Ma Ede névnapja van

Meghalt kategória

112 éve

1914 – Meghalt Rudolph Wurlitzer német hangszerkereskedő, hangszer és zenegépgyáros.

A szászországi Schöneck-ben született, 1853-ban költözött Amerikába. A család 1600 óta foglalkozott hangszerkészítéssel. Amerikában kezdetben Németországból hozott hangszerekkel kereskedett, majd Cincinnatiban The Rudolph Wurlitzer Company néven gyárat alapított, ahol később három fia Howard, Rudolph és Farny is dolgozott. Kezdetben katonai zenekarok, majd színházak és körhinták számára készítettek hangszereket. 1889-ben helyezték üzebe az első pénzbedobással működő automata hangszert, amit később a gyártó cég alapítójának neve után "wurlitzer"-nek neveztek el. Több mutatása

Teljes esemény 0

1914. 01. 14. Meghalt Zene Technika

11 éve

2015 – 62 éves korában meghalt Andrassew Iván író, újságíró, a Népszava főmunkatársa.

Más írásmóddal: Andresev. Az esztergomi ferences gimnáziumban kezdett írni. Végzettsége szerint újságíró, de folytatott szociológiai és filozófiai tanulmányokat is. Volt tudományos segédmunkatárs, hírlapkézbesítő-helyettes, mozgóárus, könyvtári segédmunkás, üzemi újságíró, hentes, méhész, többször kapott irodalmi ösztöndíjakat. Elbeszélései és szociográfiái "Gorbacsov-óta" jelennek meg. Könyvei: Kutyabajok (antológia), Prolilét-ra (szociográfia, Pál Jánossal), Végrend (novellák), Csapdalakó (novellák), Prolitológia (szociográfia, Pál Jánossal), Peremkirályság (novellák), Ácsi! (tényfeltáró riportantológia), A VIZILÓ, SZIPORKA ÉS BAMBA GÉZA (meseantológia), Beszélések (novellák). 1989-óta a Mai Nap, a Népszabadság, a Színes Vasárnap, a Népszava főmunkatársa, a Hócipő, a Katona József Színház munkatársa és az iNteRNeTTo és az EOL főszerkesztője. Irodalmi tevékenységéért Füst Milán-, hírlapírásért pedig Opusz-díjat kapott. Hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el. Több mutatása

Teljes esemény 0

2015. 01. 14. Meghalt Irodalom Magyar