Meghalt kategória
36
éve
16
éve
2010 – Meghalt Végvári Tamás színész (Al Pacino, Harrison Ford és David Attenborough magyar hangja.)
Életének 73. évében halt meg. Jászai-díjas, Érdemes és Kiváló Művész. Közel 40 éves pályája során a pécsi Nemzeti, a veszprémi Petőfi, a szegedi Nemzeti, a Thália, a budapesti Nemzeti, a Katona József és az Örkény Színház társulatának tagjaként számtalan gondosan formált, nagy hatású alakítás fűződik nevéhez. Főbb szerepei voltak Shakespeare Hamlet-jének címszerepe, Csehov Három nővér című darabjában Prozorov, Stoppard Rosencrantz és Guildenstern halott című művéből a Színész, Tábori György Mein Kapf című darabjában Herzl, Kusán Galócza című művéből Galócza, Csehov Sirály című darabjából Szorin. Utolsó szerepe az Örkény István Színházban a színház névadójának Macskajáték című művében Csermlényi Viktor. Mintegy száz filmben és tévéjátékban játszott. Kilakoltatás; Zuhanás közben; Szerencsés Dániel; Hatásvadászok; A transzport; Átmenő forgalom; Anna Frank naplója, 6:3 avagy játszd újra Tutti. Az egyik legszebben beszélő magyar színészként hangja ismerősen cseng minden rádióhallgató és televíziónéző fülében. Állando szinkronhangja volt Al Pacinonak, Harrison Fordnak és Ben Kingsley-nek is, de hangja több tucat természetfilm narrátoraként is ismerős lehet, ő volt többek közt David Attenborough magyar hangja is, valamint a Némó nyomában c filmben is hallhattuk. Végvári Tamás 1993 és 1996 között a Magyar Színészkamara ügyvivője volt, majd a Magyar Színészkamarai Egyesület elnökeként tevékenykedett, és vezető szerepet vállalt a Magyar Színházi Társaságnál is. Végvári Tamást az Örkény István Színház és a MASZK Országos Színészegyesület saját halottjának tekintette. Több mutatása
73
éve
42
éve
41
éve
36
éve
1990 – Meghalt Jim Henson amerikai bábos, producer, filmrendező, a Muppet Show és a Szezám utca egyik megalkotója.
Teljes nevén: James Maury "Jim" Henson Muppették és a Szezám utca mellett még olyan nagysikerű filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Labirintus David Bowie-val, vagy a Sötét kristály. Több mutatása
33
éve
22
éve
16
éve
2010 – Meghalt Ronnie James Dio olasz származású amerikai heavy metal énekes és szövegíró.
Eredeti nevén Ronald James Padavona. Első sikereit az Elf nevű zenekarával érte el, majd pályafutását a Rainbow-ban folytatta. 1979-ben csatlakozott a Black Sabbathhoz. 1982-ben megalapította saját zenekarát, a Diót. Kilenc évvel később rövid időre visszatért a Black Sabbathba. Ezután haláláig tevékenykedett saját együttesében. 2006-tól 2010-ig a Heaven and Hell tagja volt. Több mutatása
12
éve