★ Kiemelt esemény
Február 19.
148
éve
36
éve
◆ Rejtett gyöngyszem
1990 – Megjelent a Photoshop.
A program alapötlete két testvér, John és Thomas Knoll nevéhez fűződik. Fotózásért rajongó édesapjuk volt az Apple II számítógép egyik első tulajdonosa – ezzel együtt volt a programot meghatározó, két fő komponens. 1987-ben, mialatt Thomas a képfeldolgozás doktori fokozatának megszerzésére készült, John az ismert filmrendező, George Lucas cégénél, az Industrial Light And Magicnél dolgozott. Thomast bosszantotta, hogy Apple Mac Plus gépe képtelen volt megjeleníteni a szürkeárnyalatos képeket, ezért elhatározta, hogy saját kódot ír. Testvérével együttműködve készítették el programjukat, melynek a Display nevet adták. 1988-ban a szoftver nevét ImagePróra változtatták, majd házalni kezdtek vele a nagyobb szoftvercégeknél. Először nem találtak lelkes fogadtatásra, mindössze két cég, a szkennereket gyártó Barneyscan, és az Adobe mutatott érdeklődést a program iránt. John és Thomas Knoll programjának korai verziói Barneyscan XP néven, a hardver mellé járó szoftvercsomag részeként kerültek forgalomba. Végleges otthonra az Adobe-nál találtak, a Photoshop 1.0-s, kizárólag Macintosh platformra fejlesztett verziója 1990 február 19-én jelent meg. 1991-ben került piacra a 2.0-s, majd 1992-ben a 2.5-ös verzió. Utóbbi volt az első Photoshop, amely már Windows platformon is futott. 1993-ban jelent meg a program 3.0-s, 1996-ban a 4.0-s, 1998-ban az 5.0-s, 1999-ben az 5.5-ös, 2000-ben a 6.0-s, 2001-ben a 7.0-s, 2003-ban a CS (8.0), 2005-ben a CS2 (9.0), 2007-ben a CS3 (10.0), 2008-ban a CS4 (11.0) változata. 2007 áprilisától a szoftver egyszerre két változatban (sima, illetve Extended) kapható. Az Extended verzió lehetőséget ad mozgóképek, animációk, valamint 3D-s képek rétegeinek szerkesztésére is. A 4.0-s változattól kezdve a Photoshop magyar nyelvű kezelőfelülettel is elérhető. Érdekesség, hogy a Knoll testvérek a Photoshop nevet kizárólag munkanévnek szánták, arra számítva, hogy vevőjük – egy piackutatást követően – úgyis átkereszteli a programot. Az Adobe marketingesei hónapokat töltöttek felmérésekkel, végül maradtak a Photoshop elnevezésnél. http://inphoto.blog.hu/2010/02/19/ma_20_eves_a_photoshop Több mutatása
Torkos csütörtök. A Hamvazó szerdát követő nap.
Torkos Csütörtökön – annak ellenére, hogy a húsvéti 40 napos böjt kezdetét jelentő Hamvazó Szerdát követően ünnepeljük – ismét szabad volt húst fogyasztani, sőt bizonyos területeken a csütörtöki torkoskodás "kötelező" volt, már csak a farsangi maradékok elfogyasztása céljából is. A nagyböjtöt egy napra felfüggesztették, a maradékok mellett zsíros ételeket és fánkot készítettek. Húsvétig az utolsó alkalom a kiadós étkezésre. Több mutatása
553
éve
1473 – Megszületett Nikolausz Kopernikusz lengyel csillagász, a heliocentrikus világkép megalkotója.
Latinul: Nicolaus Copernicus, lengyelül: Mikołaj Kopernik, gyakran Nikolausz Kopernikusz, németül: Nikolaus Kopernikus. Megalkotta az égitestek kopernikuszi rendszerét, kimondta, hogy a Föld a saját tengelye körül forog, a mozdulatlan Nap körül pedig éves mozgást végez. Ezt nevezzük heliocentrikus világképnek, ahol a Föld és a többi bolygó kering a Nap, a Hold pedig a Föld körül. Munkájával megalapozta Galilei, Kepler és Newton felfedezéseit, megindította a középkor végét is jelző tudományos forradalmat. Több mutatása
283
éve
1743 – Megszületett Luigi Rodolfo Boccherini zeneszerző, csellista, a vonósötös és a zongoraötös megalkotója.
Az olasz preklasszicista és klasszicista korszak (1760-1820) zeneszerzője, virtuóz csellistája. Nagyban hozzájárult a vonósnégyes zenei műfajának fejlődéséhez. A két gordonkával játszó vonósötös és a zongoraötös „feltalálójának” számít. Több mutatása
223
éve
1803 – Megszületett Hieronymi Ottó Ferenc mérnök, az első magyar vasútvonal tervezője.
Győrött született. Ő tervezte és építette az első magyar vasutat, mely mint lóvontatású vasút 1844-47-ig Pozsonytól Nagyszombatig, majd onnan Szeredig épült. Ezt a vasútszakaszt 1872-ben gőzmozdonyú vasúttá alakították át. Több mutatása
209
éve
1817 – Megszületett Kossuth Zsuzsa, Kossuth Lajos húga, aki megszervezte az első katonakórházat.
Teljes nevén: Udvardi és kossuthfalvi Kossuth Zsuzsanna, meszlényi Meszlényi Rudolfné Az 1848–49-es szabadságharcban a tábori kórházak főápolónője, Kossuth Lajos legfiatalabb húga. A legelső katonakórházakat Kossuth Zsuzsanna szervezte meg 1849-ben, elsőnek hívta fel a sebesült katonák ápolásának kötelességére a civilizált világ figyelmét, az Amerikai Egyesült Államokbanmég életében nagy tisztelet övezte. Több mutatása
165
éve
1861 – Megszületett Jókai Róza festő, író, Jókai Mór nevelt lánya, Feszty Árpád felesége.
Laborfalvi Róza unokája, Jókai Mór fogadott lánya, Feszty Árpád felesége és Feszty Masa édesanyja. Jókaival nagyon jó kapcsolata volt addig, amíg a 70 éves Jókai feleségül nem vette a 18 éves Nagy Bellát. Jókai Róza szegénységben, sokszor nélkülözve élt, a neki járó csekély örökségrészt sem kapta meg. Festészetet Munkácsytól és más neves művészektől tanult, azonban nem volt lehetősége az alkotásnak szentelni idejét. Több mutatása
160
éve
1866 – Megszületett Mary Anderson amerikai feltalálónő, akinek az autókon használatos ablaktörlőt köszönhetjük.
Teljes nevén: Mary Elizabeth Anderson. 1902-ben fejlesztette ki az autók szélvédőjét tisztító ablaktörlőt, a szabadalmat 1903-ban kapta meg. Az első ablaktörlő nagyon hasonlított a mostaniakra, a lengőkarra szerelt gumi pengét a vezető a járműből egy kar segítségével működtette. Sokan úgy gondolták, hogy zavarni fogja a sofőrt vezetés közben, de 1916-ra az ablaktörlő alapfelszereltség lett a legtöbb autón. 1917-ben szintén egy nő, Charlotte Bridgwood szabadalmaztatta az automata ablaktörlőt, amit már nem kellett kézzel működtetni. Több mutatása
130
éve
1896 – Megszületett André Breton francia író, esztéta, a szürrealista mozgalom alapítója.
A Dada mozgalmában való részvétele után látott hozzá a lázadás "pozitív" módjának kialakításához, szürrealista kísérletéhez.
100
éve
77
éve
1949 – Megszületett Verőci Zsuzsa sakkozó, női nemzetközi nagymester, edző, szakíró, nemzetközi versenybíró.
Nevének más előfordulásai: Petronicsné Verőci Zsuzsa, Verőci-Petronics Zsuzsa, idegen nyelvű forrásokban Veroci-Petronic Zsuzsa. Háromszoros magyar bajnok, négyszeres olimpiai ezüstérmes. Több mutatása
68
éve
1958 – Megszületett Helen Fielding angol írónő, a Bridget Jones naplója című könyv írója.
1996-ban jelent meg a Bridget Jones naplója, amiből 2001-ben filmet készítettek Renée Zellwegger, Colin Firth és Hugh Grant főszereplésével.A The Guardian újság szerint a Bridget Jones naplója benne van abban a 10 könyvben, amelyek legjobban leírják a XX. századot. Több mutatása
58
éve
1968 – Megszületett Lukács László a Tankcsapda együttes alapítója és énekese.
A bandában kezdetben Lukács volt a szólógitáros, és (néhány feldolgozástól eltekintve) minden dal szövegét ő írta. Labi 1992-es kiválásakor lett a banda tagja Molnár "Cseresznye" Levente, így Lukács "örökölte" a basszusgitárt. Több interjúban hangsúlyozta, hogy nem tartja magát igazi, képzett zenésznek, inkább afféle "énekmondó", aki basszusozik, mert a bandának arra van szüksége. Több mutatása
52
éve
621
éve
1405 – Meghalt Timur Lenk (Sánta Timur) mongol-türkomán fejedelem, az utolsó sikeres birodalomépítő nomád hadvezér.
Törökül nevének jelentése: Sánta Vas. Az utolsó nomád hadvezér, aki hódításairól volt híres, akinek sikerült birodalmat építenie Közép-Ázsiában. Több mutatása
241
éve
236
éve
1790 – Meghalt Jean-Baptiste Krumpholz cseh hárfás és zeneszerző.
Eredeti neve: Jan Křtitel Krumpholtz.
207
éve
127
éve
113
éve
102
éve
100
éve
1926 – Megszületett Kurtág György, Kossuth-díjas zeneszerző.
Érdemes művész, Pásztory és Bartók-díjas.
98
éve
1928 – Befejeződött a második Téli Olimpia a svájci St. Moritzban.
Az állandóan havas svájci hegyvidéken épp a második Téli Olimpia idején bolondult meg az időjárás: komoly olvadás kezdődött. 25 ország 464 sportolója emiatt latyakos, lukas pályákon versenyzett 6 sportágban a 14 aranyéremért. Az éremtáblázaton ismét norvégia végzett az élen 6 arany, 4 ezüst és 5 bronzéremmel, az aranyakból kettőt a síző Johan Gröttumsbraaten szerzett. Az előző olimpián is sikeres finn gyorskorcsolyázó, Clas Thunberg St. Moritzban két aranyat gyűjtött. Bár már Chamonix-ban is szerepelt, ezen az olimpián tűnt ki először tehetségével a norvég műkorcsolyázónő, az alig 16 éves Sonja Henie, aki innen kezdve három olimpián át letaszíthatatlan volt a dobogó tetejéről. A legjobb magyar vonatkozású ereményt a gyorskorcsolyázó Eötvös Zoltán produkálta, de teljesítménye csak a tizedik helyhez volt elég. Részt vett az Olimpián a magyar jégkorong-válogatott is, de minden meccsüket elvesztették. Több mutatása
88
éve
1938 – Megszületett Bors István, Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész.
Alkotásai során etikai kérdések foglalkoztatták, például a hatalom és a kiszolgáltatottság, valamint a magyar népművészet és a népi kultúra is érdekelte, feldolgozott gyermekrajzokat és régi gyermekjátékot is. Kaposváron élt, számos köztéri szobra látható ott és tágabb környékén, feleségével, Honty Mártával közös egykori műtermükben emlékszobor és állandó kiállításuk látható. Több mutatása
78
éve
1948 – Megszületett Tony Iommi olasz származású angol gitáros, dalszerző, a Black Sabbath alapító tagja.
Teljes nevén Frank Anthony Iommi. A Black Sabbath a heavy metal egyik úttörő zenekara.1970 és 1995 között 18 stúdióalbumot készített az együttessel. Iommi az egyetlen, aki az összes Black Sabbath lemezen játszott. Az új évezredben szólókarrierbe kezdett és több albumot is készített Glenn Hughes énekessel. 2007-ben a Black Sabbath három volt tagjával Heaven and Hell néven turnézott, majd 2009-ben stúdióalbumot is kiadtak. Több mutatása
75
éve
1951 – Megszületett Jerry Saltz amerikai műkritikus.
2006 óta a New York magazin vezető műkritikusa és rovatvezetője. 2018-ban megkapta a kritikai Pulitzer-díjat.
75
éve
1951 – Meghalt André Gide Nobel-díjas francia író, legkiemelkedőbb műve a Pásztorének című regény.
A XX. század első felének egyik leghatékonyabb írója.
74
éve
1952 – Meghalt Knut Hamsun norvég író, költő, aki 1920-ban Nobel-díjat kapott.
A Nobel-díjat "monumentális művéért, Az anyaföld áldása című regényéért" kapta.
71
éve
1955 – Megszületett Jeff Daniels amerikai színész (Dumb & Dumber).
Minden sztárallűrtől mentes színész. Középiskolai szerelmét 1979-ben feleségül vette, a a házasságuk azóta is tart. 1981-2010 közötti időszakban 59 filmben szerepelt. Három Golden Globe-díj jelölést tudhat magáénak. Több mutatása
69
éve
1957 – Megszületett Falco osztrák punk- és rockénekes, basszusgitáros, zeneszerző és szövegíró (Rock Me Amadeus).
Eredeti nevén: Johannes Hölzl Bécsben született. Dzsesszakon végzett, zeneszerzést tanult. Pályafutását 1974-ben basszusgitárosként kezdte bécsi rockzenekarokban, majd punkegyüttesekben játszott Nyugat-Berlinben. 1979-től a Halluzination Company, a bécsi rockszínház zenekarának alapító tagja. 1982-től szólistaként, Falco művésznéven szerepelt. Lemezeiből: Drahdiwaberl (Halluzination Company, rockkabaré), Der Komissar, Rock Me Amadeus, Vienna Calling, Jeannie, Wiener Blut, Data de Groove (Falco). Negyvenegy évesen halt meg, autóbalesetben. Több mutatása
59
éve
1967 – Puerto Rico-ban megszületett Benicio Del Toro színész (007 - A magányos ügynök, Közönséges bűnözők, Blöff).
Oscar-, Golden Globe-, SAG- és BAFTA-díjas színész és producer.Los Angelesben majd New Yorkban tanult szinészetet, 21 évesen már a mozivásznon láthattuk. Kezdeti filmjei nem voltak sikeresek. A Traffic c. filmért három díjat, míg a Che, a gerilla film a Cannes-i filmfesztiválon győzedelmeskedett. Jelentős filmje még a fentieken kívül a 21 gramm. Több mutatása
56
éve
52
éve
1974 – Először tartották meg az American Music Award díjkiosztót.
A Grammy-ceremóniát korábban közvetítő ABC számára kárpótlásul hozták létre az Amerikai Zenei Díjat (American Music Award).Az első Grammy Awards az NBC csatornán 1959. november 29-én került adásba a Sunday Showcase című műsor keretében, mely eredetileg tévéfilmeket és revüműsorokat sugárzott. 1971-ig a díjátadó ünnepségeket két helyszínen, New Yorkban és Los Angelesben is megrendezték, a díjazottak pedig választhattak a két helyszín közül, hogy hol veszik át az elismerést. Az Akadémiától Pierre Cossette vásárolta meg a jogokat, hogy közvetíthesse a ceremóniát, és megszervezte az első élő tévéadást. Miután a díjátadás helyszíne Nashville-be (Tennessee) került, 1973-ban a CBS vásárolta meg a közvetítési jogokat. Több mutatása
51
éve
45
éve
42
éve
1984 – Befejeződött a tizennegyedik Téli Olimpia a jugoszláviai Szarajevóban.
49 országból közel 1300 versenyző érkezett a kis jugoszláv városkába, meglepő módon Afrikából és Dél-Amerikából is. Ezen az Olimpián a legeredményesebb versenyző a finn sífutónő, Marja-Liisa Kirvesniemi lett 3 arany- és 1 bronzéremmel, de elsősorban az NDK sportolói taroltak, az éremtáblázat élére 9 arany-, 9 ezüst- és 6 bronzéremmel kerültek. A női gyorskorcsolyázószámok arany- és ezüstérmeit csak keletnémet versenyzők nyerték, és itt csodálhatta meg az egész világ a gyönyörű műkorcsolyázónő, Katarina Witt tökéletes kűrjét. A szovjet jégkorongcsapat visszaszerezte bajnoki címét, kárpótlásul az amerikaiak a Jayne Torwill-Christopher Dean műkorcsolyapárosukat ünnepelhették, akik az olimpiák történetének legmagasabb pontszámával lettek bajnokok, kűrjükre többek közt kilenc darab hatost kaptak. Több mutatása
37
éve
1989 – Meghalt Kálmán György színész, aki 1953-1980-ig a Nemzeti Színház tagja volt.
Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész. Intellektuális színészegyénisége modern darabok szerepeinek eljátszására tette alkalmassá. Több mutatása
34
éve
1992 – Meghalt Domokos Pál Péter, Széchenyi-díjas történész, néprajzkutató.
A csángók történetének, kultúrájának kutatója. Írói álnevei Gernyeszeghy Ádám illetve Páldeák Áron.
29
éve
26
éve
2000 – Meghalt Friedensreich Hundertwasser osztrák művész.
Teljes nevén: Friedensreich Regentag Dunkelbunt Hundertwasser, eredetileg Stowasser, Stovoda. A transzautomatizmus elméletének kifejlesztője, amelyet látványgrammatikává fejlesztett. 1952-ben a bécsi Art Clubban volt az első önálló kiállítása, majd Párizsban, Milánóban, New Yorkban, Tokióban és - többek között - a Velencei Biennálén is. Mozgó kiállításai közül az "Ausztria bemutatja a földrészeknek" című kiállítást 4 földrész 32 múzeumában mutatták be 1964 és 1981 között. 1959-ben a hamburgi Művészeti Főiskola vendégelőadója volt, 1968-ban aktkiállítást rendezett a terméketlen szobrászat ellen Münchenben és Bécsben, postabélyegeket tervezett több ország számára is. Elnyerte a bordeaux-i Francia Idegenforgalmi Hivatal, a Sao Pauló-i Biennale Sanbra-, a tokiói 6. Nemzetközi Művészeti Kiállítás díját, valamint Állami Díjat kapott. Megjelentetett manifesztumai: Penészesség Manifesztum: Az építészeti racionalizmus ellen, Les Orties, Los van Loos, Jó reggelt város - Vérző város, Jogod az ablakokhoz - Tiszteletadásod a fáknak, Nana Hiaku Mizu, A szín a városépítészetben, Apartmanház terve Bécs városának. Több mutatása
12
éve
2014 – Meghalt Borbély Szilárd József költő, író, irodalomtörténész, egyetemi oktató.
József Attila-díjas, az irodalomtudományok kandidátusa (1998).
10
éve
2016 – Meghalt Harper Lee, Pulitzer díjas amerikai regényírónő (Ne bántsátok a feketerigót).
Teljes nevén: Nelle Harper Lee. 1961-ben Pulitzer-díjat kapott az egyetlen regényéért, az 1960-ban megjelent "To Kill a Mockingbird"-ért.
10
éve
2016 – Meghalt Umberto Eco olasz író, filozófus, történész (A rózsa neve, A Focault-inga).
Legkiemelkedőbb műve a posztmodern regény prototípusaként számon tartott történelmi-bűnügyi regény, A rózsa neve. További ismert írásai a nehezen olvasható A tegnap szigete és A Foucault-inga, és az olvasmányos és szórakoztató a Baudolino. Történészként szakterülete a középkor volt, tanított esztétikát és kommunikációt egyetemeken. A tudományos életben irodalomelméleti írásaival szerzett hírnevet (A nyitott mű poétikája). A szemiotika, azaz a jelek és jelrendszerek elismert tudósa lett.Írt továbbá egy szellemes útmutatót Hogyan írjunk szakdolgozatot? címmel, és jelentős publicisztikai tevékenysége is volt, napi- és hetilapokban rendszeresen jelentek meg gunyoros és humoros írásai a lehető legkülönbözőbb hétköznapi témákban. Több mutatása
7
éve
2019 – Meghalt Karl Lagerfeld német származású francia divattervező.
Eredeti nevén: Karl-Otto Lagerfeldt, Hamburgban született. 1965-től 50 éven keresztül dolgozott az olasz Fendi divatházzal. Legnagyobb sikereit a Chanel modernizálásával érte el, ahol 1983-tól kreatív igazgatóként gondoskodott arról, hogy Coco Chanel emléke ne merüljön feledésbe. A divat mellett kulturális projektekben is részt vett, 1973-ban Andy Warhol L'Amour című filmjében önmagát alakította. 2000 után több könyv és dokumentumfilm foglalkozott a pályafutásával. Lagerfeld önmagával szemben rendkívül szigorú, fegyelmezett, művészi allűröktől mentes divattervező volt, akit hidegfejű üzletemberként tartottak számon. Több mutatása
5
éve
2021 – Meghalt Dorde Balasevic szerb dalköltő, énekes.
Neve más írásmóddal: Đorđe Balašević, Balašević, Ђорђе Балашевић
80
éve
1946 – Megszületett Ortutay Tamás szobrász és keramikusművész (József Attila-emlékmű, Balatonszárszó).
Ortutay Gyula néprajztudós fia. Nagyméretű kerámia szobrait spirituális land art installációként helyezi el a tájban. Érdekli a művészet és a természetes környezet összehangolása, egyik kísérleti telepe Balatonalmádiban van. Több mutatása
63
éve
57
éve
1969 – Megszületett Burton C. Bell, a Fear Factory egyik alapítója és volt énekese.
Teljes nevén: Burton Christopher Bell. Az industrial metal egyik meghatározó együttesének frontembere. Nagy szerepet játszott a műfaj népszerűsítésében, melynek fénykora az 1990-es és 2000-es évekre tehető. Énekstílusában keveredik a tiszta és a kiabált ének és a hörgés. Több mutatása
52
éve
41
éve
16
éve