Meghalt kategória
7
éve
5
éve
2021 – Meghalt Sas József színész, rendező, komikus, színházigazgató.
Jászai-díjas, Érdemes és Kiváló Művész volt, kitüntették a Karinthy-gyűrűvel és a A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével is. Békéscsabán született, eredeti nevén: Polacsek József. Rózsahegyi Kálmán színiiskoláját 1957-ben végezte el, Volt színész a Békés Megyei Jókai Színházban, a Pécsi Nemzeti Színházban, a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesében és a kecskeméti Katona József Színházban, majd 1973-ban került a Mikroszkóp Színpadhoz, amelynek 1985 és 2009 között igazgatója is volt. A rádió- és tv-kabarék állandó közreműködője, számtalan nagylemeze jelent meg, több önálló estnek írója, valamint előadója. 2008-ban jogerősen egy év, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint 300 ezer forint pénzbírságra ítélték adócsalás vádjával, majd Kossuth-díját visszavonták. Több mutatása
1
éve
2025 – Meghalt Csáji Attila, Munkácsy Mihály-díjas festőművész, grafikus, fényművész, holográfus.
Érdemes és kiváló művész. A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, 2011–2014 között alelnöke.
100
éve
1926 – Meghalt Blaha Lujza színésznő, a nemzet csalogánya.
A Riedl Lujza néven született Rimaszombatban, primadonna anyja és apja is vándorszínész volt. Kölesi Lujza néven először gyerekszerepeket játszot Győrött, majd Budára és Szabadkára szerződött. 1866-ban feleségül vette Blaha János karmester, aki sokat foglalkozott neje zenei képzésével. Férje 1871-es halála után Blaha Lujza még kétszer kötött házasságot, először egy földbirtokossal kötötte össze az életét, majd válásuk után Splényi Ödön báróhoz ment feleségül. 1872-ben a Nemzeti Színházhoz került, 1875-től megszűnéséig pedig a Népszínházban játszott, de 1901-ben a Nemzeti örökös tagja lett. A Népszínház neki köszönheti, hogy méltó vetélytársa lett a pesti német színháznak, játékstílusa tökéletesen alkalmas volt a magyar népszínművek előadásához. Utolsó nagy sikerét a Nagymama című operettben aratta 1908-ban, 1910-ben végleg visszavonult a színjátszástól. 1893-ban villát vásárolt Balatonfüreden, ahol 1916-ig igen sok időt töltött; az épület a mai napig áll a róla elnevezett utcában. Több mutatása
25
éve
2001 – Meghalt Sinkovits Imre Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze.
1928. szeptember 21. Budapest - 2001. január 18. Budapest 1948. - Belvárosi Színház 1949. - Ifjúsági Színház 1950-1958 - Nemzeti Színház 1951 - - Színház- és Filmművészeti Főiskola 1958-1963. József Attila Színház 1963 -tól haláláig, 38 éven keresztül a Nemzeti Színház tagja Felesége: Gombos Katalin színművésznő(1929 - ) Öccse: Sinkó László színművész (1940- ) Gyermekei: Sinkovits Vitai András (1951- ) színművész Sinkovits Marianne (1954 - ) színművész Több mutatása
755
éve
1271 – Meghalt Árpád-házi Szent Margit, IV. Béla lánya.
Klissza várában született Szent Margit 1242-ben. Szülei felajánlották Magyarországért. Margit négy éves korában a veszprémi domonkos apácákhoz került, és ott gondos nevelésben részesült. Később a Nyulak szigetén lévő zárdába került át, amelyet atyja építtetett. Visszautasította II. Ottokár cseh, és Anjou Károly szicíliai király házassági ajánlatát. 1261-ben ünnepélyes fogadalmat tett. Az önfegyelmezés és keresztény szeretet példaképe. A legalacsonyabbrendű munkát is szívesen végezte, és a legrosszabb ruhákban járt. Napjait munkában, éjszakáit imádságban töltötte. Több mutatása
207
éve
172
éve
1854 – Meghalt Sükei Károly költő, újságíró, műfordító, a márciusi ifjak egyike.
Teljes nevén: Szőkefalvi Sükei Károly. Bukarestben született.
157
éve
1869 – Meghalt Szemere Bertalan miniszterelnök, író.
Teljes nevén: Szemerei Szemere Bertalan de genere Huba
92
éve