Magyar kategória
154
éve
117
éve
1909 – Megszületett Móricz Virág író.
Író, Móricz Zsigmond leánya és Móricz Lili testvére. 1936-ban megnyerte a Nyugat pályázatát Bukaresti éjszaka című novellájával.
113
éve
1913 – Megszületett Dr. Tarics Sándor, a legidősebb magyar olimpiai bajnok.
Kaliforniában él. Olimpiai bajnok vízilabdázó, építészmérnök. Tagja volt az 1936. évi nyári olimpiai játékokon, Berlinben bajnoki címet nyert magyar csapatnak. Több mutatása
112
éve
1914 – Megszületett Csépe Imre költő, író, a vajdasági magyar irodalom egyik kiemelkedő alakja.
Munkái: Fordul a szél önéletrajzi regény, valamint verseket publikált a Kalangya és a Híd c. magyar, illetve más horvát lapokban. Ő volt a népies magyar irodalom utolsó vajdasági képviselője. Több mutatása
109
éve
1917 – Megszületett Németh Imre olimpiai bajnok kalapácsvető, sportvezető.
Németh harminc évesen lett a világ legjobbja, 1948-ban világcsúcsot javított, s még abban az évben olimpiai bajnokságot nyert Londonban. 1952-ben Helsinkiben olimpiai bronzérmet szerzett. 1942-1955 között 12 magyar bajnokságot nyert, 34-szeres válogatott volt. 1949-ben és 1950-ben is világcsúcsot javított. 1953-ban a Népstadion igazgatója lett, 1957-80 között a Népstadion Intézményeinek főigazgatója volt. 1964-73 között a Magyar Atlétikai Szövetség elnökeként is tevékenykedett. 1979-ben a NOB Érdemrend bronz fokozatával tüntették ki. Több mutatása
97
éve
1929 – Göttingenben meghalt Zsigmondy Richárd, magyar származású, Nobel-díjas kémikus.
Bécsben és Münchenben folytatott egyetemi tanulmányai során az osztrák születésű, de magyar szülőktől származó Zsigmondy Richárd elsősorban szerves kémiával foglalkozott, doktori disszertációját is ebben a témakörben írta. Rövid ideig Berlinben dolgozott, majd a grazi Technische Hochschule magántanára lett. 1897. és 1907. között a Jénia Egyetem magántanára, és ezzel egy időben a Schott üveggyár tudományos munkatársa volt. 1908-tól haláláig a Göttingeni Egyetemen tanított szervetlen kémiát. 1918-ban alkotta meg a különböző kémiai kutatásokban használt membránszűrőt, 1929-ben pedig ennek tökéletesített változatát, az ultraszűrőt. Kolloid oldatokkal kapcsolatos vizsgálataiért és az ultramikroszkóp felfedezésért 1926-ban kapott kémiai Nobel-díjat. Az elismeréssel járó pénzösszeget teljes egészében kémiai intézetének fejlesztésére fordította. Zsigmondy Richárdról a Holdon egy krátert is elneveztek. Több mutatása
84
éve
1942 – Megszületett Mecser Lajos atléta, sokszoros csúcstartó hosszútávfutó.
Mecser az 1960-as évek kiemelkedően legjobb magyar hosszútávfutója volt. 1965-ben 5 és 10 ezer méteren is megdöntötte Iharos Sándor csúcseredményeit. 1966-ban amerikai fedettpályás bajnokságot nyert 3 mérföldön, a budapesti Európa-bajnokságon 10 ezer méteren magyar csúccsal ezüstérmet szerzett, 5000 méteren ötödik volt. 6 mérföldön Európa-csúcsot futott. 1967-ben a fedettpályás Európa Játékokon 3000 méteren harmadik lett, 3 mérföldön kontinenscsúcsot javított. 1968-ban Stockholmban 5000 méteren feltűnést keltő győzelmet aratott a többszörös világcsúcstartó ausztrál Clarke ellen 13:29.2 perces csúccsal. 1969-től maratoni távon is indult. 20alkalommal nyert bajnokságot (a mezei futásban sorozatban nyolcat), hétszer javított csúcsot, huszonötször volt válogatott. Több mutatása
75
éve
44
éve
1982 – Meghalt Dobozy Imre Kossuth-díjas író, újságíró.
Irodalmi pályafutását versekkel kezdte, első írásai a Válasz című társadalompolitikai folyóiratban, falusi riportjai, publicisztikai írásai, elbeszélései a Szabad Népben jelentek meg. Első drámája Szélvihar címmel látott napvilágot. Számos filmet, színművet és rádiójátékot is írt. A tizedes meg a többiek című kisregényéből készült minden idők egyik legnépszerűbb magyar filmvígjátéka. 1959-81 között az Írószövetségben tevékenykedett, előbb titkárként, főtitkárként, majd 1976-tól elnökként. Közben 1961-63-ban az Élet és Irodalom főszerkesztői tisztét is betöltötte. Több mutatása
518
éve