Meghalt kategória
53
éve
124
éve
1902 – Meghalt Kelety (Keleti) Gusztáv festőművész, tanár, műkritikus, akadémikus.
Kelety Gusztáv mint végzett jogász és nevelő kezdett el festeni Bécsben és Münchenben. 1870-ben festette A száműzött parkja című művét, amely a kor romantikus tájkép festészeinek felfogását tükrözte. Hasonló hangulatú képei közül több Pest-Buda jellegzetes tájrészeit ábrázolta: Kilátás a Normafaitól, A Csillagvölgy. Nagy szerepet játszott a Képzőművészeti Társulat megalapításában, s mint a magyarországi iparművészeti oktatás lelkes úttörője 1871-ben a Rajztanárképző megszervezésében. Ez utóbbinak ő volt az első igazgatója. Művészként, pedagógusként és esztétaként egyaránt jelentős munkásságot fejtett ki. Ő figyelt fel elsőként Nagy István tehetségére, és elsősorban az ő tanácsait kérte Csontváry Kosztka is. Összegyűjtött kritikái 1910-ben jelentek meg "Művészeti dolgozatok" címmel. Szigorú, akadémikus szellemű műkritikai tevékenysége szemben állt az újabb művészi törekvésekkel. (Született 1834.12.13) Több mutatása
89
éve
1937 – Meghalt Pierre de Coubertin francia sportpedagógus, az újkori olimpiai játékok kezdeményezője.
Pierre de Coubertin javaslatára 1894-ben összehívtak egy nemzetközi kongresszust, ahol határozatot hoztak az újkori olimpiai játékok megrendezéséről. Az abban az évben megalakult Nemzetközi Olimpiai Bizottság titkára lett, majd 1896-1925 között a NOB elnöki tisztét töltötte be. 1912-ben az olimpiai művészeti versenyeken az irodalmi kategóriában aranyérmet nyert "Óda a sporthoz" című versével. (Született 1863.01.01) Több mutatása
374
éve
1652 – Meghalt Jusepe de Ribera spanyol festő.
Olaszországban tanult, utána Nápolyban maradt, ahol főleg a spanyol alkirály rendelésére dolgozott. Jelentős hatással volt a spanyol festészet későbbi nemzedékeire. Képeinek témája főként a szentek élete és mártíromsága. Jelentősebb művei: Szeplőtelen fogantatás, Pásztorok imádása, Szent Ágnes, és legnagyobb remeke a Pál remete. Antik tárgyú kompozíciókat is festett: Gladiátornők. Rézkarcait is számontartja az utókor. Szent András vértanúsága című vásznát a Szépművészeti Múzeum, Alcantarai Szent Péter című képét az Esztergomi Keresztény Múzeum őrzi. Több mutatása
116
éve
1910 – Meghalt Henri Rousseau francia festő.
Teljes nevén: Henri Julien Félix Rousseau, becenevén a vámos Rousseau, le Douanier Rousseau.
114
éve
1912 – Meghalt Török Aurél orvos, egyetemi tanár, antropológus, akadémikus.
Török Aurél a budapesti Embertani Intézet és Múzeum megalapítója, nagyszámú tudományos dolgozata, valamint az általa szerkesztett koponyamérő (craniometer) alapján neve külfölden is jól ismert. A darwinizmus korai híve volt; embertani méréseket végzett kihantolt történelmi személyek csontvázán, foglalkozott a honfoglaló magyarság antropológiájával is. (Született 1842.02.13) Több mutatása
81
éve
57
éve
49
éve
1977 – Meghalt Manga János néprajzkutató, a történelemtudomány kanditátusa.
Manga János 1929-től szlovákiai magyar falvakban,majd Érsekújváron tanított. 1941-től a budapest Néprajzi Múzeumban dolgozott, majd 1949-től a balassagyarmati múzeum igazgatója, 1960-tól a Népművelési Intézet igazgatója, végül nyugdíjazásáig az MTA Néprajzi Kutató Csoportjának főmunkatársa, illetve osztályvezetője volt. Az 1930 - as évektől a pozsonyi rádió munkatársaként kezdett népzenét gyűjteni szlovákiai falvakban. Elsősorban ünnepi népszokásokkal, római katolikus vallásos néprajzzal és pásztorművészettel foglalkozott. Az Ipoly és a Garammente, Zoborvidék és Mátyusföld magyar vidékeit kutatta. Vizsgálta a jeles napok, ünnepek magyar-szlovák vonatkozásait. Tanulmányokat tett közzé a magyarországi szlovákok néprajzáról. (Született 1906.06.24) Több mutatása
45
éve