★ Kiemelt esemény
Február 21.
27
éve
211
éve
◆ Rejtett gyöngyszem
1815 – Megszületett Jean-Louis Ernest Meissonier francia festő és szobrász, aki Bonaparte Napóleont és seregeit ábrázolta.
Messionier dokumentálta az áldozatokat és manővereket. Édouard Detaille tanára volt. Hitvallása volt: Omnia Labor - a muka mindenek előtt.
178
éve
133
éve
1893 – Megszületett Honthy Hanna Kossuth-díjas színésznő, énekesnő, operettprimadonna.
Eredeti nevén: Hügel Hajnalka
73
éve
65
éve
1961 – Először lépett a nyilvánosság elé a Beatles-együttes a liverpooli Cavern Clubban.
Az ötvenes évek végén állt össze a zenészcsoport, amelynek tagjai voltak: John Lennon, Paul McCartney, George Harrison és Ringo Starr. A hatvanas évek elején érték el első sikereiket a liverpooli Cavern és a hamburgi Star Clubban. 1962-ben készítették első lemezüket "Love Me Do" címmel. A melodikus rockzene tipikus képviselői lettek. 1963-ban volt az első országos turnéjuk Nagy-Britanniában, majd ezt követően, augusztus 3-án tartották utolsó koncertjüket Liverpoolban, és átköltöztek Londonba. 1964-től külföldön is turnéztak (Franciaországban és az Egyesült Államokban), és bemutatták "A Hard Day's Night" című filmjüket is. Több mutatása
586
éve
1440 – Kottanner Jánosné ellopta a Szent Koronát a visegrádi várból Erzsébet királyné megbízásából.
Születési neve: Wolfram Ilona, német neve: Helene Kottannerin,Luxemburgi Erzsébet királyné komornája, és lányának, Habsburg Erzsébet magyar királyi hercegnőnek, későbbi lengyel királynénak a szárazdajkája volt.Az udvarhölgyekért érkezett Kottannerné a visegrádi várba. Éjjel, gyertyafénynél nyitotta fel a lelakatolt koronás helyiséget és vitte el a koronát, majd másnap reggel az elrejtett koronával Komáromba utazott, ahol a királyné már várta. Több mutatása
315
éve
151
éve
1875 – Megszületett Jeanne Louise Calment, aki több mint 122 évet élt.
Ő a történelem bizonyítottan legtovább élt embere, aki 122 évet és 164 napot élt. “Calment nyugodt életet élt: apja gazdag hajógyáros volt, míg férje sikeres üzletember. Sohasem kellett munkát vállalnia. Egész életét a franciaországi Arles városában töltötte, és túlélte a saját lányát és unokáját is. 113 éves korától vált híressé, amikor újságírók keresték fel Vincent van Gogh halálának századik évfordulója alkalmából, ugyanis fiatalkorában személyesen találkozott a festőművésszel.Calment élete során Guinness-rekordokat döntött meg: 1988-ban került be először a világrekordok könyvébe, majd 1995-ben ő lett minden idők legidősebb dokumentált embere. Különleges szokásai között említhető, hogy 117 éves koráig napi két cigarettát szívott, és minden héten egy kiló csokoládét evett. Egészségi állapota kiváló volt, és élete végéig aktív maradt.Egy híres anekdota szerint Calment részese volt egy rendkívül szerencsés üzleti megállapodásnak. 1965-ben, 90 éves korában anyagi gondjai miatt egy helyi ügyvédnek, André-François Raffraynak átengedte a lakását, cserébe azért, hogy az ügyvéd élete végéig havi 2500 frankot fizet neki. Calment akkor 90 éves volt, azonban az ügyvéd soha nem költözött be a lakásba, ugyanis 30 évvel később, még Calment halála előtt elhunyt. Több mutatása
130
éve
110
éve
1916 – Megkezdődött a verduni csata, az I. világháború legvéresebb összeütközése.
A december közepéig tartó összecsapások közel 1 millió áldozatot követelnek.
105
éve
1921 – Megszületett Zdeněk Miler cseh rajzfilmkészítő és illusztrátor, aki a Kisvakondot rajzolta.
A Kisvakond, eredeti nyelven Krtek vagy Krteček kalandjairól szóló filmek és könyvek szerzőjeként vált ismertté.
101
éve
1925 – Megszületett Ujváry Lajos Munkácsy-díjas festőművész, képzőművészeti tanár.
A veszprémi piarista gimnáziumban tanult, majd Dombóváron érettségizett 1944-ben. Itt meghatározó volt számára Marczell György rajztanár. Felvették a Képzőművészeti Akadémiára, de tanulmányait nem tudta megkezdeni, mert kétszáz hőgyészi társával együtt orosz munkatáborba hurcolták. Onnan betegen szabadult 1946-ban. Ezután végezte el a Képzőművészeti Akadémiát, 1951-ben diplomázott Poór Bertalan és Szőnyi István tanítványaként. 1985-ig, nyugdíjba vonulásáig a Képző- és Iparművészeti Gimnázium tanára volt. 2005-ben Munkácsy Mihály-díjat kapott. Több mutatása
100
éve
1926 – Megszületett Mucsi Sándor színész, tenor énekes, aki hatvanegy éven keresztül énekelt és játszott színházakban.
A Fővárosi Operettszínház tagja volt harminc évig. Fia, ifj. Mucsi Sándor szintén színész volt. Hosszú pályafutása alatt olyan színészekkel játszott együtt mint Somlay Artúr, Gobbi Hilda, Ajtay Andor, Domján Edit, Sárdy János, Lorán Lenke, Darvas Iván, Rátonyi Róbert, Németh Marika, Honthy Hanna, Feleki Kamill, Medgyesi Mária, Tiboldi Mária, Latabár Kálmán, Latinovits Zoltán. Több mutatása
97
éve
94
éve
93
éve
1933 – Megszületett Nagy Imre olimpiai bajnok öttusázó, vívó.
Párbajtőrvívásban csapatban négyszeres magyar bajnok és kétszeres BEK-győztes. Az 1960-as római olimpián egyéniben ezüstérmet szerzett és ugyanitt csapatban olimpiai bajnok lett. Több mutatása
87
éve
1939 – Rendeletileg feloszlatták a hungarista Magyar Nemzeti Szocialista Pártot.
Keresztes-Fischer Ferenc m.kir. belügyminiszter adta ki a rendeletet.
86
éve
1940 – Megszületett John Lewis amerikai politikus, polgárjogi aktivista, akit 43 éven keresztül megválasztottak kongresszusi képviselőnek.
1963–66 között a Martin Luther King vezette polgárjogi mozgalom diákszervezetének (Student Nonviolent Action Committee) elnöke volt. 1987. január 3-tól haláláig, 2020. július 17-ig kétévente újra és újra megválasztották Georgia állam képviselőjének a washingtoni kongresszusba. A demokráciáért és az erőszakmentes konfliktuskezelésért dolgozott, híres jelmondata: "Ha nem mi, akkor ki? Ha nem most, akkor mikor?" Több mutatása
80
éve
1946 – Megszületett Alan Rickman Golden Globe-díjas angol színész (Robin Hood, Harry Potter - Piton tanár úr).
Teljes nevén: Alan Sidney Patrick Rickman
42
éve
1984 – Meghalt Mihail Alekszandrovics Solohov, Nobel-díjas szovjet-orosz regényíró, elbeszélő (Csendes Don).
1965-ben irodalmi Nobel-díjat kapott. Fő műve a "Csendes Don" című regényeposz. Jelentős regénye még a "Feltört ugar" és az "Emberi sors".
37
éve
1989 – Meghalt Márai Sándor író, költő, újságíró (Egy polgár vallomásai).
Radványi Géza filmrendező bátyja. Az Egy polgár vallomásai című önéletírása a magyar próza élvonalába emelte. Életművéért posztumusz Kossuth-díjjal tüntették ki. Több mutatása
27
éve
1999 – Meghalt Gertrude Belle Elion, Nobel-díjas biokémikus, több életmentő gyógyszer felfedezője.
Az amerikai Gertrude Belle Elion nevéhez fűződik többek közt a 6-merkaptopurin (Purinethol - immunszupresszor), az Imuran (kortikoszteroid), a Zovirax (herpeszvírus elleni gyógyszer) és egyes leukémia elleni gyógyszerek felfedezése. Az orvosnő a Burroughs-Wellcome (most Glaxo Wellcome) intézetben dolgozott évtizedeken át, a Nobel-díjat két kollégájával megosztva kapta (George Hitchings és Sir James Black). Elion munkássága során összesen 45 gyógyszerre kapott szabadalmat. Több mutatása
513
éve
1513 – Meghalt II. Gyula római pápa, aki hadvézer, politikus és egyházfő is volt. Az ő idejében vált Róma építészeti és festészeti központtá.
Eredeti nevén: Giuliano della Rovere. A 216. római pápa 1503-tól haláláig. Bramante, Michelangelo, Raffaello is megfordultak Gyula udvarában. A freskók és épületek mellett a pápa a krónikákban is jelentékeny nyomot hagyott. Határozott vezér volt, hozzá kapcsolható a Svájci Gárda megalapítása, és ő hívta össze az ötödik lateráni zsinatot, amely a reformáció előtti utolsó lehetőség lett volna a pápai udvarnak a reformokra és a változtatásokra. Több mutatása
413
éve
349
éve
1677 – Meghalt Baruch de Spinoza holland filozófus (Principia philosophiae, Tractatus theologico-politicus, Etika).
Hágában 44 éves korában halt meg.
235
éve
190
éve
141
éve
140
éve
1886 – Bemutatták Mogyeszt Muszorgszkij "Hovanscsina" című ötfelvonásos operáját.
Szentpétervárott, a Kononov Színházban mutatták be.
133
éve
132
éve
123
éve
1903 – Megszületett Raymond Queneau francia író, költő, esszéista, matematikus.
Queneau a francia avantgárd egyik különleges alkotója volt. 10 éves korában kezdett írni. 1920-ban a Sorbonne-on tanult, és 1924-ben filozófiatörténeti diplomát szerzett. 1929-ben a szürrealistákhoz csatlakozott. Több mutatása
109
éve
1917 – Meghalt Lázár L. Pál, gépészmérnök, egyetemi tanár.
Meghonosította a mezőgazdasági géptant mint tantárgyat, és elsőként tanította a műegyetemen.
104
éve
104
éve
1922 – Meghalt Chernel István ornitológus, a magyar királyi madártani intézet főnöke, aki 1902-ben megszervezte a Madarak és Fák napját.
Teljes nevén: Chernelházi Chernel István Dezső Ákos Elek. Miniszteri tanácsos, Sopron vármegye törvényhatósági bizottságnak a tagja volt. Az Országos Állatvédő Egyesület alelnökeként 1902-ben megalakította annak kőszegi fiókegyesületét, aminek fő feladata a gyakorlati madárvédelem (fészekodúk készítése, kihelyezése, a madarak téli etetése stb.) volt. Ő honosította meg hazánkban a madárodúkat és madáretetőket, amelyiket először a háza körüli parkban helyezett el. Úgyszintén 1902-ben az amerikai "Day Birds" mintájára megszervezte Kőszegen a madarak és fák napját. Több mutatása
101
éve
99
éve
1927 – Megszületett Hubert de Givenchy francia divatdiktátor, a Givenchy divatház alapítoja.
Kezdetben elsősorban haute couture (egyedi tervezésű) ruhákat tervezett, később elérhetővé vált a szélesebb rétegek számára, majd foglalkozni kezdett parfümökkel is. Több mutatása
93
éve
1933 – Megszületett Nina Simone amerikai énekesnő, zongorista, emberjogi aktivista.
Eredeti nevén: Eunice Kathleen Waymon. Játszott klasszikus zenét, dzsesszt, bluest, soult, folkot, R&B-, gospel- és popdalokat, és sanzont is. Több mint 50 albuma jelent meg. Több mutatása
90
éve
1936 – Megszületett Barbara Jordan amerika ügyvédnő, oktató és politikus, az első fekete képviselőnő "Dél"-ről.
1972-től 1978-ig Texas kongresszusi képviselője volt, az első fekete képviselőnő, aki "Dél"-ről jött.
89
éve
1937 – Skaugumban megszületett V. Harald norvég uralkodó V. Olav király és Märtha hercegnő gyermekeként.
V. Harald tanulmányait az oslói Lovastiszti Iskolában, a Katonai Akadémián és az oxfordi Balliol College-ban végezte. 1940 és 1945 között az USA-ban élt édesanyjával és két nővérével. 1964-ben, 1968-ban és 1972-ben a norvég yacht-válogatott tagjaként szerepelt a nyári olimpiai játékokon. 1977-től a szárazföldi légierők tábornoka, valamint a Természetvédelmi Világalap elnöke. 1957-től 1990-ig trónörökös volt, 1991-ig régens. 1991. január 17-től Norvégia uralkodója. Címe: Royal Palace, Oslo, Norway. Több mutatása
85
éve
85
éve
83
éve
1943 – Meghalt Ifjabb mezőkomáromi Entz Géza zoológus, az MTA tagja, aki a Balaton biológiáját vizsgálata.
Apja id. Entz Géza biológus, zoológus, egyetemi tanár.
77
éve
74
éve
1952 – Megszületett Bauer Sándor, aki 17 évesen a kommunista rendszer elleni tiltakozásul öngyilkosságot követett el.
Az emberi jogok eltiprása és a kommunista önkény ellen való tiltakozás jeléül követte el tettét a 17 éves Bauer Sándor autószerelő-tanuló 1969 január 23-án. Több mutatása
66
éve
65
éve
36
éve
1990 – Meghalt Dr. Erdős Péter jogász, popmenedzser.
A Hungaroton egykori munkatársa, a Neoton Família menedzsere.
35
éve
1991 – Meghalt Margot Fonteyn angol balett-táncosnő, minden idők egyik legnagyobb táncművésze.
1962 és 1979 között Rudolf Nureyev partnere volt. Évtizedekig volt a Royal Ballet prímabalerinája. Eredeti neve Margaret Peggy Hookham. Művésznevét, a brazil felmenőkkel rendelkező ír anya Fontes családnevéből alakította ki. 1934-ben debütált a Diótörőben. A társulat vezető balerinája lett. 1939-ben Csajkovszkij Csipkerózsikájában a főszerepet táncolta, s ma is az ő interpretációját tartják meghatározónak. 1954-ben a Királyi Táncművészeti Akadémia elnökévé választották. 1955-ben vele készült az első élő, színes televíziós balettközvetítés. 1956-ban megkapta a lovagi rang női megfelelőjének számító Dame of British Empire címet. 1962-ben lépett fel először a Szovjetunióból disszidált Rudolf Nurejevvel. A tizenkilenc évvel fiatalabb táncossal tökéletes párt alkottak, kettősük forradalmasította a balettművészetet, hosszú időre meghatározva annak irányát és színvonalát. Magánélete nem alakult sikeresen, 1950-ben férjhez ment egy panamai playboy-diplomatához, aki folyamatosan csalta. 1965-ben egy vetélytársa merényletet szervezett a férj ellen, aki emiatt megbénult. Fonteyn innentől egész életét férje ápolásának szentelte. Durham Egyetemen, amelynek 1981 és 1990 között kancellárja volt, több épület is a nevét viseli, a New Yorkhoz közeli Peekskillben róla nevezték el a helyi balettakadémiát. Életéről 2005-ben dokumentumfilmet, 2009-ben játékfilmet készítettek. Több mutatása
22
éve
2004 – Meghalt Irina Pressz olimpiai és világbajnok szovjet atlétanő, aki nővérével összesen 26 világrekordot állított fel.
Teljes nevén: Irina Natanovna Pressz. 80 méteres gátfutásban Rómában és ötpróbában Tokióban olimpiai bajnok volt. Nővére, Tamara Pressz az 1960-as római olimpián súlylökésben nyert, diszkoszban második lett, majd 1964-ben mindkét számban olimpiai bajnok volt, olimpiai és világrekorddal. A 180 centi magas, 102 kilós férfias megjelenésű Tamarát és húgát, a szintén Irinát többször gyanúsítottak meg azzal, hogy férfiak és nem nők, ám a gyanú valószínűleg alaptalan volt. A két testvér karrierje során összesen 26 világrekordot állított fel. Több mutatása
11
éve
2015 – Meghalt Fodor Ákos költő, műfordító, a magyar haiku egyik mestere.
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola elvégzése után a Zeneműkiadónáldolgozott. 1978-ban jelent meg első verseskötete Kettőspont címmel. Drámákat, verseket és opera és egyéb dalszövegeket fordított, verseket és haikukat, vagyis egészen rövid verseket írt. Több mutatása
7
éve
2019 – Meghalt Fésűs Éva, Kossuth-díjas írónő, meseíró, gyorsíró (A palacsintás király).
Asszonynevén Temesi Lajosné.
1
éve
2025 – Meghalt Harkányi Endre, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
A Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt, ahol 1957-ben diplomázott. A debreceni Csokonai Színháznál kezdett, majd 1960-1963 között a Petőfi Színház, 1963-1968 között a Vígszínház, 1968-1977 között a Mikroszkóp Színpad, 1977-1984 között a József Attila Színház társulatához szerződött. 1984-ben visszatért a Vígszínházba, azonban kilenc év után egy évadra átszerződött a Művész Színházhoz (1993-1994) majd a Vígszínház tagja. Népszerű szinkronszínész, többek között a "Nyolcvan nap alatt a Föld körül Willy Foggal" c. rajzfilmben a (Rigodon), Mézga Géza és a Vízipók csodapók Keresztesének magyar hangja volt. 2008-ban beválasztották a Halhatatlanok Társulatába. Több mutatása
84
éve
1942 – Megszületett Fabók Gyula, Munkácsy-díjas festőművész.
Figuratív jellegű festményei mellett zománctáblákat is készít.
47
éve
1979 – Megszületett Jennifer Love Hewitt színésznő (Tudom, mit tettél tavaly nyáron, A szmokinger).
Waco-ban (Texas, USA) született.
43
éve
1983 – Megszületett Előd Álmos színész, szinkronszínész.
Az Új Színház stúdiósa volt. Szerepelt a Jóban, rosszban című TV sorozatban.
39
éve