★ Kiemelt esemény
Február 20.
74
éve
51
éve
◆ Rejtett gyöngyszem
1975 – Megszületett Brian Littrell amerikai énekes-dalszövegíró, 1993 óta a Backstreet Boys egyik énekese.
Teljes nevén: Brian Thomas Littrell
182
éve
1844 – Megszületett Munkácsy Mihály festőművész (Ecce homo, Krisztus Pilátus előtt, Golgota).
Eredeti nevén: Lieb Mihály. A magyarországi realizmus egyik legkiemelkedőbb egyénisége. Munkácson született, Lieb Leó Mihály és Reök Cecília gyermekeként. 1850 Előbb édesanyja, majd apja is meghalt. 1854-1858 Asztalosinasnak tanult Békéscsabán, majd a segédi bizonyítvány megszerzése után Aradra ment. 1860 Betegsége miatt kénytelen volt visszatérni nagybátyjához Gyulára, ahol először egy Fischer nevű helyi rajztanártól vett órákat, majd Szamossy Elek tanítványa lett. 1863 Megfestette első olajképét, a Levélolvasást. 1863-1864 Budapesten elnyerte a Képzőművészeti Társulat támogatását, lelkes pártfogókra talált Ligeti Antal és Than Mór személyében. 1865 Felvették a bécsi Képzőművészeti Akadémiára, ahonnan a tandíj befizetésének elmulasztása okán fél év múlva kizárták. 1866 Beiratkozott a müncheni Képzőművészeti Akadémiára, mestere Wagner Sándor volt. Ekkor készült a Vihar a pusztán. 1867 A Párizsi Világkiállításra utazott, ahol meghatározó hatást gyakoroltak rá Gustave Courbet művei. Elhagyta az akadémiát; megismerkedett Wilhelm Leibl német festővel. 1868 Düsseldorfban megfestette az Ásító inast. 1870 A Siralomház elnyerte a párizsi Salon aranyérmét. A képhez fotótanulmányokat készített. 1871 Párizsba költözött, ahol műtermet bérelt. 1872 Depressziós lett, öngyilkosságot kísérelt meg. 1873 Öt műve szerepelt a Bécsi Világkiállításon; barátjával, Paál Lászlóval Barbizonba utazott; az év végén elfoglalta új, igen előkelő műtermét. 1874 Házasságot kötött De Marches báró özvegyével, Cecile-lel, a Colpachról induló, a többek között Baselt, Genfet, Freiburgot, Milánót, Velencét, Bécset és Pestet érintő nászút egyik állomása Békéscsaba volt, ahol műtermet rendezett be, ekkor készült a Poros út I.. A Salonban kiállította a Zálogházat. 1876 Bemutatta a Műteremben c. festményt, ami új alkotói szakasz kezdete volt. 1878 A Párizsi Világkiállításon a Miltonnal szerepelt, amely révén új műkereskedővel került kapcsolatba Sedelmayer személyében, aki a képet Európa számos művészeti központjában bemutatta. 1881 Elkészült a Krisztus Pilátus előtt. 1882 Budapesten nemességet kapott Ferenc Józseftől. 1884 Befejezte a Golgotát. 1886 Megfestette Haynald Lajos kalocsai érsek, Liszt Ferenc, Paál László, majd amerikai utazása alatt többek között Wanemaker kisasszony portréját, valamint a Mozart halálát. 1887 Felkérték a bécsi Kunsthistorisches Museum mennyezetképének megfestésére, A reneszánsz apotheozisa 1890-ben került a helyére. 1891 Hozzáfogott az akkor épülő Parlament számára megrendelt Honfoglalás c. képhez. A műhöz különböző embertípusokról számtalan fotótanulmányt készített Magyarországon. 1893-ban fejezte be a munkát. 1896 Az elkészült Ecce Homot Budapesten mutatta be és részt vett a millenniumi ünnepségeken. Visszautazott Párizsba, ahol titkárával, Malonyay Dezsővel leltárba veszik a műterem állományát. Egyre romló idegállapota miatt először Baden Badenba, egy évvel később az endenichi szanatóriumba szállították. 1900. május 1-jén halt meg. Több mutatása
215
éve
1811 – A papírpénzt értékének egyötödére cserélték, míg a réz hatkrajcárosokat kivonták a forgalomból.
A pénzcserét devalvációs rendeletben szabályozták, mely ezen a napon lépett érvénybe.
205
éve
205
éve
140
éve
1886 – Megszületett Kun Béla politikus, aki 1919-ben a Tanácsköztársaság idején a kommün tényleges vezetője volt.
Bár hivatalosan "csupán" a kül- és a hadügyi népbiztos volt, valójában ő vezette a kommünt. A Kommunisták Magyarországi Pártjának egyik megalapítója, s első elnöke, majd a magyar Tanácsköztársaság tényleges vezetője volt. A proletárdiktatúra bukása után Ausztriába menekült, ahol internálták. 1920-tól Moszkvában élt, részt vett a különböző magyar kommunista frakciók közötti vitákban. 1921-36 között a Komintern VB tagja volt. 1937-ben Sztálin utasítására letartóztatták, koncepciós perben halálra ítélték, és kivégezték. Több mutatása
122
éve
1904 – Megszületett Róna Emmy festő, grafikus, illusztrátor (Öreg néne őzikéje).
Névvariáns: Róna Emy, D. Róna Emmy, Emmi. Számos mesekönyvet is illusztrált.
115
éve
1911 – Megszületett Énekes István olimpiai bajnok ökölvívó, aki 29 alkalommal volt tagja a magyar válogatottnak.
Vasúti tisztként 1927-től 1940-ig a BVSC (Budapesti Vasutas Sport Club) ökölvívó szakosztályának versenyzője volt. 1928-ban részt vett a hazai olimpiai válogatón, de Kocsis Antaltól vereséget szenvedett. Decemberben Budapest bajnokságot nyert. Egy évre rá a légsúly magyar bajnoka lett. 1930-ban Budapesten szerzett Európa-bajnoki címet. 1928-tól huszonhat alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. Az 1932. évi nyári olimpiai játékokon, Los Angelesben olimpiai bajnoki címet nyert. Az újkori olimpiák történetében ez volt a magyar csapat huszonnegyedik, a magyar ökölvívás második aranyérme. 1934-ben újra Európa-bajnok lett. Ebben az évben érte el utolsó nemzetközi sikerét. Több mutatása
114
éve
1912 – Megszületett Pierre Boulle francia író (Híd a Kwai folyón, A majmok bolygója).
Legsikeresebb műveit, a Híd a Kwai folyón és A majmok bolygója című regényeket meg is filmesítették.
101
éve
99
éve
1927 – Megszületett Sidney Poitier, Oscar-díjas, Golden Globe-díjas bahamai-amerikai színész, filmrendező (Forró éjszakában, Ki kém, ki nem kém).
1963-ban A mezők liliomai című filmben nyújtott alakításáért kapta a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat.
97
éve
95
éve
89
éve
1937 – Megszületett Dávid Sándor kardvívó, sportújságíró, a Hungaroring sajtófőnöke.
A Csepeli Motorkerékpárgyárban dolgozott technikusként amikor a Pannónia motorkerékpárok készítése kezdődött. A gyár más dolgozóival együtt vívott, például Balczó Andrással, Németh Ferenccel. Mint vívó került a Népsporthoz, 1959-ben Budapesten volt a világbajnokság, ehhez kellett szaktanácsadóként. Innentől számos sporteseményt, Olimpiát közvetített. A Formula–1-es futamokat 1976–1998-ig közvetítette, sokat tett ennek a rendezvénynek a népszerűsítéséért. Alapítója volt az Eurosport csatornának. Az újságok, TV és rádió mellett 20 könyv megírásában is részt vett és az interneten is publikált. Több mutatása
87
éve
84
éve
1942 – Megszületett Kristóf Tibor színművész, szinkronszínész sok más mellett Onedin magyar hangja.
1967-ben végzett az ELTE Jogi karán. ELTE-hallgatóként tagja volt a legendás Universitas-együttesnek Ruszt Józseffel, Jordán Tamással, Fodor Tamással, Adamis Annával és másokkal. Az Egyetemi Színpadon játszottak. Játszott a 25. Színházban, a Szegedi Nemzeti Színházban, az egri Gárdonyi Géza, és a szolnoki Szigligeti Színházban, a Mikroszkóp Színpadon és az Arany János Színházban. Színházi szerepei mellett szerepelt játékfilmekben - többek között: Cha-Cha-Cha (1982), Dögkeselyű (1982), Sose halunk meg (1992). Játszott népszerű tévéfilmekben és sorozatokban is, legismertebb mégis a szinkron szerepei voltak. Kevés olyan rajzfilmet játszottak mozik és a tévé, amiben ő ne szinkronizált volna. Ez igaz a hazánkban vetített legnézettebb külföldi filmekre is. Több mutatása
64
éve
26
éve
2000 – Megszületett Milák Kristóf olimpiai, és világbajnok úszó, pillangóúszásban világcsúcstartó.
A 200 méteres pillangóúszás világcsúcstartója (1:50,34). Háromszoros világ-, hatszoros Európa- és háromszoros ifjúsági olimpiai bajnok
331
éve
1695 – Meghalt Johann Ambrosius Bach német zenész, Johann Sebastian Bach apja.
Ikertestvére Johann Christoph Bach.
236
éve
1790 – Meghalt II. József, német-római császár, magyar és cseh király, a "kalapos király".
Osztrák főherceg, Mária Terézia magyar királynő és I. Ferenc István császár legidősebb fia. Az első uralkodó, aki a Habsburg–Lotaringiai-házból származott.József 1780. november 29-én lépett trónra, azonban saját elhatározásából lemondott a koronázásról és az ezzel járó eskütételről. Emiatt nevezte el Ányos Pál „kalapos királynak”, amely ragadványnév igen elterjedtté vált. Édesanyjához hasonlóan rendeletekkel kormányzott, országgyűlést egyszer sem hívott össze. Sok intézkedése volt észszerű és hasznos, de sok sértette a hagyományokat (például a koporsós temetés tiltása gazdasági okokból) vagy egyszerűen végrehajthatatlan volt (például a női divat korlátozása). Több mutatása
201
éve
1825 – Megszületett Szeredi Vajkay Károly, jogász, királyi táblai elnök, az MTA levelező tagja.
Eredeti nevén: Zenger, írói álnevén: Véka Lajos
173
éve
1853 – Nagykőrösön megszületett Biczó (Bitzó) Géza festő, grafikus, pedagógus.
Arany Jánost, Balassi Bálintot, Hunfalvy Pált és Szily Kálmánt ábrázoló képei a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában vannak.
167
éve
149
éve
1877 – A moszkvai Nagyszínházban bemutatták Pjotr Iljics Csajkovszkij orosz zeneszerző "Hattyúk tava" című balettjét.
A művet először 1877. február 20-án (az új naptár szerint március 4.) mutatták be a moszkvai Nagyszínházban, de nem volt sikeres. 1895-ben az újrakoreografált előadás Szent Péterváron nagy sikert aratott.Műveiben egyesítette az orosz népzene hagyományait az olasz, francia és német romantikus zene elemeivel. Különösen a szimfóniái személyes érzéseinek, tapasztalatainak zenei megfogalmazásai. Az emberi érzések széles skáláján kívül Oroszország társadalmi helyzetét is ábrázolja Alekszander Puskin költeményeire írt 1879-es "Anyegin" és 1890-es "Pikk Dáma" című operáiban. Balettjeivel a szimfonikus balett műfaját teremtette meg. Számos hegedű- és zongoraversenyművet is komponált. Európában és az Amerikai Egyesült Államokban is nagy sikerrel koncertezett, amelyhez hozzájárult az is, hogy maga vezényelte műveit. Több mutatása
120
éve
1906 – Meghalt Sztraka Ernő építészmérnök, aki a mai Békéscsaba városrendezését és jelentős épületeit tervezte.
A mai Békéscsaba elődje, az akkor község Csaba építésze volt. Kidolgozta Csaba város építészeti rendszabályait a megszerkeszette a városrendezési térképét. Létrehozta a Széchenyi ligetet, az ő terve volt a romantikus stílusban épített városháza, a neoklasszicista stílusú Hotel Fiume, a járásbíróság, a ligeti vashíd, a mai Széchenyi István Közgazdasági és Külkereskedelmi Szakközépiskola, a Békéscsabai Jókai Színház, a Rudolf Főgimnázium épülete és a régi kórház. Fontos szerepe volt az 1888-as árvíz idején a védvonalak, gátak erősítésével, a védekezés megszervezésében. Több mutatása
119
éve
1907 – Meghalt Henri Moissan francia Nobel-díjas vegyész, az elemi fluor előállítója.
Az általa szerkesztett elektromos ívkemencében számos nehezen olvadó fém oxidját redukálta. Nagymértékben hozzájárult az elektrometallurgia és az elektrotermia fejlődéséhez. Munkásságát 1906-ban kémiai Nobel-díjjal jutalmazták. Több mutatása
106
éve
1920 – Meghalt Robert Edwin Peary amerikai felfedező, az első, aki elérte a földrajzi Északi-sarkot.
A 20. század folyamán kijelentését széles körben hitelesnek tekintették, jóllehet azt a maga idejében is kritizálták, és napjainkban kétségbe vonják. Albert Cook amerikai felfedező is azt állította, hogy járt a sarkon, de róla bebizonyosodott, hogy hazudott, így Peary-t tekinthetjük az elsőnek.Matthew A. Henson afro-amerikai származású segítő volt a kísérője. Több mutatása
103
éve
1923 – Megszületett Vay Ilus színésznő.
Eredeti neve Horváth Ilona.
102
éve
1924 – Megszületett Gloria Vanderbilt tervező, költő, aki a 80-as években design farmereket tervezett.
Az 1980-as években a nevével fémjelzett farmernadrágokkal nagy hatást gyakorolt a "designer jeans" őrületre. A farmertől mindenki azt várja, hogy tükrözze az egyéniségét, és itt jönnek be a képbe a "designer jeans"-ek, amelyek megalkotásakor a tervezők fantáziája szárnyra kaphat, hiszen ezek lettek napjaink legmeghatározóbb divatjelenségei. A "designer jeans"-ek végtelen számú variációs lehetőségei leginkább a tervezői kollekciókban mutatkoznak meg - minden évben ezek határozzák meg a trendeket. A lényeg az, hogy a tervezők bármit ki tudnak hozni a denimből, még olyat is, ami a legvadabb álmainkat is felülmúlja. Ma már teljesen megszokott dolog, hogy egy menő farmer, például egy "Duarte", "Roberto Cavalli" vagy "Tuleh" márkájú, ára 600 és 1000 dollár között mozog, és ezen senki sem háborodik fel. De a Dior haute couture kollekciójában akad olyan farmernadrág is, ami kb. 10.000 dollárba kerül, szárait pedig hímzések és rókaprémszegélyek díszítik. Több mutatása
82
éve
68
éve
63
éve
60
éve
59
éve
59
éve
1967 – Megszületett Kurt Cobain a Nirvana együttes énekese.
Kurt Donald Cobain volt a Nirvana nevű Seattle-i rockegyüttes énekese, szövegírója és gitárosa. Az együttes befutásával amerikai és nemzetközi híresség lett belőle, ami roppant kényelmetlen volt a számára. Cobain és a Nirvana hozzájárult a alternative rock kilencvenes évekbeli megújulásához. Máig legnépszerűbb slágerük, a Smells Like Teen Spirit 1991-es megjelenése jelezte a rock főáramlatának drámai eltolódását az 1980-as évek népszerű irányzataitól a grunge és az alternatív rock irányába. A zenei média a dalt egyenesen egy generáció himnuszaként emlegette, ezáltal Cobaint akaratlanul is a Generation X szószólójává tette. További szerzeményei: Come as You Are, Lithium, In Bloom, Heart-Shaped Box, All Apologies és About a Girl. Életének utolsó éveiben drogfüggővé vált és az ő és felesége, Courtney Love életébe tolakodó médiával küszködött. 1994. április 8-án Cobaint a Courtney Love által kihívott villanyszerelők holtan találták otthonában. Halálokként hivatalosan fejlövéssel elkövetett öngyilkosságot jelöltek meg, de a halála körüli bizonytalanságok azóta is vitákra adnak okot. Több mutatása
57
éve
53
éve
1973 – Meghalt Szigeti József hegedűművész, zenepedagógus.
Szigeti József tanulmányainak befejezése után nagy sikerrel szerepelt Európa, majd a világ különböző nagyvárosainak hangversenydobogóin. Élt Angliában, majd Svájcban, 1940-től pedig az Egyesült Államokban, 1951-ben az amerikai állampolgárságot is felvette. Klasszikus és főleg modern művek egyik legismertebb tolmácsolója volt, és kitűnő hegedűátiratokat készített Bartók magyar népdalaiból. Bartók neki ajánlotta Első rapszódiájának zongora -, majd zenekarrral kísért változatát. Több mutatása
48
éve
1978 – Meghalt Lakatos Vince filmrendező, író, aki az Alföldről készített filmeket.
Érdemes és kíváló művész. Közel kétszáz rövidfilmet forgatott, melyben az Alföld táját és népét mutatta be. Ismertebb filmjei: Futóhomok; Kiskunság; Öregmalmok. Fia, Lakatos Iván is filmrendező. Több mutatása
38
éve
1988 – Megszületett Rihanna barbadosi énekesnő, színésznő.
Teljes nevén: Robyn Rihanna Fenty Grammy-díjas barbadosi énekesnő, dalszövegíró, producer, modell, színésznő, táncos, divattervező és Barbados tiszteletbeli kulturális nagykövete. Több mutatása
33
éve
1993 – Meghalt Ferruccio Lamborghini olasz autógyáros.
teljes nevén: Ferruccio Elio Arturo Lamborghini. Katonai kocsikat gyártott majd 1949-ben rátért a traktorok építésére. Az ötvenes években vásárolt magának egy Ferrarit, de elégedetlen volt vele, mert sokat kellett szereltetnie. Egyenesen Enzo Ferrarihoz fordult reklamációjával, de nem foglalkoztak vele. Ekkor határozta el hogy megteremti a Szuperkocsit ami még a Ferrarikat is felülmúlja. Több mutatása
30
éve
1996 – 104 éves korában meghalt Audrey Munson amerikai művész modell és filmszínésznő, akit az első amerikai szupermodellnek tartanak.
Teljes nevén: Audrey Marie Munson, egyéb nevei: Miss Manhattan, Panama–Pacific Girl, Exposition Girl, American Venus. Fotózások mellett műalkotáshoz is modellt állt: New Yorkban több tucat szobrot mintáztak róla, az 1915-ös San Franciscó-i világkiállításra készült közel húsz. Őt ábrázoló szobor látható a New York-i közkönyvtárban, a David N. Dinkins önkormányzati épületen, illetve az Ötödik sugárúton elhelyezkedő Frick House-ban is. Ezért is kapta a Miss Manhattan becenevet. Több némafilmben szerepelt, és ő volt az egyik első nő, aki meztelenül volt látható hollywoodi filmben. Magánélete szomorúan alakult, a híres szépséget többen ostromolták, meggyanusították egy feleség halálában való részvétellel, és az is előfordult, hogy szerepért cserébe kértek tőle olyasmit, amit elutasított. A magánéletizűrzavarok, és az öregedéssel és szépségének múlásával való szembenézés annyira megviselte, hogy édesanyja 40 éves korában elmegyógyintézetbe záratta. Ott élt 104 éves korában bekövetkezett haláláig. Több mutatása
24
éve
2002 – Meghalt Both Béla rendező, színész, színházigazgató, érdemes és kiváló művész (Bástya elvtárs a Tanú című filmben).
A Madách Színház, később a Nemzeti Színház igazgatója. Legismertebb filmszerepei: Bástya elvtárs az A tanú és a Te rongyos élet című filmekben, illetve Báthory Béla, az idős magyar–történelem szakos tanár a Szomszédok tévésorozatban. Több mutatása
12
éve
2014 – Meghalt Berényi Gábor rendező, színházigazgató.
Jászai Mari-díj (1957), Érdemes művész (1977)
11
éve
2015 – Meghalt Jánosházy György költő, műfordító, kritikus, szerkesztő.
Halálának pontos dátuma ismeretlen, február 20 vagy előtte. Szerkesztője volt az Erdély, az Igazság, a Művészet és a Korunk című erdélyi lapoknak, a kolozsvári Állami Magyar Opera dramaturgjaként és rendezőjeként is dolgozott 1949 és 1958 között. Több mutatása
7
éve
2019 – Meghalt Kautzky József, Jászai Mari-díjas színész.
Teljes nevén: Kautzky József Péter. Kautzky Armand édesapja.
6
éve
2020 – Meghalt Kovács Erzsébet költő, művészetpártoló, a 80-as évek magyarországi ellenzéki mozgalmak támogatója.
Született: Dezső Erzsébet. Az ausztriai magyar emigráció fontos alakja. Áder János köztársasági elnök 2016-ban kitüntette a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével. Több mutatása
221
éve
1805 – Megszületett Angeline Grimke amerikai abolícionista és a nők jogainak szószólója.
Nővérével Sarah-val, számos kiadványban pártfogolta a rabszolgaság ellen küzdelmet, és fellépett a női jogokért.
83
éve
73
éve
65
éve
1961 – Meghalt Percy Grainger zeneszerző, zongorista.
Teljes nevén: George Percy Aldridge Grainger
34
éve