Bódog névnapja

Január 14.

151 éve

1875 – Megszületett Albert Schweitzer orvos, teológus, zenetudós, humanista filozófus.

1952-ben kapta a Nobel-békedíjat, amit 1953-ban vett át. "A Nagy Fehér Doktor" 1913-ban Közép Afrikába, Lamberénébe indul, hogy létrehozza a kórházat, melyet élete legfőbb célkitűzésének tekintett. A lamberenéi kórház évtizedek során, sok beteg embernek hozott gyógyulást és mentette meg az életét. Albert Schweitzer áldozatos munkája azóta az önzetlen, feltétel nélküli humanitás szimbólumává vált. Több mutatása

Teljes esemény 1

Született

131 éve

1895 – Lemondott a Wekerle-kormány, ezzel véget ért a liberális reformok bevezetésének utolsó korszaka.

Lezárult a dualizmus korának egyházpolitikai harca is, mivel az 1894-1895-ben folytatott hosszú politikai küzdelmek eredményeként Ferenc József szentesítette azt a törvénycikket, amely a polgári házasságról, a vegyes házasságból születő gyermekek vallásáról, a polgári anyakönyvezésről, az izraelita vallás egyenjogúságáról és a vallás szabad gyakorlásáról szólt. Több mutatása

Teljes esemény 0

Történelem Magyar

863 éve

1163 – 32 éves korában - valószínűleg mérgezés következtében - meghalt II. László magyar király.

1131-ben született II. (Vak) Béla magyar király és Ilona szerb hercegnő gyermekeként. 1137-ben apjától a "Bosznia hercege" címet kapta. Egy káplán és egy magister irányította a nevelését az udvarban. 1152 körül bátyjától, II.Gézától önálló hercegi állást kapott, amellyel nem elégedett meg. 1159-ben sikertelen összeesküvést szőtt bátyja ellen, majd a Bizánci Birodalomba menekült. II. Géza halála után, 1162 júniusában került trónra Manuél bizánci császár támogatásával. Július 15-én koronázta királlyá Mikó kalocsai érsek. Uralma rövid életűnek bizonyult. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Történelem Magyar

725 éve

1301 – A budai várban meghalt III. András magyar király (1290-1301), az utolsó Árpád-házi király.

Vele kihalt az Árpád-ház férfiága, amely a honfoglalás óta megszakítás nélkül uralkodott. Az utolsó Árpád-házi királyok uralkodása alatt néhány nagy vagyonú főúr (oligarcha) kezébe került a hatalom, akik az ország egyes részeit (pl. Csák Máté a Felvidék nyugati részét) fejedelmek módjára kormányozták. A fiatalon meghalt IV. (Kun) László királynak nem volt fiú utóda. Már csak egyetlen férfi örököse volt az Árpád-dinasztiának, II. András (Endre) király unokája, III. András, aki Itáliában élt és nevelkedett. Tudatosan készült királyi feladatára, házi oltárán az Árpád-házi szentek emlékeit és képeit őrizte (ezek most Svájcban, a Bern Múzeumban láthatók). 1298-ban a megingott rend és a királyi hatalom helyre állítására, valamint az ország határainak és függetlenségének biztosítására törvényeket hozott. A budai várban halt meg 1301.01.14-én. Vele halt ki az Árpád-ház férfiága, amely a honfoglalás óta megszakítás nélkül uralkodott Magyarországon, fenntartotta a független, keresztény magyar királyságot, valamint a nyugati műveltség egyenrangú hordozójává tette. Az Árpád-házi dinasztia leányági örököseinek viszályában a cseh Vencellel és a bajor Ottó herceggel szemben a nápolyi Anjou-család tagja, Károly Róbert győzedelmeskedett. Az oligarchia letörésével egyesítette és újjászervezte a magyar államot. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Történelem Magyar

336 éve

1690 – A németországi Nürnbergben elkészült a legelső klarinét.

Közel négy oktáv a klarinét hangterjedelme, ezzel a fúvós hangszerek között „listavezető”. Fafúvós hangszer, nádnyelves fúvókával. Elődjét chalumeau-nak hívták, majd 1690-re Johann Christoph Denner német mester fejlesztette azzal a céllal, hogy hangterjedelme kiterjedjen. Mivel nagyon magas hangot adott ki a hangszer, trombita clarino hangjához hasonlították, innen kapta a clarinetto nevet. Több mutatása

Teljes esemény 0

Érdekes Zene

284 éve

1742 – Meghalt Edmond Halley angol csillagász, polihisztor, meteorológus, matematikus, feltaláló.

Más forrás szerint október 29-én született, mivel akkor Angliában még a Juliánusz naptár volt érvényben. Néhol Edmund Halleyként említik.Először számolta ki a róla elnevezett üstökös pályáját. Az üstökös 76 évente tér vissza a Föld közelébe.A geometria professzora, admirális, a királyi haditengerészet parancsnoka - mind a mai napig ő az egyetlen tényleges parancsnoki ranggal rendelkező személy aki NEM volt tengerész. Foglalkozott statisztikával, népszámlálással és föld terület méréssel is. A szó legszorosabb értelmében végig járta követőivel Párizst és mindaddig először megmérték, hogy mekkora. Azután minden egyes házba bekopogtak és konkrétan megszámolták, hogy hányan lakják. Az ő matematikai számításait alkalmazzák mind a mai napig az életbiztosításoknál, a várható élettartam kiszámításánál. Rengeteg cikket, kiadványt, könyvet írt és jelentetett meg a megfigyeléseiről. Ma is az ő jelzés rendszerét használják azokon a térképeken ahol jelzik a szelek irányát, erősségét, a különböző áramlatokat. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Technika

126 éve

1900 – Megszületett Barcsay Jenő festő, grafikus, mozaikkészítő (Művészeti anatómia).

Az 1928-ban megalakult Szentendrei Festők társaságához 1929-ben csatlakozott. A nyarakat rendszeresen Szentendrén töltötte, kezdetben a művésztelepen lakott, később a Zenta utcában vett házat. Szobra ma is itt látható a jellegzetes botjával. 1953-ban megbízást kapott az anatómiai tankönyv (Művészeti anatómia) megírására, melyet néhány hónap alatt különböző méretekben kétszer is megrajzolt, a nyomdászati munkákat személyesen felügyelte. A könyv "Az év legszebb könyve" kitüntetést nyerte el, Barcsay Kossuth-díjat kapott, a könyvet számos nyelvre lefordították és tankönyvként használják. Az 1960-as évektől számos nagyméretű mozaikot készített (Asszonyok c. mozaik Miskolcon, Nemzeti Színház előcsarnoka, újpesti fürdő, szentendrei városháza). A mozaikkartonokból 1966-ban az Ernst Múzeum rendezett kiállítást. 1969-ben megbízást kapott a szentendrei kultúrház mozaikjának elkészítésére. A munkához muranoi üveget használt és először készített aranyból hátteret. Festészetének korai szakaszában komor, a fény-árnyék hatásokra épülő ábrázolás mód jellemzi. Párizsi és olaszországi útjai gyökeresen átalakították látásmódját, expresszionista stílusú képeket alkotott, majd a konstruktivizmus egyfajta sajátos magyar változatát alakította ki. Később számos képét megsemmisítette. Figyelme a keretezésre is kiterjedt. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Alkotás Magyar

106 éve

1920 – Meghalt John Francis Dodge, az idősebbik autógyártó és milliomos Dodge-fivér.

Horace és John Francis Dodge világéletükben elválaszthatatlan testvérek voltak, együtt voltak szegények, együtt lettek milliomosok, és közben mindvégig együtt dolgoztak iszonyú keményen. Először egy biciklikészítő céget hoztak létre, ennek nyereségéből pedig megalapították a Dodge Brothers gépgyártó műhelyt. Először az Oldsmobile cégnek készítettek autómotorokat és váltókat, később pedig közös üzletbe kezdtek az akkor még ismeretlen Forddal. Már a befutott Ford cég legnagyobb részvényeseiként alapították meg saját autógyárukat, 1914-ben elkészült első autójuk, és a cégek közt elsőként egy 61 oldalas kézikönyvet is mellékeltek a remek minőségű kocsikhoz. Henry Ford nem sokkal ezután szakmai és anyagi féltékenységből inkább kivásárolta a fívérek részét a Ford-társaságból, és útjaik elváltak. A két fívér váratlanul, pár hónap különbséggel halt meg, és mivel gyermekeiket nem készítették fel időben az üzleti életre, a fejenként 100 millió dolláros vagyon inkább átkot jelentett az örökösöknek. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt

85 éve

1941 – Megszületett Faye Dunaway amerikai színésznő (Don Juan De Marco, Bonnie és Clyde, Arizonai álmodozók).

Teljes nevén: Dorothy Faye Dunaway Grace April Smith és John MacDowell Dunaway lányaként született. Tizenéves korában szépségversenyt nyert, és a filmesek is felfigyeltek rá. Színház szakon tanult a Bostoni Egyetemen, és a Floridai Egyetemen szerzett diplomát. A Broadway-n tűnt fel az 1960-as évek elején az Egy ember az örökkévalóságnak című darabban. 1962–1965 között a New York-i Lincoln Center Színház tagja volt. Első mozifilmje 1967-ben a Happening volt, amellyel nem keltett különösebb figyelmet. Otto PremingerVihar Délen című drámájában nyújtott alakításáért már Golden Globe-ra jelölték, de a hírnevet Arthur Penn Bonnie és Clyde című filmje hozta meg számára, amelyben a kisvárosi pincérnőből bankrablóvá lett fiatal lányt formálta meg. A Kínai negyed című bűnügyi filmben pályája egyik legkiérleltebb alakítását nyújtotta Evelyn Mulwray, a titokzatos özvegy szerepében. A rendezővel, Roman Polanskival való viharos munkakapcsolata ma már a hollywoodi legendák közé tartozik. Népszerűségét tovább növelte A Keselyű három napja és a Pokoli torony című filmekkel. Szakmai pályafutása csúcsát a Hálózat című dráma jelenti: a gátlástalan, érzelemszegény tévés vezető megformálásáért végre átvehette az Oscar-díjat. Az 1980-as évek meglehetősen szerencsétlen időszak volt Dunaway pályáján: bukást bukásra halmozott, sőt több ízben jelölték a legrosszabb színésznőnek járó Arany Málna-díjra, melyet az Anyu a sztár című filmben nyújtott alakításáért meg is kapott. Szakmai szempontból az Ellis Island című tévésorozat és a Törzsvendég című filmek jelentik az évtized fénypontjait Faye számára: előbbiért Golden Globe-díjban részesült, utóbbit pedig lelkesedésből ingyen vállalta. Jelentős sikere volt a Columbo egyik epizódjában, amely egyfajta hommage a Kínai negyedben játszott szerepének. Figyelemre méltót alakított Emir Kusturica Arizonai álmodozók című drámájában is az öregedő, de még vonzó, a repülésről álmodozó Elaine szerepében. 1995-ben jelentette meg a Looking for Gatsby című önéletrajzi könyvét, amelyben érdekes visszatekintést nyújt pályafutására, és magánélete addig kevéssé ismert részleteibe is beavatja az olvasót. Dunaway kétszer ment férjhez. Az első házassága 1974-től 1979-ig tartott, ekkor Peter Wolf, a Magyarországon alig ismert J. Geils Band tagja volt a férje. A második házassága 1984-től 1987-ig tartott Terry O'Neill ismert brit fotográfussal: egy gyermekük született, Liam O'Neill (1980-ban). 2003-ban azonban O'Neill bejelentette, hogy Dunawayjel közös gyermeke nem biológiai utódjuk, hanem örökbe fogadták, bár a színésznő sokáig az ellenkezőjét állította. Dunaway 1996-ban áttért a római katolikus vallásra. Van egy csillaga a hollywoodi sétányon. 2006-ban a Premiere filmmagazin minden idők 100 legnagyobb alakítása között a 36. helyre sorolta Faye szerepformálását a Kínai negyedben. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Film/Média

84 éve

1942 – Megszületett Szakács Eszter, Jászai Mari-díjas színésznő (Hahó, Öcsi!, Apám néhány boldog éve).

Érsekújváron született, ami ma Szlovákia. Első szerződését a debreceni Csokonai Színháztól kapta, ahol három évadot töltött. 1970-ben a veszprémi Petőfi, 1972-ben a Szegedi Nemzeti, 1973-ban a kecskeméti Katona József Színház, 1977-ben a Mafilm, 1980-ban a Népszínház, 1985-ben a zalaegerszegi Hevesi Sándor, 1988-ban a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt. 1989-től szabadfoglalkozású színésznő. Szerepelt filmen és több tévéjátékban is. 1975-ben Jászai Mari-díjjal ismerték el munkáját. Több mutatása

Teljes esemény 1

Született Film/Média Magyar Színház

69 éve

1957 – Meghalt Humphrey Bogart amerikai filmszínész (Casablanca, A máltai sólyom, A Sierra Madre kincse).

Hollywoodban 57 éves korában halt meg. Eredeti nevén: Humphrey de Forest Bogart 1930-tól a filmszakmában dolgozott, eleinte hidegvérű gengsztereket alakított. Első klasszikus szerepe 1941-ben Sam Spade nyomozó volt "A máltai sólyom" című filmben. A Bogart által alakított hősöket a keménység és az érzékenység keveredése jellemezte, kissé a társadalmi konvenciókon kívül állóak, de sajátos módon becsületesek és gyengédek is. 1951-ben Oscar-díjat kapott az "Afrika királynője" című filmben nyújtott alakításáért, amelyben partnernője Katherine Hepburn volt. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt

59 éve

1967 – New Yorkban 80 éves korában meghalt Kállay Miklós, aki 1942 és 1944 között Magyarország miniszterelnöke volt.

Tanulmányait a budapesti tudományegyetemen, rövidebb ideig a drezdai, genfi és párizsi egyetemen végezte. 1910-ben jogtudományi doktori oklevelet szerzett Budapesten. A kisvárdai járás szolgabírája, majd a nagykállói járás tiszteletbeli főszolgabírája lett. 1918 őszétől - a forradalmak idején - visszavonultan élt és gazdálkodott. 1922-ben az egyesített Szabolcs és Ung vármegye főispánjaként törekedett a mezőgazdaság korszerűsítésére, a népiskolai program megvalósítására, valamint a megye iparának és kereskedelmének fejlesztésére. 1929. októberében kinevezték a Kereskedelemügyi Minisztérium politikai államtitkárává, és a kormánypárti országgyűlési képviselő lett. A nemzetközi gazdasági kapcsolatok, főként a francia-magyar kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésén fáradozott. 1932. októberében a Gömbös-kormány földművelésügyi minisztere lett. Nevéhez fűződik a válság sújtotta magyar mezőgazdaság helyre állítása, a magyar-osztrák és a magyar-lengyel kereskedelmi kapcsolatok kiépítése, az erdőtörvény, a cselédtörvény, a gazdaadósságok rendezése, az Alföld fásítása, valamint a Tisza felső folyásának hajózhatóvá tétele. 1935. januárjában Gömbös szélsőjobboldali politikáját ellenezve lemondott tisztségéről, márciusban kilépett a kormánypártból is. Ismét képviselői mandátumot szerzett, a Bethlen-csoport tagjaként vett részt a politikai életben. 1937-ben az újonnan létrehozott Országos Öntözésügyi Hivatal elnöke és a felsőház örökös tagja lett. Munkásságának eredménye a békésszentandrási duzzasztómű, a tiszafüredi öntözőrendszer és a hortobágyi kísérleti öntözőtelep kiépítése, az öntözéses gazdálkodás elterjesztésével a tiszántúli szikes területek művelés alá vonása. Bárdossy László bukása után, 1942.03.09-én Horthy Miklós kormányzó miniszterelnökké nevezte ki, valamint 1943. júliusáig a külügyminiszteri tisztséget is betöltötte. A további jobbratolódás megakadályozását, a német-magyar kapcsolatok lazítását tűzte ki célul, a háborúból való kiválás és a különbéke lehetőségeit kereste a nyugati hatalmak felé. Rendíthetetlen antikommunizmus és a német megszállástól való félelem jellemezte. Hitler - tudomást szerezve Kállay törekvéseiről - úgy döntött, hogy Magyarország megszállásával vet véget az angolbarát orientációnak. 1944.03.19-én a német csapatok bevonultak Budapestre, Kállay miniszterelnök a török követségen keresett menedéket, majd a nyilas kormány hatására november 19-én a Margit körúti fogházba került. 1944. december elején Sopronkőhidára, majd 1945. februárjában a mauthauseni, áprilisban a dachaui koncentrációs táborba vitték. Az amerikai csapatok megérkezése után Olaszországban élt, 1953-ban az Amerikai Egyesült Államokba költözött és letelepedett New Yorkban. 1954 és 1957 között a Magyar Nemzeti Bizottmány Végrehajtó Bizottságának tagja volt, cikkeket írt amerikai és magyar emigráns lapokba a magyar ügyről, az amerikai kormány megbízásából előadásokat tartott több dél-amerikai országban. 1957 után már nem vett részt az egymással viszálykodó emigráns politikai csoportok tevékenységében. Hamvait 1988-ban Rómába vitték, majd 1993-ban helyezték végső nyugalomra a családi sírboltban a Nagykálló mellett Kállósemjénben. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Történelem Magyar

152 éve

1874 – Meghalt Johann Philipp Reis német fizikus, a telefon feltalálója.

A Hamburg melletti Friedrichsdorfban 40 éves korában halt meg. Feltalálta a hangok elektromos közvetítésére szolgáló eszközt, amelyet telefonnak nevezett el. 1861.10.26-án Frankfurt am Mainban, a Fizikai Egylet ülésén mutatta be készülékét, ami a zenét jobban közvetítette, mint a beszédet, így nem terjedt el. Az első használható telefonra 1876.02.14-én az amerikai Alexander Graham Bell jelentett be szabadalmat, és egy 8,5 km hosszú próbaszakaszt készített el. A telefon felfedezésének alapja a hanghullámok elektromos rezgéssé való átalakíthatósága és az a lehetőség, hogy elektromos vezetékeken keresztül közvetíthetők. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Technika

135 éve

1891 – Meghalt P. Szathmáry Károly író, tanár.

Részt vett az 1848-1849. évi forradalomban és szabadságharcban. 1869-ben országgyűlési képviselővé választották. Több fővárosi lap, köztük A Hon munkatársa, majd az Országgyűlési Napló szerkesztője volt. A Kisfaludy Társaság és a Petőfi Társaság tagjává választotta. Megalapította az Országos Kisdedóvó Egyesületet, amelynek elnöke is lett. Számos törvényjavaslatot készített a kisdedóvás érdekében. A beszély elmélete című esztétikai munkája a Kisfaludy Társaság pályázatán első díjat nyert. Regényei tárgyát többnyire a történelemből, nevezetesen az erdélyi fejedelmek korából vette, a történelemnek ezt az időszakát ő népszerűsítette leginkább. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Irodalom Magyar

112 éve

1914 – Meghalt Rudolph Wurlitzer német hangszerkereskedő, hangszer és zenegépgyáros.

A szászországi Schöneck-ben született, 1853-ban költözött Amerikába. A család 1600 óta foglalkozott hangszerkészítéssel. Amerikában kezdetben Németországból hozott hangszerekkel kereskedett, majd Cincinnatiban The Rudolph Wurlitzer Company néven gyárat alapított, ahol később három fia Howard, Rudolph és Farny is dolgozott. Kezdetben katonai zenekarok, majd színházak és körhinták számára készítettek hangszereket. 1889-ben helyezték üzebe az első pénzbedobással működő automata hangszert, amit később a gyártó cég alapítójának neve után "wurlitzer"-nek neveztek el. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Zene Technika

11 éve

2015 – 62 éves korában meghalt Andrassew Iván író, újságíró, a Népszava főmunkatársa.

Más írásmóddal: Andresev. Az esztergomi ferences gimnáziumban kezdett írni. Végzettsége szerint újságíró, de folytatott szociológiai és filozófiai tanulmányokat is. Volt tudományos segédmunkatárs, hírlapkézbesítő-helyettes, mozgóárus, könyvtári segédmunkás, üzemi újságíró, hentes, méhész, többször kapott irodalmi ösztöndíjakat. Elbeszélései és szociográfiái "Gorbacsov-óta" jelennek meg. Könyvei: Kutyabajok (antológia), Prolilét-ra (szociográfia, Pál Jánossal), Végrend (novellák), Csapdalakó (novellák), Prolitológia (szociográfia, Pál Jánossal), Peremkirályság (novellák), Ácsi! (tényfeltáró riportantológia), A VIZILÓ, SZIPORKA ÉS BAMBA GÉZA (meseantológia), Beszélések (novellák). 1989-óta a Mai Nap, a Népszabadság, a Színes Vasárnap, a Népszava főmunkatársa, a Hócipő, a Katona József Színház munkatársa és az iNteRNeTTo és az EOL főszerkesztője. Irodalmi tevékenységéért Füst Milán-, hírlapírásért pedig Opusz-díjat kapott. Hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Irodalom Magyar

216 éve

1810 – Házasságot kötött Semmelweis József és a 19 éves Müller Teréz, Semmelweiss Ignác, az anyák megmentőjének szülei.

Semmelweis József (1778-1846. 07. 11.), Müller Teréz (1791-1844. 03. 26.)A frigy a Krisztinavárosban köttetet. A házasságból 10 gyermek született. 1, József Henrich (1811. február l4.). 2, Károly Fülöp (1813. január 9.). 3, Fülöp Alajos (1814. április 4.). 4, Julianna Anna Terézia (1815. szeptember 13.). 5, Ignác Fülöp (1818. július l.). 6, Keresztély János (1820. június 12.). 7, Ágoston (1821. július 4.). 8, Alojzia (1823. június 10.). 9, Mária Terézia (1827. január 18.). 10, Valamint egy halva született fiú (1832. augusztus 5.). Sajnos 1830-as lakossági összeírásban az utolsó két kislány neve már nem szerepel. Több mutatása

Teljes esemény 0

Házasság