Magyar kategória
102
éve
101
éve
1925 – Megszületett Kállai Ferenc, Kossuth-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, a nemzet Színésze (A tanú).
Eredeti nevén: Krampner Ferenc. Kállai Ferenc pályáját 1945-ben a Szabad Színháznál kezdte, majd 1946-tól a Belvárosi Színháznál játszott. 1948-tól a Nemzeti Színház tagja, 1989-tól örökös tagja. 1977-től tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1981 és 1990 között a Színházművészeti Szövetség elnöke volt, 1985-től 1990-ig országgyűlési képviselő, tagja volt a kultúrális bizottságnak. Kétszer kapott Jászai Mari-díjat, a Nemzeti Színház örökös tagja, a Nemzet Színésze cím kitüntetettje. Neve Bacsó Péter 1969-ben forgatott, és sokáig betiltott A tanú című szatírájával került be a magyar filmtörténelembe. A filmben a rendszer kisembere, Pelikán József gátőr bőrébe bújt. Ezután is a naiv, félrevezethető, ám mégis szerethető figurák megformálásában jeleskedett. A tanú második része 1994-ben készült el Megint tanú címmel. Több mutatása
71
éve
1955 – Győrben megszületett Bán János színész (A falfúró).
KISZ- és Jászai Mari-díjas. Pályafutását 1979-ben a pécsi Nemzeti Színháznál kezdte, majd a győri Kisfaludy Színház és a szolnoki Szigligeti Színház tagja volt. 1983 óta a Katona József Színházban játszik. Szerepeiből: Clitandre (Moli?re: A mizantróp), Közeg (Spiró: Csirkefej), Hlesztakov (Gogol: A revizor), filmjeiből: Szerelmem, Elektra, Felhőjáték, A falfúró, A vörös zsaru, Sztálin menyasszonya. Több mutatása
63
éve
34
éve
1992 – Washingtonban elhunyt Bay Zoltán fizikus, atomfizikus, aki a fénysebesség alapján újradefiniálta a métert, és aki elsőként végzett kísérletet a Földön kívüli tárgyon.
A Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett fizikából diplomát, foglalkoztatta az atomfizika és a radarcsillagászat is. 1936-tól a Tungsram Laboratóriumának munkatársaként több szabadalmat is bejegyeztetett, a BME-en pedig 1938-ban megszervezte az Atomfizika tanszéket. Az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. műszaki igazgatója és laboratóriumvezetőjeként csoportjával 1946-ban saját fejlesztésű radarberendezéssel kimutatta a Holdra sugárzott rádióhullámok visszaverődését az égitest felszínéről. Ez volt az első természettudományos kísérlet, amit Földön kívüli tárgyon végeztek, addig csak megfigyelni tudtak. 1948-ban a George Washington Egyetemen a kisérleti fizika professzora lett. Onnan az amerikai Nemzeti Szabványügyi Hivatalba került, ahol többek közt a fénysebességen alapuló egységes idő-hosszúság standard bevezetéséért harcolt. Végül 1983-ban Párizsban, a Súlyok és Mértékegységek Nemzetközi Konferenciáján elfogadták, hogy "A méter a fény által a vákuumban a másodperc 1/229792456-od része alatt megtett út hossza." Több mutatása
16
éve
2010 – Vörösiszap katasztrófa
Magyarország eddigi legnagyobb, ökológiai következményekkel járó ipari katasztrófája Átszakadt a Mal Zrt. Ajka melletti X-es tározója és több mint egymillió köbméter vörösiszap és erősen lúgos víz elegye öntötte el Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember vesztette életét, csaknem háromszázan szorultak egészségügyi ellátásra, százhúsz ember került kórházba. A károsultak száma meghaladja a hétszázat, 358 ház vált lakhatatlanná. Több mutatása
536
éve
52
éve
1974 – Megszületett Homor Zsuzsanna zongoraművész, a Zeneművészeti Egyetem tanára.
Zenész és művész családból származik. 8 évesen szerepelt elõször a Zeneakadémia Nagytermében, amit a Magyar Televízió is közvetített.
48
éve
1978 – Meghalt Erdélyi József, Baumgarten-díjas költő.
Eredeti neve: Árgyelán JózsefBaumgartner díjat kapott 1929-ben, 1931-ben és 1933-ban.
8
éve