Magyar kategória
43
éve
31
éve
5
éve
2021 – Meghalt Póka Egon basszusgitáros, zeneszerző, a Hobo Blues Band tagja.
Teljes nevén: Póka Egon Benedek. Máté Péter díjas. 1970-től az Olympia zenekarban Charlieval és Tátrai Tiborral, majd a Tűzkerékben Radics Bélával zenélt. 1978-tól 1993-ig a Hobo Blues Band tagja volt, 1997-től 2009-ig a P. Mobilban játszott, legutolsó zenekara a Póka Egon Experience volt. A legendássá vált Vadászat című Hobo-album dalait Tátrai Tiborral írták a szólógitáros horgásztanyáján. Több mutatása
133
éve
1893 – Megszületett Szent-Györgyi Albert, Nobel-díjas orvos és kutató, a C-vitamin felfedezője.
Budapesten született. Szent-Györgyi Albert 1917-ben szerzett Budapesten orvosi oklevelet, majd Európa több városában tanult biológiát, élettant, gyógyszertant, illetve fizikát és kémiát. Az 1920-as évek végén ismeretlen anyagot fedezett fel a mellékvesében, amelyet hexuronsavnak nevezett el. Miután második doktorátusát megszerezte Cambridge-ben, 1931-től újra Magyarországon dolgozott, és a szegedi tudományegyetemen növényekből próbálta kivonni a korábban felfedezett anyagot. Végül a paradicsompaprikával folytatott kísérletei során azonosította a hexuronsavat a C-vitaminnal, és segítségével a paprikából kiinduló C-vitamin gyártásának módszerét is kidolgozták Szegeden. A témakörben folytatott kutatásaiért 1937-ben kapott élettani-orvosi Nobel-díjat. 1947-től kezdve az Egyesült Államokban élt, és főként az izomműködés, a rosszindulatú daganatok, valamint a sejtszintű szabályozás területén folytatott kutatásokat. Több amerikai egyetemnek volt igazgatója vagy professzora, a Szegedi Orvostudományi Egyetem 1987-ben vette fel a nevét. Corvin-láncot és Kossuth-díjat is átvehetett. Több mutatása
589
éve
1437 – Az erdélyi magyar nemesek, a székelyek és a szászok véd- és dacszövetséget kötöttek.
A Fehér Körös melletti Kápolnán tartott közgyűlésen köttötték meg a szövetséget. A testvéri uniónak vagy kápolnai uniónak nevezett szövetséget 1438. február 2-án a tordai országgyűlésen újítják meg. Ez volt a három nemzet első uniója Erdélyben. Több mutatása
203
éve
1823 – Megszületett Sükei Károly költő, újságíró, műfordító, a márciusi ifjak egyike.
Teljes nevén: Szőkefalvi Sükei Károly, Bukarestben született.
133
éve
1893 – Megszületett Korda Sándor magyar származású brit filmrendező (Szodoma és Gomorra, Sámson és Delila).
A világban Sir Alexander Korda néven ismerik. 141 filmnek volt a producere, illetve rendezője. A brit filmipar egyik meghatározó alakja és a London Films brit filmstúdió alapítója. Több mutatása
129
éve
1897 – Meghalt Kondor Gusztáv csillagász, matematikus, egyetemi tanár, akadémikus.
Részt vett a szabadságharcban, majd 1850-ben Pesten mérnöki diplomát szerzett. Pesten és Bécsben csillagászati és matematikai tanulmányokat folytatott. 1855-től főreáliskolai tanár, később pedig egyetemi magántanár volt. 1871-től a Pesti egyetemen elemi matematikát adott elő. Földmágnesességi méréseket végzett, számos tanulmányt és ismeretterjesztő cikket írt. Részt vett az MTA Almanachjának szerkesztésében. Több mutatása
115
éve
1911 – Megszületett Benedek Tibor színész, koferanszié (Kétszer kettő néha öt, Dollárpapa, Felmegyek a miniszterhez).
Fia Benedek Miklós színművész, unokája Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó.
114
éve