Meghalt kategória
49
éve
31
éve
18
éve
2008 – Meghalt Silvia Chiara Lubich olasz katolikus egyházi személyiség, aki sokat tett az egyházak egymással folytatott párbeszédéért.
Templeton- és UNESCO-díjas. Az Olaszországból indult Fokoláre mozgalom alapítója és 1943-tól haláláig első elnöke, a Vallások a Békéért Világkonferencia tiszteletbeli elnöke. Mozgalma jelentős szerepet vállalt a római katolikus egyháznak az ökumenizmus és a más vallásokkal folytatott párbeszéd területén. Több mutatása
9
éve
2017 – Meghalt Baska József festő- és szobrászművész, érdemes művész.
Kezdeti realisztikus megnyilvánulások után érdeklődése a geometrikus absztrakció felé fordult; előbb a figurativitás megőrzésével geometrikusan stilizált, majd egyre elvontabbá vált. Épületdíszítéssel is foglalkozott, továbbá mozaikokat is készített. Felesége Rényi Katalin grafikusművész, festőművész. A Magyar Iparművészeti Főiskola alakrajz tanára, majd 1981-től a Grafikai Tanszék docense volt, a rendszerváltás után magániskolát alapított. Több mutatása
8
éve
2018 – 76 éves korában meghalt Stephen Hawking angol fizikus.
Az elméleti munkái mellett, amelyeket csak kevesen értenek, a tömegeket is meg tudja szólítani. A BBC-nek és a Discoverynek forgatott ismeretterjesztő filmjei, népszerű könyvei (az Idő rövid története) milliókhoz jutottak el, magyarázták el a modern fizika alapjait, a relativitáselméletet, az ősrobbanást, a fekete lyukakat. Kutatási területei többek között: kvantumgravitáció, fekete lyukakból instabilitása, kozmológiai infláció, húrelmélet, féreglyukak, az univerzum sűrűségmátrixa.A ritka sorvadásos betegsége miatt szinte teljesen megbénult, számítógép és hangszintetizátor segítségével érintkezett a világgal. Több mutatása
4
éve
2022 – Meghalt Stephen E. Wilhite amerikai számítógépes szakember, a GIF képek feltalálója.
ACompuServe-nél dolgozott. Kidolgozta korábbi Unisys tulajdonú LZW algoritmus alapján a GIF formátumot, ami a 8 bites színes kép sztenderdje lett az interneten. Több mutatása
2
éve
2024 – Meghalt Szüts Miklós festőművész, tervezőgrafikus, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.
Anyai ágon dédapja Degré Alajos, író, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc egyik vezetője. Lechner Lajos, építésznek is dédunokája. Felesége Vojnich Erzsébet festőművész. 1972-ben volt az első kiállítása, majd élete során 52 önálló kiállítása volt, Magyarországon és külföldön is. A József Attila Gimnáziumban rajzot és művészettörténetet, majd a Színház- és Filmművészeti Egyetemen oktatott. 1991-ben az AD Grafikai Stúdió létrehozója, kreatív igazgatója, társtulajdonosa lett. Párizsban tanult ösztöndíjjal, később is rendszeresen visszajárt oda dolgozni. Művei jelentős magán- és közgyűjteményben is megtalálhatók. A bűnös címmel közös kötetet jegyzett Esterházy Péterrel, memoárja négy éve jelent meg A Földön élni ünnepély címmel a Magvető Kiadónál. Több mutatása
166
éve
1860 – Budapesten nagyszabású diáktüntetés volt a Habsburg önkényuralom ellen.
A katonaság a tüntetők közé lövetett. Halálos lövés érte Forinyák Géza jogászhallgatót.Alig pár száz fő próbált gyászmisét mondatni az 1848-49-es mártírok emlékére. Nem engedték be őket egyik templomba sem, majd a temetőbe sem. Egy nemzeti színű szalaggal díszített koszorút dobtak át a kerítésen, ezután a katonák belelőttek a tömegbe. A három sérültet letartóztatták. Forinyák Gézának szétlőtték a térdét. A Rókus kórházba vitték, de mire odaértek vele már annyira kivérzett, hogy 1860 április 2.-án három hét agónia után elhunyt. 1860 április 4.-én temették a Kerepesi úti temetőbe. A temetésre a város minden rétegéből érkeztek gyászolók. A résztvevők száma csaknem elérte a 60 000-et, ami az akkori város lakosságának a negyedét tette ki. A nagy számú néma tüntető is jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy Ferenc József kiadja az októberi diplomát. Több mutatása
28
éve
2070
éve