Január 17.
165
éve
253
éve
127
éve
84
éve
1942 – Megszületett Muhammad Ali, olimpiai és világbajnok amerikai nehézsúlyú ökölvívó, polgárjogi aktivista, ENSZ-békenagykövet.
Eredeti nevén Cassius Marcellus Clay jr. 1967-ben megtagadta a katonai szolgálatot, ezért a tettéért az 1960-as nyári olimpia félnehézsúlyú (75–81 kg) bajnokát ötévi börtönre, illetve 10 ezer dollár pénzbírságra ítélték, a Bokszvilágszövetség (WBA) pedig megfosztotta bajnoki címétől. 1999-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az évszázad legjobb sportolójának választotta. Több mutatása
71
éve
1955 – Megszületett Karikó Katalin, Nobel-díjas biokémikus, az első magyar nő, aki Nobel díjat kapott.
A Magyar Szent István-renddel kitüntetett, Széchenyi-díjas. A mainzi BioNTech cég alelnöke. Az USA-ban és Németországban él és dolgozik. Az első Nobel-díjas magyar nő, ugyanakkor a harmadik magyar állampolgár (Kertész Imre és Szent-Györgyi Albert) után. A 2023. évi fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat Karikó Katalinnak és Drew Weissmannak ítélték oda a módosított nukleozidokkal kapcsolatos felfedezéseikért, amelyek lehetővé tették a Covid-19 elleni szintetikus mRNS-vakcinák kifejlesztését. Karikó és Weissman eredményüket a járvány előtt 15 évvel, 2005-ben publikálták először. A módszert különböző betegségek megelőzésére és kezelésére fejlesztették ki, beleértve a fertőző betegségeket, daganatos megbetegedéseket, akut állapotokat (például szívelégtelenség és sebgyógyulás), valamint a genetikai rendellenességeket. Több mutatása
320
éve
1706 – Megszületett Benjamin Franklin író, tudós, a villámhárító feltalálója, a Függetlenségi Nyilatkozat társszerzője.
Természetes intellligenciája és szerteágazó tehetsége törvényszerűen sikerre ítélte Benjamin Franklint. Az ő nevéhez fűződik többek közt a villámhárító és a bifokális szemüveg feltalálása, de sikeres nyomdász és tehetséges író is volt. Hírnevet és megbecsülést szinte megszámlálhatatlan dologgal szerzett: 1753-ban átalakította az amerikai postaforgalmat, létrehozott közkönyvtárat, tűzoltóegyletet, kórházat, egyetemet és biztosítótársaságot. Londonban és Franciországban diplomáciai feladatokat is végzett. Pennsylvania kormányzójaként egyike volt az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat aláíróinak. Az amerikai szabadságharc résztvevője. Az abban a korban hatalmasnak számító, 150 ezer dolláros vagyonát azonban nem találmányainak és politikai pozícióinak, hanem földügyleteinek köszönhette, mivel üzletembernek sem volt utolsó. Amerika-szerte számos helyen volt birtoka és háza. Franklin 84 éves korában halt meg, végrendeletében többek közt Boston és Philadelphia városra hagyományozott nagyobb összeget, alapítványi formában. Több mutatása
292
éve
1734 – Belgiumban megszületett François-Joseph Gossec francia zeneszerző, akinek legismertebb művét a "Mazsola és Tádé" zenéjében is hallhatjuk.
Operákat, vonósnégyeseket, szimfóniákat, és kórusműveket komponált. Az egyik legismertebb műve a D-dúr Gavotte, ami a Mazsola és Tádé című magyar televíziós bábfilmsorozat zenéje. Több mutatása
206
éve
1820 – Megszületett Anne Brontë angol írónő, költő.
Legismertebb regényei az 1847-ben írt: Agnes Grey, és A Wildfell Hall-i bérlő. Nővérei, Emily és Charlotte Bronte, szintén írónők voltak. Egyre több nő lépett fel íróként a XIX. század elejétől. Környezetük mindennapi életéről írtak, valamint a nők jogaiért és érdekeiért szálltak síkra, szociális problémákkal foglalkoztak műveikben. A három Bronte-nővérnek is férfi álnevet kellett használnia, hogy hírnevet szerezzenek. Regényeik olvasmányossága miatt életművük máig is él, a közönség ifjúsági regényként, vagy filmforgatókönyvek alapjául fordul hozzá, bár a mögöttük rejlő társadalmi probláma már megszűnt. Több mutatása
198
éve
1828 – Megszületett Reményi Ede zeneszerző, hegedűművész.
Miskolcon született, eredeti nevén Hoffmann Ede. Viktória királynő "udvari virtuóz" címmel kitüntetetett hegedűse volt. Testvére Reményi Antal 1848-49-es honvédszázados. Több mutatása
171
éve
1855 – Megszületett Alpár Ignác műépítész, egyetemi tanár, a Vajdahunyad vár, a Nemzeti Bank és a Tőzsdepalota tervezője.
Eredeti nevén: Schöckl IgnácSzámos templomot, iskolát, bankot és más középület tervezett, többek között a Szabadság tér, Vörösmarty tér, József nádor tér, Roosevelt tér épületeit. Az első világháború után már nem tervezett, de a művészeti közéletben aktívan részt vett. Elnöke volt az Építőmesterek Ipartestületének. Több mutatása
132
éve
1894 – Megszületett Szőnyi István, kossuth-díjas festő és grafikus, a posztnagybányai iskola vezető művésze (Zebegényi est).
Mestere Ferenczy Károly és Réti István volt. Egyéni stílusát Zebegényben eltöltött alkotóévei során alakította ki, ezért is nevezik "Zebegény festőjé"-nek. Főbb alkotásai: Zebegényi temetés; Zebegényi est; Átkelés a Dunán; Esernyők. Több mutatása
112
éve
1914 – Vízre bocsátották a legnagyobb magyar gyártású csatahajót, a Szent Istvánt.
Az SMS Szent István az Osztrák–Magyar Monarchia haditengerészetének Tegetthoff-osztályú csatahajója volt, amelyet Szent Istvánról, az első magyar királyról neveztek el. A Szent Istvánt a Ganz-Danubius Fiumében lévő hajógyárában építették. 1915-ben állították hadrendbe, első és egyben utolsó harci bevetésére 1918. június 9-én éjjel futott ki egy kötelék tagjaként. Hajnalban az olasz Luigi Rizzo korvettkapitány vezette torpedónaszád megtámadta a csatahajót és 500 méterről kilőtte, ami reggelre elsüllyedt. Köszönhetően a gyorsan érkező segítségnek és annak, hogy az Császári és Királyi Haditengerészetnél követelmény volt, hogy a tengerészek tudjanak úszni, a hajó 1087 főnyi legénységéből sokan megmenekültek - 85 matróz és 4 tiszt vesztette életét. A Szent István egyike annak a kevés hajónak, melyeknek elsüllyesztését filmre vették, a filmből befolyó pénzt a Vöröskeresztnek ajánlották fel. A Szent István csatahajó roncsa az iszapba fúródva a Premuda-szigettől 9 mérföldnyire, délre 66 méter mélyen nyugszik. A Szent István csatahajó réz névtáblája és más maradványok a pólai múzeumban láthatók. Több mutatása
99
éve
1927 – Megszületett Eartha Kitt amerikai színésznő, énekesnő, kabarésztár.
Teljes nevén: Eartha Mae Kitt
99
éve
1927 – Megszületett Vidal Sassoon, a világ legismertebb fodrásza.
Londonban született, 14 évesen fodrász segédként dolgozott, de első önálló szalonját 26 évesen nyitotta meg. Az 1960-as években új hajvágási és frizuraalkotási módszereivel lett ismert és népszerű. Egyszerű, elegáns, de nagyon kreatív és precíz vágást, merész átmeneteket és egyedi formákat használt. A megújult rövid haj, majd a bubifrizura hatalmas siker lett. Sassoon leghíresebb kliensei között olyan nevek szerepeltek, mint a derékig érő hajától egy merész vágással megszabaduló Mia Farrow, a hatvanas évek egyik szexszimbólumának számító Nancy Kwan színésznő és a csontsovány modell, Twiggy.Nem csak a vágásban hozott újat: ő volt az, aki a hajápolási termékek piacát milliárdos iparággá fejlesztette. 2012 május 9-én hyunyt el, 84 éves korában, Los Angeles-i otthonában. Több mutatása
97
éve
1929 – Először jelent meg a spenótevő Popeye figurája, a Thimble Theatre című képregényben.
A képregény 1919. december 19-én indult, E.C. Segar rajzolta, főszereplői Olive Oyl és Castor Oyl voltak. 1929-ben a történet szerint Castornak szüksége lett egy tengerészre a hajójára, kiment a kikötőbe és felfogadta Popeye-t az öreg tengerészt. Popeye első mondata a képregényben válasz volt a kérdésre, hogy tengerész-e: "Ja, mit gondolt, cowboy?" Popeye figurája nagyon népszerű lett, hamarosan főszereplője lett a képregénynek, majd a filmeknek és filmsorozatoknak. Több mutatása
92
éve
1934 – Megszületett Hatlaczky Ferenc olimpiai ezüstérmes, világbajnok kajakozó, építészmérnök.
1950-től a Budapesti Építők kajakozója volt. 1953-tól szerepelt a magyar válogatottban. Legjobb eredményeit kajak egyes tízezer méteren érte el. Ebben a számban 1954-ben világbajnok lett és az 1956. évi olimpián is csak a svéd "kajakkirály" Gert Fredriksson tudta legyőzni. Az olimpia után fel akart hagyni a versenyzéssel, de végül mégis folytatta és 1958-ban még két világbajnoki ezüstérmet, 1959-ben egy Európa-bajnoki címet szerzett. 1959-ben visszavonult és a Gödi SE edzője lett. 1952-ben a budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban érettségizett, majd a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karán szerzett diplomát. Visszavonulása után építész-tervezőként dolgozott. Közreműködött a dunavarsányi vízi edzőtábor terveinek elkészítésében. A miskolci Domus lakberendezési áruház terveinek elkészítéséért nívódíjat kapott. A hazai élvonalbeli kajakozók számára hajók és evezőlapátok tervezésével is foglalkozott. Több mutatása
85
éve
1941 – Megszületett ifj. nagybányai Horthy István, vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó unokája.
Muszlim neve szerint Sharif Horthy, Horthy István repülőtiszt és gróf Edelsheim-Gyulai Ilona egyetlen gyermeke, vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó unokája. Fizikus, építészmérnök. A szubud egyik fő ideológusa. Több mutatása
82
éve
1944 – Megszületett Francoise Hardy francia énekesnő, színésznő és asztrológus.
Teljes nevén: Françoise Madeleine Hardy. A divat és a zenei szakma egyik meghatározó ikonja.
64
éve
63
éve
1963 – Megszületett Jürgen Schmidhuber német informatikus, akinek az ötletén alapszanak a most elterjedt mesterséges intelligencia nyelvi modellek.
A mesterséges intelligencia, a gépi tanulás és a neuronhálók alapjain dolgozik. Legismertebb munkája a gyakran idézett a "long short-term memory (LSTM)", az az elképzelés, amely a 2010-es években a kutatási és kereskedelmi alkalmazásokban a különféle természetes nyelvi feldolgozási feladatok domináns technikájává vált. Több mutatása
1631
éve
395 – I. (Nagy) Theodosius halála után a Római Birodalom végérvényesen kettészakadt.
Theodosius, az utolsó összrómai császár, miután meghódította az egész birodalmat, legutolsó rendelkezésével felosztotta két fia, Honorius és Arcadius között. A császárság végleg kettévált Kelet- és Nyugat-Római Birodalomra. A keleti császárság (amelyet Arcadius kapott) székhelye Konstantinápoly (eredeti neve: Bizánc) volt több mint ezer évig. A Nyugat-Római Birodalomé 395-től Milánó, majd 404-től Ravenna volt. Theodosius az Imperium Romanum felosztásával a vándorló germán törzsek ellen akart védekezni, a birodalom szétesését szerette volna megakadályozni, de a hatás ellentétes volt. A Római Birodalom sorozatos vereséget szenvedett, évszázados határait adta fel. A germán népek betörése fenyegette a lassan széthulló birodalmat. Több mutatása
649
éve
1377 – A pápaság 1309 óta tartó avignoni fogsága véget ért. A pápák székhelye a Vatikán lett.
XI. Gergely pápa Avignonból visszaköltözött Rómába, innentől a pápák székhelye a Laterán helyett a Vatikán lett. Több mutatása
558
éve
1468 – Meghalt Szkander bég albán hadvezér és nemzeti hős.
Született 1403 v. 1405 Eredeti neve: Kasztrióta György Török hadifogságba került, ahol magas tisztségig vitte, majd egyesítette és sikeresen védte Albániát. Több mutatása
426
éve
1600 – Megszületett Don Pedro Calderon de la Barca spanyol író.
Érdemei elismeréséül IV. Fülöp 1636-ban a Santiago rend lovagjává tette. Ő az arzuela, a vígopera sajátságosan spanyol változatának megteremtője. Művei: Az élet álom, Az állhatatos fejedelem, A csodatévő mágus. Több mutatása
392
éve
1634 – Meghalt Szenci Molnár Albert pap, egyházi író, nyelvtudós, az első magyar-latin szótár készítője
Zsoltárköltő, műfordító. Zsoltárai egyike a legtöbbször kiadott magyar nyelvű könyveknek. Szenczi életének fő műve az 1603-ban készült latin magyar szótár, amelyet személyesen adott át Rudolf királynak Prágában, ahol egyébként Keplerrel is megismerkedett. Később Móric hesseni fejedelem udvarában, majd Bethlen Gábor pártfogoltjaként élt. 1626-tól haláláig pedig Kolozsváron lakott. Híres latin-magyar szótára nyitotta meg az utat a magyar értelmiség előtt az európai tudomány felé. A szótárt a XIX. század közepéig használták. Írt egy latin nyelvű magyar nyelvtant is. 1607. évi teljes zsoltárfordítása addigi munkásságának betetőzése volt. A 150 zsoltárt 130 dallamra szervezte, kb. ugyanennyi versformára, gazdag rímeléssel. Ezzel a réji magyar költészet formailag egyik legmagasabban poétizált életművét hozta létre. Kiadott egy javított Károlyi bibliát, lefordította Kálvin Institucióját, a Heidelbergi Kátét. Megjelentette az átdolgozott Vizsolyi Bibliát. Több mutatása
275
éve
251
éve
163
éve
1863 – Megszületett Konsztantyin Sztanyiszlavszkij orosz színész, színigazgató, rendező.
A Moszkvai Művész Színház alapítója. A színészi munka alapjának a tökéletes átélést, a mű gondolatainak tudatos játékká formálását tekintette. Több mutatása
144
éve
140
éve
132
éve
1894 – Meghalt Sillye Gábor ügyvéd, politikus, a Bocskai huszárezred megszervezője.
A szabadságharc kitörése után szervezte meg a hadsereget. 1861-ben a hajdúk főkapitánya, majd Debrecen város főispánja volt. Több mutatása
131
éve
1895 – Megszületett Mécs László premontrei szerzetes, költő, lapszerkesztő.
eredeti neve: Martoncsik József
129
éve
1897 – Meghalt Vajda János költő, publicista, az első szimbolista (Húsz év múlva).
Budapesten 69 éves korában halt meg. Ady Endre "szent elődjé"-nek tekintette. Verseiből: "Gina emléke", "A vaáli erdőben", "Nádas tavon". A Pest megyei Vál községben nőtt fel, ahol édesapja uradalmi erdész volt. 1839-1843 között a székesfehérvári cisztercita gimnáziumba járt, majd Pesten tanult, de egyetemet nem végzett. Első verse 1844-ben jelent meg az "Életképek"-ben. 1845-ben - Petőfi Sándorhoz hasonlóan -vándorszínésznek állt, 1846-tól egy évig József főherceg alcsúti mintauradalmában gazdatiszti gyakornokként dolgozott. 1847-ben Pesten a Gazdasági Egyesületben lett hivatalnok. Ekkor már rendszeresen megjelentek versei az "Életképek"-ben és a "Pesti Divatlap"-ban. Petőfi baráti köréhez csatlakozott, korai versein még Petőfi népiességének és romantikájának hatása érződik. 1848-ban katonának jelentkezett, a szabadságharc bukása után a császári hadseregbe sorozták közlegénynek. Miután hazatért, 1850-től Kiskunhalason és Budán dolgozott a földbecslő hivatalban. Reménytelenül szerelmes lett házgazdája lányába, Kratochwill Georginába, aki azonban tudomást sem vett róla. Ez a szerelem ihlette a Gina-verseket. 1855-től újságíróként dolgozott, a "Nővilág", a "Csatár", majd a "Magyar Sajtó" szerkesztője volt. Elsősorban a polgári haladást képviselte publicisztikájában, 1861-ben álnév alatt adott ki röpiratokat, amelyben sürgette a polgári átalakulást, és ennek érdekében támogatta az Ausztriával való mielőbbi kiegyezést. Nézeteiért a 48-as elvek árulójának kiáltották ki, és kiközösítették. El kellett hagynia az országot, pártfogói csak egy jelentéktelen állást tudtak neki szerezni a bécsi kancelláriai sajtóirodán. 1866-ban tért vissza Pestre, 1867-ben a Kossuth-párti "Magyar Újság"-nál, 1868-ban a "Nép Zászlója" című hetilapnál dolgozott. 1870-től haláláig a Kisfaludi Társaság munkatársa volt. A "Vasárnapi Újság"-ban és annak melléklapjában a "Politikai Újdonságok"-ban jelentek meg írásai. Nemcsak nézeteit, de költészetét is elutasította a Gyulai Pál vezette "hivatalos irodalom", így szegényen és magányosan élt. A 1870-es években egyre inkább a gondolati-filozófiai költészet került az érdekelődése középpontjába. Az 1882-ben írt "Az üstökös" című versében az üstökös a magány, az elszigeteltség többértelmű szimbóluma. 1888-ban írta egyik legjelentősebb alkotását, a "Nádas a tavon" című verset. A 1880-as évektől sokat betegeskedett. 1896-ban Palágyi Menyhért "Jelenkor" című lapjának főmunkatársa volt. Vajda Jánost líratörténetünk úgy tartja számon, mint "az Arany János és Ady Endre közötti átmenet nagyságát; ez a köztesség határozta meg értékelését és utóéletét, hiszen senki nem tagadja jelentőségét, de minden elemző az Adyt megelőlegezőt, sőt az első szimbolistát látja benne". Több mutatása
116
éve
1910 – Gróf Khuen-Héderváry Károly lett Magyarországon másodszor is a miniszterelnök.
A tisztséget 1912.04.22-ig töltötte be. A zágrábi egyetemen végezte jogi tanulmányait, majd rövid ideig az ottani törvényszéken volt gyakornok. Az 1870-es évek első felében Szerém vármegye szolgálatában állt, 1875-ben és 1878-ban a Szabadelvű Párt programjával képviselővé választották a győrszigeti választókerületben. 1882-83-ban Győr vármegye főispánja volt, 1883.12.01-jén Ferenc József kinevezte horvát-szlavón-dalmát bánná. Az államvasutak épületein elhelyezett magyar feliratok és címerek miatt a majdnem 20 évig tartó bánságának végén nyíltan fellázadt ellene a kemény kézzel kordában tartott ellenzék. Ekkor erélyesen lépett fel, számos ellenzékit letartóztatott. Rendíthetetlen hűsége a dinasztia és a dualizmus iránt az udvar szemében a kormányzati tisztségre alkalmassá tette. 1903.06.27-én megvált báni tisztségétől és Széll Kálmán bukása után kormányra került. A belügyminiszteri és a király személye körüli miniszteri tisztséget is betöltötte. A magyar politikai életben teljesen járatlan miniszterelnök az ellenzék obstrukciójával találta szemben magát. Sikerült kompromisszumra jutnia a katonai kérdésben, miszerint az újonclétszámot egyelőre nem emeli. Az ellenzék többsége azonban folytatta az obstrukciót, a haderőfejlesztés halogatását pedig az udvar vette rossz néven. Ferenc József szeptember 17-én kiadott chlopyi hadparancsa, amelyben a Monarchia "néptörzsei" között sorolta fel Magyarországot is, teljesen felkavarta a politikai életet, országos felháborodást keltett. Ebben a lehetetlen helyzetben, 4 hónapi kormányzás után távozott a miniszterelnöki tisztségből. A király személye körüli miniszteri tárcát gróf Tisza István kormányában is megtartotta. 1904-től Temesvárt képviselte az országgyűlésben, 1906-ban a főrendiház tagja lett. 1910.01.17-én, az ellenzéki koalíció bukása után ismét kinevezték miniszterelnökké, ezúttal is betöltötte a belügyminiszteri és a király személye körüli miniszteri tisztségeket. Bizalmatlanságot mutatott vele szemben a képviselőház többsége, de a júniusi választásokon az általa alapított Nemzeti Munkapárt elsöprő győzelmet aratott. Egyévi viszonylag nyugodt kormányzás után megint a véderőfejlesztés miatt tört ki a vihar. Végül belátta kudarcát és 1912.04.22-én távozott a kormányfői tisztségről. 1913 és 1918 között a Nemzeti Munkapárt, 1917-18-ban a magyar delegáció elnöke volt. 1915-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választották. A Magyar Jelzálog Hitelbank elnöke is volt. 1883-ban a valóságos belső titkos tanácsosi címet, 1891-ben az Aranygyapjas-rendet, 1910-ben a Szent István-rend nagykeresztjét kapta meg. Több mutatása
111
éve
1915 – Megszületett Benedek István elmeorvos, író, művelődéstörténész, polihisztor.
A nagy mesemondó, Benedek Elek unokája. Sokáig dolgozott orvosként is, de íróként lett ismert. Első könyvének témáját szakmájából vette, az elmegyógyintézetek életéről írta az Aranyketrec című, számos kiadást megért, s több idegen nyelvre is lefordított művet. Olvasott könyve még a Csineva és a kétkötetes Mandragóra is. Jelentősek biográfiái, s értékes könyve Az értelem dícsérete. Több mutatása
104
éve
1922 – Megszületett Betty White amerikai színésznő, komika, aki a '30-as években kezdte kiemelkedően hosszú pályáját. (Öreglányok)
Teljes neve: Betty Marion White Ludden. Ő volt az Öreglányok című amerikai szitkom Rose Nylandje, számos nagy sikerű hollywoodi produkcióban játszott, például a Már megint Te? című vígjátékban. Több mutatása
102
éve
1924 – Ambrózfalván megszületett Czabarka György operatőr, aki a Magyar Televízió létrejöttén dolgozott.
A kezdetektől tagja annak a lelkes, ifjú rádiósokból, filmesekből és újságírókból álló csapatnak, mely úgyszólván a semmiből hozta létre a Magyar Televíziót. Mintegy 150 tévéfilm és tévéjáték operatőre. Több mutatása
95
éve
1931 – Megszületett James Earl Jones amerikai színész (Csillagok háborúja, Conan, a barbár).
A Názáreti Jézus I-II, Conan, a barbár
87
éve
79
éve
74
éve
1952 – Megszületett Kevin Reynolds amerikai rendező, forgatókönyvíró (Robin Hood, a tolvajok fejedelme).
Fandango, Rapa Nui - A világ közepe, Waterworld
74
éve
74
éve
57
éve
1969 – Megszületett Tijs Michiel Verwest (Dj. Tiësto) lemezlovas.
Tijs Michiel Verwest 1969. január 17-én született Bredában. Azért választotta a DJ hivatást, mert - saját bevallása szerint - szerette megosztani a zenét másokkal. Már tízenkét évesen zenét írt, de komolyabban csak 1995-ben kezdett hozzá a zeneszerzéshez. Művei a slágerlistákon, és rendszeresen az első helyre kerülnek Európában. Több mutatása
50
éve
1976 – Meghalt Andaházy Margit, Jászai Mari-díjas színésznő.
Névvariáns: Andaházi.
38
éve
1988 – Megszületett Tóth Gabi énekesnő.
A 2005-ös Megasztár résztvevője, a 2012-es Dal döntőse, 2013 óta az X-Faktor egyik mentora, a 2017-es Dal résztvevője.
23
éve
2003 – Meghalt Vázsonyi Bálint zongorista, író, politikai újságíró, zenetudós.
1956-ban gyalog távozott Ausztriába, később Amerikában és Angliában élt. zenetörténelmi érdekesség, hogy 2 napon belül eljátszotta Beethoven mind a 32 zongoraszonátáját Londoban, Bostonban és New Yorkban.Dohnányi Ernő utolsó tanítványa és életrajzírója. Életének utolsó 6 évében Washingtonban volt politikai szakkomentátor. Több mutatása
18
éve
2008 – Meghalt Bobby Fisher amerikai sakknagymester, sakkvilágbajnok.
Teljes neve: Robert James Fischer. Édesapja Neményi Pál fizikus volt, aki hetente küldött 20 dollárt. Rendkívül magas IQ-ja volt, sakktehetsége már 8 évesen megmutatkozott, később szinte mindent megnyert ha volt kedve játszani 1972-ben világbajnoki címet nyert, majd három év múlva 32 évesen visszavonult. Nehezen jött ki a szövetségekkel vagy bármilyen szervezettel. Szegényen élt egy szeretetotthonban, és nem játszott. Sok év kihagyás után egy 17 éves budapesti egyetemista lány vette rá, hogy újra játszon. Személyisége nem volt egyszerű, idős korára üldözési mánia hatalmasodott el rajta, Izlandon kért menedékjogot. Több mutatása
7
éve
5
éve
2021 – Meghalt Sas József színész, rendező, komikus, színházigazgató.
Jászai-díjas, Érdemes és Kiváló Művész volt, kitüntették a Karinthy-gyűrűvel és a A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével is. Békéscsabán született, eredeti nevén: Polacsek József. Rózsahegyi Kálmán színiiskoláját 1957-ben végezte el, Volt színész a Békés Megyei Jókai Színházban, a Pécsi Nemzeti Színházban, a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesében és a kecskeméti Katona József Színházban, majd 1973-ban került a Mikroszkóp Színpadhoz, amelynek 1985 és 2009 között igazgatója is volt. A rádió- és tv-kabarék állandó közreműködője, számtalan nagylemeze jelent meg, több önálló estnek írója, valamint előadója. 2008-ban jogerősen egy év, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint 300 ezer forint pénzbírságra ítélték adócsalás vádjával, majd Kossuth-díját visszavonták. Több mutatása
1
éve