomastic együttessel turnézott.Az 1972-es Táncdalfesztivál egyik nagy felfedezettje volt. Legnagyobb sikereit a Kicsi, gyere velem rózsát szedni, a Boldogság, gyere haza és az Árva fiú című dalokkal aratta. 1977-ben a Tessék választani című versenyen nagydíjat nyert, majd külföldi vendéglátóhelyeken, később Budapesten és vidéken énekelt. A nyolcvanas években a budapesti Moulin Rouge mulató vezető énekese volt. Később betegség miatt hirtelen jelentős túlsúlyt szedett fel, s ezért egy időre visszavonult a színpadtól, s - ahogy ő maga többször mondta - szinte elfeledve, szegénységben élt. Visszatérését az 1996-os Hamu és gyémánt című album fémjelezte, amivel egy csapásra sztár lett. Orvosi segítséggel lefogyott, lemezei és színpadi fellépései nagy sikert arattak. 1998-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét. A hanglemezgyártók Arany Zsiráf-díját háromszor érdemelte ki. Több mutatása

Teljes esemény 0

2003. 07. 23. Meghalt Nő Zene Magyar

15 éve

2011 – Meghalt Amy Winehouse, angol énekesnő, a legtöbb lemezt eladó brit női előadó.

Teljes nevén: Amy Jade Winehouse. Hatszoros Grammy-díjas, soul-, jazz-, és rhythm and blues-énekesnő és dalszövegíró. Ő minden idők legtöbb lemezét eladó brit női előadója (több mint 24 millió lemez). Első albumát, a 2003-ban megjelent Frank-et Mercury-díjra jelölték. Az énekesnőnek két Ivor Novello-díjat is ítéltek, az elsőt 2004-ben, a Stronger than Me című daláért, míg a másikat 2007 májusában a 2006-os Back to Black című albuma első kislemezéért, a Rehab-ért. 2007. február 14-én BRIT díjat nyert a Legjobb női előadóművész kategóriában. 2007-ben háromszor jelölték az MTV Video Music Awardsra. Alkohol és drogfüggőséggel küzdött, 27 évesen alkoholmérgezésben hunyt el. Több mutatása

Teljes esemény 0

2011. 07. 23. Meghalt Nő Zene

12 éve

2014 – 85 éves korában meghalt Kertész Iván zenei szerkesztő, zenekritikus, az Operakalauz szerzője.

Zenekritikái a Muzsikában, a Magyar Nemzetben, a Magyar Hírlapban és a londoni Opera c. folyóiratokban jelentek meg. A magyar operajátszás csillagai c. hanglemezsorozat szerkesztője.Legismertebb könyvei: A Magyar Állami Operaház (1975); Beszéljünk az operáról (1978); Aidától Zerlináig (1988) voltak. Operakalauza kétszáz zeneszerző több mint félezer operáját ismerteti. Több mutatása

Teljes esemény 0

2014. 07. 23. Meghalt Zene Magyar

3 éve

2023 – 84 éves korában meghalt Pap Éva, Jászai Mari-díjas színművész (Egy magyar nábob).

Neve más írásmóddal: Papp Éva. Férje Koltai János filmrendező, színész. A Szegedi Nemzeti Színház, a zalaegerszegi Hevesi Sándor, a kecskeméti Katona József, a nyíregyházai Móricz Zsigmond Színház után a Madách Színház tagja volt. Több tucat filmben, többek között Keleti Márton, Makk Károly vagy Fábri Zoltán alkotásaiban szerepelt, például a Két emelet boldogság, a Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? vagy a Szindbád című filmekben. Várkonyi Zoltán 1966-ban bemutatott, Egy magyar nábob című filmjében a gyönyörű Mayer Fannit játszotta. Színházi és filmes szerepei mellett szinkronhangként is ismert volt, például Claudia Cardinale, Julie Christie, Rita Pavone, Susan Hampshire vagy Imelda Staunton magyar hangja volt. Több mutatása

Teljes esemény 0

2023. 07. 23. Meghalt Film/Média Nő Magyar Színház