Meghalt kategória
462
éve
323
éve
1703 – Meghalt Zrínyi Ilona grófnő, a munkácsi vár hős védője, II. Rákóczi Ferenc édesanyja.
Első férje I. Rákóczi Ferenc volt. Második férjét, Thököly Imrét elkísérve a számkivetésbe, Nikomédiában, Törökországban hunyt el, de hamvai a kassai dómban nyugszanak. Több mutatása
124
éve
1902 – Meghalt az amerikai Charles Lewis Tiffany, a gyémántok királya, a Tiffany ékszerészet megalapítója.
Charles Tiffany 1837-ben, textilgyáros apjától kölcsönkapott ezer dollárral indult szerencsét próbálni New Yorkba. Egy barátjával közösen nyitottak vegyeskereskedést, és mikor látták, mennyire jól fogynak a keleti dísztárgyak, hamarosan áttértek az üvegáruk és ékszerek eladására. Tiffany ugyan nem volt ékszerész, de a viharos európai helyzetnek köszönhetően viszonylag olcsón jutottak hozzá ismert arisztokraták ékszereihez, a különlegességekre pedig vevők is akadtak. Hamarosan a külföldi uralkodóházak is Tiffanyhoz mentek vásárolni. Remekül értett a visszafogott, de hatásos hirdetésekhez, és ő volt az első, aki az ékszereket nem alkudva, hanem szabott áron adta. Tiffany az évek során divatot és stílust teremtett, neve egyet jelentett az eleganciával. Mikor 90 éves korában meghalt, vagyona közel 40 millió dolláros volt. A Tiffany máig a legfőbb amerikai ékszerész-cég, de ha nem így lenne, az alapító neve akkor is fennmaradt volna: egyik ékszerszakértője felfedezett ugyanis egy ritka, kék gyémántot, amit munkaadója iránti tiszteletből Tiffany-gyémántnak nevezett el. Több mutatása
491
éve
1535 – Meghalt Agrippa von Nettesheim német természetfilozófus és okkultista.
Eredeti neve: Heinrich Cornelis Fő művében - "Három könyv az okkult filozófiáról, illetve a mágiáról" - az ókori és középkori okkult tanításokat összegezte. Miután összetűzésbe került az egyházzal, visszavonta tanait, és az alkímia, a mágia és babona ellen lépett fel. Több mutatása
331
éve
1695 – Meghalt Széchényi György esztergomi érsek.
Születési időpontja pontosan nem ismert, 1605-ben vagy 1606-ban született Szécsényben.
175
éve
1851 – Meghalt Szerdahelyi József színész, bariton operaénekes, zeneszerző, operarendező.
Jogtanulmányait abbahagyva lépett a színi pályára 1824-ben mint énekes, korrepetitor és zenekari muzsikus. 1827-ben maga alakított operatársulatot Kolozsvárott. 1837-től haláláig a Nemzeti Színház sokoldalú tagja. Elsősorban groteszk, komikus, buffo szerepkörben volt kiváló. Számos népszínműhöz írt zenét, népies műdalai rendkívül népszerűek voltak. A többször megkomponált Tündérlak Magyarországon Egressy Béni szövegére készült változata (1840) már a magyar vígopera előfutára. Színpadi zenét írt a Ludas Matyi; A szökött katona; Liliomfi. c. darabokhoz. Több mutatása
136
éve
1890 – Meghalt gróf Andrássy Gyula, a Magyar Királyság miniszterelnöke, a Monarchia külügyminisztere.
Teljes nevén: Idősebb csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy Gyula 1867–71-ig a Magyar Királyság miniszterelnöke, 1871–79-ig az Osztrák–Magyar Monarchia külügyminisztere Több mutatása
83
éve
1943 – Guillotine által, náciellenes tevékenységéért kivégezték a 22 éves Sophie Scholl-t.
Forchtenbergben született 1921 május 9-én, hithű keresztény nevelést kapva pedig Ulmban nőtt fel. Óvónőnek tanult, majd 1942-től a müncheni egyetemen folytatott biológia-filozófia tanulmányokat. Bátyjával együtt, aki ugyanitt tanult az orvosi karon, csatlakozott a „Fehér Rózsa” elnevezésű náciellenes csoporthoz. 1943. február 18-án, a müncheni egyetemen, szórólapozás közben elfogták bátyjával együtt, 3 napos kihallgatást követően egy gyors per végén halálra ítélték február 22-én. Az ítéletet még aznap végrehajtották, nyaktiló használatával. Több mutatása
81
éve
1945 – Meghalt Gaál Béla színész, filmrendező (Meseautó).
Eredeti neve Goldstein Béla, névváltozat: Gál Béla. A Dachaui koncentrációs táborban halt meg.
62
éve