Ma Mária névnapja van

Meghalt kategória

81 éve

1945 – Meghalt Theodore Dreiser amerikai író és újságíró (Amerikai tragédia).

Teljes nevén: Theodore Herman Albert Dreiser. Az amerikai naturalista írói irányzat úttörője. A műfaj európai képviselői (Émile Zola, Gustave Flaubert, Guy de Maupassant) elsősorban erkölcsi alapokon, lelki indíttatású motívációkról írtak, addig Dreiser karaktereinek emberi értéke a nehézségek kitartó legyőzésében áll, motívációjuk a körülményekből adódik. Több mutatása

Teljes esemény 0

1945. 12. 28. Meghalt Film/Média Irodalom Színház

10 éve

2016 – Meghalt Debbie Reynolds amerikai színésznő, énekesnő (Ének az esőben).

Eredeti neve: Marie Francis Reynolds. 84 éves korában halt meg, egy nappal élte túl lányát, Carrie Fishert (Csillagok háborúja) aki 60 éves korában halt meg. Az 1950-es évek során a Broadwayon lépett fel, musicalekben játszott. 1952-ben vált ismertté az Ének az esőben című filmben Gene Kelly partnereként. 31 évesen, 1964-ben Oscar-díjra jelölték Az elsüllyeszthetetlen Molly Brown című filmben nyújtott alakításáért. 1993-ban saját gyűjteményéből megalapította a Hollywood Motion Picture & Television Museumot, ahol filmes jelmezeket és kellékeket mutatott be, többek között Marylin Monroe híres fehér ruháját, amit a szél felemel az utcán a The Seven Year Itch (Hétévi vágyakozás, 1955) című filmben. Több mutatása

Teljes esemény 0

2016. 12. 28. Meghalt Film/Média Színház

1 éve

2025 – 91 éves korában meghalt Brigitte Bardot francia színésznő, énekesnő, állatjogi aktivista, író.

Teljes neve: Brigitte Anne-Marie Bardot. Modellként az ELLE címlapjára került, táncosként dolgozott, majd az 1950-es évektől szerepelt filmekben, a Roger Vadim rendezésében készült És Isten megteremté a nőt (Et Dieu… Créa la Femme, 1956) hozta neg számára a világsikert. 1973-ban visszavonult a színészettől, az állatvédelemmel kezdett foglalkozni, 1986-ban megalapította a Brigitte Bardot Alapítványt, amely az állatkínzás és a vadászat ellen küzd. Több mutatása

Teljes esemény 0

2025. 12. 28. Meghalt Film/Média Zene Színház

110 éve

1916 – Merényletet követtek el Raszputyin, II. Miklós orosz látnok, gyógyító és a cár családi tanácsadója ellen.

Teljes nevén: Grigorij Jefimovics Raszputyint (eredeti nevén: Novih) Pétervárott, az udvarnál folyó intrikák, a cárné feletti döntő befolyása és botrányos életmódja miatt ölték meg. A gyilkosság a Pravoszláv időszámítás szerint december 16-án történt, ami jelenlegi időszámításunk szerint december 29-nek felel meg. Szibériai paraszti családból származott, vándorló gyógyítóként tevékenykedett. Szerzetesként (sztarec) vagy sztrannyikként (странник; szent vándor vagy zarándok) is nevezik, de soha nem volt semmilyen tisztsége az orosz ortodox egyházban. A cári családnál a vérzékenységben szenvedő trónörökös állapotában sikerült javulást elérnie. Befolyása megnőtt a cári udvarban, kritikusait száműzték és politikai döntéseket is hozhatott. Hatalmi helyzete ellenségeket szerzett neki. Félix Juszupov herceg, a szentpétervári nemesség kiemelkedő alakja végzett vele december 29-én éjjel. Vendégségbe hívta otthonába a herceg, meg akarta mérgezni, de Raszputyin félelmében nem fogadott el sem ételt, sem italt. Végül Juszupov és társai többször rálőttek, majd egy léken át a befagyott Néva folyóba dobták, ahol még küzdött a jég alatt, hogy kiszabadítsa magát, halálának napja december 30. A róla kialakult negatív képet a forradalmi, majd később a szovjet propagandában is felhasználták. Több mutatása

Teljes esemény 1

1916. 12. 29. Meghalt Történelem

201 éve

1825 – Meghalt Jacques-Louis David francia klasszicista festő, Napóleon udvari festője. (A szabin nők elrablása).

David a francia forradalom híve, a Konvent tagja, majd Napóleon udvari festője volt. A császár bukása után haláláig Brüsszelben élt száműzetésben. A forradalmi polgárság világszemléletének megfelelő klasszicista festészete első megfogalmazója és művelője volt. Leghíresebb műveA Horatiusok esküje című festménye, amelyen a római köztársaság tiszta erkölcseit állította eszményképül. Ismert képe A labdaházi eskü, A szabin nőkelrablása és hatalmas ábrázolása, a Napóleon koronázása. Több mutatása

Teljes esemény 0

1825. 12. 29. Meghalt Alkotás