Ma Teréz névnapja van

Meghalt kategória

208 éve

1818 – Meghalt Dugonics András, az első magyar regény, az Etelka írója.

Szegeden halt meg. Szegeden született. 1756-ban piarista szerzetes lett. A nagyszombati egyetemen tanított. Az egyetemmel 1777-ben Budára, majd 1785-ben Pestre költözött, és 1788-ban az egyetem rektora lett. 1808-ban nyugalomba vonult, és visszatért szülővárosába. Első írásai költemények voltak magyar, illetve latin és német nyelven. 1774-ben Trója veszedelme címmel a klasszikus eposzokat dolgozta fel prózában, 1780-ban pedig elkészítette az Odüsszeia első magyar fordítását is, amely Ulissesnek, ama híres és nevezetes görög királynak csudálatos történetei címen jelent meg. 1786-ban fejezte be mindmáig legismertebb munkáját, az Etelkát, az első valódi magyar regényt. A cenzúra csak 1788-ban engedélyezte a mű megjelenését, amely ugyan a honfoglalás korában játszódik, de aktuálpolitikai célzattal, II. József németesítő politikája elleni tiltakozásul íródott. Az Etelka név ebben a műben született, amelyet az ősi hun Etele név női változataként talált ki az író. Az Etelka sikerén felbuzdulva több kalandos regényt is írt. 1794-ben a Jeles történetek című kétkötetes munkájában kiadatta drámáit is, leggyakrabban játszott darabjából, a Bátori Máriából írta meg Erkel Ferenc első operáját 1840-ben. Írói-tanári munkásságának fontos része volt nyelvújítói tevékenysége: új szavakat alkotott, régieket elevenített fel, az irodalmi nyelvbe emelt számos népnyelvi szót és kifejezést. Magyar nyelvű matematikai tankönyvet is kiadott, a számtan, az algebra, a mértan számos műszavát fordította le, neki köszönhetjük például a kör és a derékszög szavakat. Életének utolsó éveiben történetírással és folklórkutatással is foglalkozott, közmondásokat, szólásokat tartalmazó nagyszabású munkája, a Magyar példabeszédek és jeles mondások című gyűjtemény azonban csak két évvel halála után, 1820-ban jelent meg. Több mutatása

Teljes esemény 0

1818. 07. 25. Meghalt Irodalom Magyar

192 éve

1834 – Meghalt Samuel Taylor Coleridge angol költő, kritikus, és filozófus, az angol romantika egyik alapítója.

Legismertebb költeménye az Ének a vén tengerészről (Szabó Lőrinc fordítása - The Rime of the Ancient Mariner) és a Kubla Kán, valamint a Biographia Literaria (Irodalmi életrajz) című prózai műve. William Wordsworth-szel együtt az angol romantika alapítója, „tavi költő” (Lake Poets). Több mutatása

Teljes esemény 0

1834. 07. 25. Meghalt Irodalom

78 éve

1948 – Meghalt Sergio Failoni olasz karmester, a budapesti Operaház, a Milanói Scala karnagya, a New York-i Metropolitan karmestere.

Pályafutását csellistaként kezdte. 1908-tól zeneszerzést tanult a milánói konzervatóriumban. Két évig Toscanini asszisztense volt, akit életében mindig példaképnek tekintett. 1928-ban a budapesti Operaház örökös tagja és vezetõ karnagya lett. 1932-1934-ig a Milánói Scala karnagya, majd 1946-1947-ig a chicagoi Civic Opera és a New York-i Metropolitan karmestere volt. A magyar operaélet nagy alakja volt, sokat tett az olasz opera népszerűsítéséért. Bartók és Kodály művészetének és tevékenységének lelkes híve és támogatója volt. Lánya Donatella zongoraművész. Több mutatása

Teljes esemény 0

1948. 07. 25. Meghalt Zene Magyar

40 éve

1986 – Meghalt Vincente Minnelli, Oscar-díjas amerikai rendező, a modern musical atyja, akinek a felesége és lánya is Oscar-díjas (Gigi, Egy amerikai Párizsban).

Első felesége Judy Garland volt, aki 1939-ben, alig tizenhét évesen vehetett át egy különleges, mini Oscar-szobrocskát. 1958-ban aztán Minnelli, majd 1972-ben Garlanddal közös lányuk, Liza is megkapta (a Kabaré főszerepéért) a díjat, így a filmtörténetben az övék az egyetlen család, amelyben az apa, az anya és a gyermek is büszkélkedhet Oscar-díjjal. Leghíresebb zenés darabjai a Fred Astaire-rel készített Ziegfeld Follies (1947), amely Cannes-ban elnyerte a legjobb zenés vígjáték díját, és az egy évvel későbbi A kalóz. George Gershwin zenéjére forgatta 1951-ben a műfajt megújító Egy amerikai Párizsban című darabot, amelyben a tánc már nem pusztán betét, hanem a cselekmény szerves része – a filmet hat Oscar-díjjal tüntették ki. A rendező színpompás jelmezeket és díszleteket, szokatlan kameramozgást, és az addigitól merőben eltérő képi világú filmeket készített, amelyekben a zene és a cselekmény összefonódott. A kor legnagyobb csillagaival dolgozott. 1949-ben Flaubert Bovaryné című klasszikus regényét vitte filmre, ezt követte 1952-ben a hollywoodi témájú, több Oscarral elismert A szörnyeteg és a szépség. 1956-ban Irving Stone regénye nyomán rendezte a festő Vincent van Gogh életéről szóló, A nap szerelmese című alkotást, amelynek főbb szerepeit Kirk Douglas és Anthony Quinn alakították. Több mutatása

Teljes esemény 0

1986. 07. 25. Meghalt Film/Média Zene