Ma Marcell névnapja van

Magyar kategória

85 éve

1941 – Hercegszántón megszületett Albert Flórián labdarúgó, edző.

Az FTC labdarúgója, 75-szörös válogatott volt 1952-1974-ig, játszott olimpián, vb-n, Eb-n bronzérmes csapatban. 1967-ben elnyerte a France Football Aranylabdáját, 1968-ban világválogatott volt. Edzőként dolgozott Líbiában első osztályú csapatnál, valamint az FTC ifjúsági csapatánál. Volt utánpótlás szakágvezető, szakosztály igazgató, majd 1990-től szakosztály alelnök. 1970-ben Hoffer Józseffel megjelent "Rúgd a labdát!" című műve. Több mutatása

Teljes esemény 0

1941. 09. 15. Született Sport Magyar

74 éve

1952 – Megszületett Bencsik Sándor (Samu), a P. Mobil és a P. Box gitárosa, zeneszerző.

Budapest 1952. szeptember 15. – 1987. szeptember 23. A 70-es évek elején a Sygma nevű sashalmi zenekarban kezdett, majd egy ideig a Beatrice tagja lett. Innen a Gesarolba került, ez a zenekar vette fel 1973. május 1-jén a P. Mobil nevet. Cserháti István billentyűssel kilépett és megalapították a P. Box zenekart. Bencsik Sándor 1987 nyarán először Svédországba ment, majd egy ausztriai lágerben halt meg azóta is tisztázatlan körülmények között.Debrecenben utcát neveztek el róla. Több mutatása

Teljes esemény 0

1952. 09. 15. Született Zene Magyar

73 éve

1953 – Megszületett Bordán Irén színésznő.

Más forrás szerint a születés éve 1952. 1971-ben a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött. 1972-1974 között járt a Színház - és Filmművészeti Főiskolára. 1974-től a Vígszínház, 1976-tól a Nemzeti,1978-tól a József Attila Színház tagja volt. 1979-től a Magyar Filmgyártó Vállalat társulatában játszott. 1981-től az Egyesült Államokban élt. A kor szexszimbóluma volt. Érdeklődni kezdett a természetgyógyászat iránt is, terapeutává képezte magát. Több mutatása

Teljes esemény 0

1953. 09. 15. Született Film/Média Magyar Színház

69 éve

1957 – Megszületett Tölgyessy Péter alkotmányjogász, az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetének munkatársa, politikus.

Tölgyessy 1987-ben közreműködött a "Fordulat és reform" című tanulmánygyűjtemény megírásában. 1989-ben az Ellenzéki Kerekasztal munkájában jelentős szerepet játszott a köztársasági alkotmány módosításának, továbbá a párttörvény, a választójogi törvény és az alkotmánybíróságról szóló törvénykoncepciók kidolgozásában. 1990-től az SZDSZ országgyűlési képviselője, majd parlamenti frakciójánakvezetője, 1991. november 23-1992. november 13 között az SZDSZ elnöke volt. 1996. augusztus 31-én bejelentette kilépését az SZDSZ-ből és a parlamenti frakcióból, s azóta független képviselő. Több mutatása

Teljes esemény 0

1957. 09. 15. Született Magyar