Lenke névnapja
23 éve

2003 – Meghalt Cserháti Zsuzsa énekesnő (Különös szilveszter, Hamu és gyémánt).

2003. 07. 23. Meghalt Zene Magyar

55 éves korában, budapesti otthonában halt meg. A hazai pop történet legjobb női hangjaként tartják számon. Tíz évig tanult klasszikus balettet, majd 1965-ben lépett énekesnői pályára. Kezdetben a Rangers, majd a Thomastic együttessel turnézott.Az 1972-es Táncdalfesztivál egyik nagy felfedezettje volt. Legnagyobb sikereit a Kicsi, gyere velem rózsát szedni, a Boldogság, gyere haza és az Árva fiú című dalokkal aratta. 1977-ben a Tessék választani című versenyen nagydíjat nyert, majd külföldi vendéglátóhelyeken, később Budapesten és vidéken énekelt. A nyolcvanas években a budapesti Moulin Rouge mulató vezető énekese volt. Később betegség miatt hirtelen jelentős túlsúlyt szedett fel, s ezért egy időre visszavonult a színpadtól, s - ahogy ő maga többször mondta - szinte elfeledve, szegénységben élt. Visszatérését az 1996-os Hamu és gyémánt című album fémjelezte, amivel egy csapásra sztár lett. Orvosi segítséggel lefogyott, lemezei és színpadi fellépései nagy sikert arattak. 1998-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét. A hanglemezgyártók Arany Zsiráf-díját háromszor érdemelte ki.

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás ehhez a bejegyzéshez.

Szólj hozzá Te is!