Meghalt kategória
24
éve
21
éve
19
éve
2007 – Meghalt Lengyel Balázs, Széchenyi-díjas műkritikus, író, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.
Felesége volt Nemes Nagy Ágnes író, akitől elvált, azonban szellemi kapcsolata és barátsága annak haláláig megmaradt.
16
éve
2010 – Meghalt Ágai Karola, Liszt Ferenc- és Kossuth-díjas operaénekes, drámai koloratúrszoprán.
Énekesi pályáját a Honvéd Művészegyüttesnél kezdte.1955-ben debütált az Operaházban Mozart Varázsfuvolájának az Éj királynője szerepével, majd 1957-től az Operaház tagja lett. Rövid idő alatt az együttes vezető drámai koloratúr-szopránja lett, s elénekelte a repertoáron levő nagy koloratúr primadonna-szerepeket. Lírai szopránszerepeket is megszólaltatott pl. Gounod: Faust Margitját, Verdi: Falstaff Annuskáját, Kodály: Székelyfonó Lány szerepét. Virtuóz technika, mély muzikalitás, fölényes biztonság jellemezte előadásmódját. Pályafutása csúcsát az Ariadné Naxos szigetén-előadása jelentette. 1968-ban Liszt Ferenc díjjal, 2009-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Több mutatása
13
éve
2013 – Meghalt Wolfgang Sawallisch német karmester és zongoraművész.
Legfőbb érdeme Wagner és Richard Strauss mellőzött műveinek újrafelfedezése.
13
éve
2013 – Meghalt Lelkes Péter zongoraművész, újságíró, aki Szepesi György mellett tudósított.
Váratlan hirtelenséggel hunyt el, testvérével, Lelkes Ágnes színésznővel együtt temették. Zongora-zeneszerzés szakon végezte tanulmányait, amellett, hogy zongoraművész lett, az írás volt a másik szenvedélye. Változatos zenei pályafutást tudhat maga mögött: 1946-ban Münchenben Josephine Bakert kísérhette zenekarával, majd Svájcban is fellépett.Újságírói tevékenységét jellemzi, hogy ő is tudósított az 1972-es müncheni olimpián Szepesi György mellett. Több mutatása
12
éve
2014 – Meghalt Csala Zsuzsa Jászai Mari-díjas és érdemes művész színművésznő.
Tagja volt 1954-től 1959-ig az Állami Déryné Színháznak, 1959-től 1960-ig az egri Gárdonyi Géza Színháznak, majd 1960-tól negyven évig a budapesti Vidám Színpadnak.Ismertebb filmjei: Palacsintás király; Szent Péter esernyöje; Nyár a szigeten; Dr. Bubó - "Kérem a következöt!" - Ursula; Princ, a katona Több mutatása
8
éve
2018 – Meghalt Tahi Tóth László, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész.
Érdemes és kiváló művész.
6
éve
2020 – Meghalt James Brown amerikai születésű, Párizsban és Mexikóban alkotó festő, szobrász.
Párizsban és Mexikóban alkotott. Az 1980-as években lett ismert erőteljes, fél-figurális alkotásaival. Hatott rá a primitív művészet és a nyugati modernizmus. Több mutatása
4
éve