★ Kiemelt esemény
Szeptember 16.
133
éve
54
éve
◆ Rejtett gyöngyszem
1972 – Meghalt Náray Szabó István vegyészmérnök, a saválló beton és a mozaikparketta-ragasztó eljárás feltalálója
Budapesten halt meg. Náray Szabó István a budapesti Műegyetem vegyészmérnöki karán 1922-ben diplomázott, 1926-ban pedig műszaki doktorátust szerzett. Ösztöndíjjal Berlinben és Manchesterben folytatott kutatómunkát, 1931-től a szegedi Eötvös Loránd Kollégium igazgatója lett. 1947-ben a Magyar Közösség tagjaként a köztársaság elleni összeesküvés alaptalan vádjával letartóztatták. Négy évre elítélték, majd két évre internálták, 1956 után nyugdíjba vonulásáig az MTA Központi Kémiai Kutató Intézet tudományos tanácsadója volt. Tudományos és kutatómunkájának középpontjában a szilikátok szerkezetének felderítése és rendszertanának kidolgozása állt. Nevéhez fűződik a saválló beton és a mozaikparketta-ragasztó eljárás feltalálása. Több mutatása
589
éve
1437 – Az erdélyi magyar nemesek, a székelyek és a szászok véd- és dacszövetséget kötöttek.
A Fehér Körös melletti Kápolnán tartott közgyűlésen köttötték meg a szövetséget. A testvéri uniónak vagy kápolnai uniónak nevezett szövetséget 1438. február 2-án a tordai országgyűlésen újítják meg. Ez volt a három nemzet első uniója Erdélyben. Több mutatása
364
éve
281
éve
1745 – Megszületett Mihail Kutuzov orosz tábornok, aki legyőzte Napóleon seregét.
Teljes nevén: Mihail Illarionovics Golenyiscsev-Kutuzov,l Михаил Илларионович Голенищев-Кутузов, Napóleon 1812-es oroszországi hadjárata során ő csalta tőrbe és semmisítette meg a nagyméretű francia sereget, ami végül a hódító szándékú francia császár bukásához vezetett. Több mutatása
203
éve
1823 – Megszületett Sükei Károly költő, újságíró, műfordító, a márciusi ifjak egyike.
Teljes nevén: Szőkefalvi Sükei Károly, Bukarestben született.
139
éve
1887 – Megszületett Nadja Juliette Boulanger francia zenepedagógus, az első nő, aki amerikai nagyzenekart vezényelt.
A Boston Symphony és a NY Philharmonic zenekarokat vezényelte. 1909-1924 között zeneelméletet tanított. 1920-59-ig az École Nonnalede Musique, 1921-től ezzel párhuzamosan a fontainebleau-i Conservatoire Américain tanára,1950-től igazgatója volt. Emellett Európában, Kanadában és az Egyesült Államokban vezényelt és tartott előadásokat. Elsősorban a zenei neoklasszicizmus híve volt. Széleskörű privát pedagótiai tevékenysédet fejtett ki, számos neves, ma is élő, elsősorban amerikai zeneszerző mestereként vált ismertté. Több mutatása
133
éve
1893 – Megszületett Korda Sándor magyar származású brit filmrendező (Szodoma és Gomorra, Sámson és Delila).
A világban Sir Alexander Korda néven ismerik. 141 filmnek volt a producere, illetve rendezője. A brit filmipar egyik meghatározó alakja és a London Films brit filmstúdió alapítója. Több mutatása
129
éve
1897 – Meghalt Kondor Gusztáv csillagász, matematikus, egyetemi tanár, akadémikus.
Részt vett a szabadságharcban, majd 1850-ben Pesten mérnöki diplomát szerzett. Pesten és Bécsben csillagászati és matematikai tanulmányokat folytatott. 1855-től főreáliskolai tanár, később pedig egyetemi magántanár volt. 1871-től a Pesti egyetemen elemi matematikát adott elő. Földmágnesességi méréseket végzett, számos tanulmányt és ismeretterjesztő cikket írt. Részt vett az MTA Almanachjának szerkesztésében. Több mutatása
118
éve
115
éve
1911 – Megszületett Benedek Tibor színész, koferanszié (Kétszer kettő néha öt, Dollárpapa, Felmegyek a miniszterhez).
Fia Benedek Miklós színművész, unokája Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó.
114
éve
1912 – Megszületett Sárosi György labdarúgó, a magyar sport kiemelkedő egyénisége.
Sárosi György jogi doktorátust szerzett. Annak a labdarúgó nemzedéknek a soraiba tartozott, amely az 1930-as, 40-es években talán a leghosszabban tartó dicsőséget szerezte Magyarországnak. Sárosi doktort, a népszerű "Gyurkát" egész magyarországi sporttevékenysége a Ferencvároshoz fűzte. Klubcsapatával öt bajnokságot nyert, és tagja volt a Fradi 100 százalékos bajnokcsapatának. 1931-ben volt először válogatott, és 1943-ig 61 mérkőzésen 42 gólt szerzett. Tagja volt az 1934-es és az 1938-as világbajnokságon részt vett, s ez utóbbin ezüstérmet nyert magyar csapatnak. Sok emlékezetes Közép-európai Kupa mérkőzés hőse is volt. 1948-ban Olaszországba távozott, és ott is fejezte be labdarúgó pályafutását, majd edzőként dolgozott. Legnagyobb sikerét az 1951-52-es idényben érte el, amikor a Juventusszal bajnokságot nyert. 1992-ben a Ferencváros Aranydiplomával tüntette ki az akkor 80 éves, volt játékosát. (Meghalt 1993.06.20) Több mutatása
102
éve
1924 – Megszületett Lauren Bacall, Golden Globe-díjas amerikai színésznő, aki Humphrey Bogart felesége volt.
Eredeti nevén: Betty Joan Perske. Az 1970-es "Taps"-ban és az 1981-es "Az év asszonyá"-ban nyújtott alakításáért Tony-díjat kapott. 1945-től 1957-ig volt Humphrey Bogart felesége. Tanulmányait az Amerikai Drámai Művészeti Akadémián végezte. Fotómodell volt, majd a Broadwayn szerepelt. 1944-től filmezett, 1966-tól színpadi színésznőként szerepelt. Szerepeiből: "A kaktusz virága", "Az ifjúság édes madara", "Az év asszonya", "Taps", filmjeiből: "Titkos ügynök", "Hogyan házasodik egy milliomos?", "Gyilkosság az Orient-expresszen", "A rajongó", "Találkozás a halállal". 1978-ban írta önéletrajzi regényét "Lauren Bacall by Myself" címmel. Több mutatása
101
éve
1925 – Megszületett B. B. King amerikai blues gitáros, énekes, szerző, aki még 89 éves korában is fellépett.
Teljes nevén: Riley B. King. 15-szörös Grammy-díjas. Gitárjátékával és egyéniségével miliókkal szerettette meg a műfajt.
99
éve
1927 – Megszületett Peter Falk, Emmy és Golden Globe-díjas amerikai színész (Columbo felügyelő).
Teljes nevén: Peter Michael Falk. Lehetséges, de nem bizonyított, hogy Falk Miksa leszármazottja. Tizenkét évesen lépett először színpadra, de eleinte úgy nézett ki, hogy hivatalnok vagy CIA ügynök lesz belőle, szakács volt, majd hivatalnokoskodott. 1958-tól filmezett és ugyanebben az időben megkezdődött televíziós karrierje is. Az 1960-as évek közepén produkciós céget alapított. Bár néhány jelentős mozidarabban szerepelt, neve és figurája összekapcsolódott Columbo felügyelővel, a detektívvel, akitl átható élvezettel és közvetlen humorral 1970-77 között tv - filmekben személyesített meg. A komédia valamivel erősebb műfaja, de drámákban is képes maradéktalan illúziót kelteni. Jobb szemét háromesztendős korában vesztette el tumor következtében. Emiatt egyes szerződéskötések alkalmából diszkriminációk érték, ám az is igaz: testi fogyatékosságát szexepilként hasznosította. Több mutatása
93
éve
1933 – Megszületett dame Stephanie "Steve" Shirley brit üzletasszony, informatikus,
Teljes nevén: dame Vera Stephanie Shirley. Mivel nőként kevésbé érvényesült az üzleti világban a '60-as években, ezért Steve Shirley néven levelezett. A Brit Birodalom Rendje lovagparancsnoki fokozatának tulajdonosa, mellyel együtt jár a dame cím és megszólítás. A náci Ausztriából 5 évesen érkezett Angliába, ahol nevelőszükhöz került. Külön engedéllyel tanulhatott csak matematikát a fiúiskolában, mert a lányiskolában nem oktatták. Az 1950-es években a posta Dollis Hilli kutatóközpontjában dolgozott, ahol számítógépeket épített és gépi kódokat írt. 1956-ban matematikai diplomát szerzett, majd férjhez ment Derek Shirley fizikushoz. 1962-ben 6 fontból hozta létre Freelance Programmers vállalatot, ahol túlnyomó többségben nőket alkalmazott, akik közül sokan otthonról dolgoztak. Sikeres vállalkozásaiból nagy vagyont gyűjtött össze, amit jótékonysági célokra fordít. Több mutatása
92
éve
91
éve
83
éve
73
éve
70
éve
49
éve
1977 – Párizsban meghalt Maria Callas görög származású operaénekesnő.
Eredeti nevén: Cecilia Sofia Anna Maria Kalogeropulosz Görög szülők gyermekeként látta meg a napvilágot. Édesanyja 1937-ben visszaköltözött Görögországba, ahová ő is elkísérte. Az Athéni Konzervatóriumban Maria Trivella, majd Elvira de Hidalgo énekesnőnél tanult. Először 1940 novemberében állt színpadra a Boccaccio című operettben az athéni Nemzeti Dalszínházban. Első sikerét 1942-ben érte el, amikor Tosca szerepében mutatkozott be az athéni operában, majd Santuzzát énekelte a Parasztbecsületből és Leonorát a Fidelióból. 1945-ben visszatért Amerikába, ahol részt vett a New York-i Metropolitan Opera meghallgatásán. Edward Johnson, az opera menedzsere Beethoven Fideliójának és Puccini Pillangókisasszonyának címszerepét ajánlotta fel Callasnak, aki nemet mondott. Nem akarta angol nyelven énekelni a Fideliót, egyéniségéről pedig úgy vélte, nem alkalmas arra, hogy hitelesen megjelenítse a törékeny Pillangókisasszonyt. New Yorkban Sergio Failoni, a pesti Opera vezető karmesterének lánya mellett volt baby-sitter, s Failoni ajánlotta a veronai opera intendánsának figyelmébe. Olaszországba ment, ahol 1947-ben Veronában a Giocondában mutatkozott be. Itt ismerkedett meg a nála 30 évvel öregebb Giovanni Battista Meneghini téglagyárossal, akihez 1949. április 21-én ment férjhez Veronában, és aki azután impresszáriója lett. A híres karnagy, Tullio Serafin zenei fejlődésének irányítását vette kézbe, színészi képességeit Lucchino Visconti bontakoztatta ki. Sorra meghódította Milánó, Párizs, London, Chicago, Dallas, New York, Buenos Aires, Los Angeles és más operaházak közönségét. A milánói Scalában 1950-ben az Aidával debütált, majd nagy sikert aratott a Puritánok Elvirájaként, a Tosca, a Norma és a Lammermoori Lucia címszerepében. 1952 júliusában exkluzív szerződést írt alá az EMI lemezkiadó céggel. Amerikában Normaként mutatkozott be, 1954-ben Chicagóban, 1956-ban a New York-i Metben. Végül tíz év késéssel, 1956. október 28-án Bellini Normájaként debütált a Metropolitan Operában. Szerencsétlenségére a Time magazin ebben az időben készített riportot édesanyjával, akit az énekesnő azzal vádolt, hogy megfosztotta őt gyermekkorától. Utoljára 1950-ben Mexikóban találkoztak, s akkor megfogadta, hogy soha többé nem áll anyjával szóba, s ígéretét haláláig betartotta. A Time magazin ebből kiindulva rideg, hálátlan lányként jellemezte Callast, akit a New York-i közönség meglehetősen hűvösen fogadott, de csodálatos hangjának ők sem tudtak ellenállni. A következő alkalommal akkor került az újságok címlapjaira, amikor 1958. január 2-án a Római Operaházban lépett föl a Norma gálaelőadásán, ahol jelen volt Olaszország akkori elnöke, Giovanni Gronchi is. Callas azonban szilveszter éjjel egy divatos római szórakozóhelyen pezsgőzött, s a mulatozás miatt elment a hangja. Beugró énekesnőt nem találtak, s mivel az előadást kockázatos lett volna elhalasztani, Callas az orvosok javaslata ellenére mégis kiállt a színpadra. Az első felvonás végére a közönség fele gúnyos kiabálásba kezdett, míg a másik fele döbbent csendben ült. Maria a hátsó kijáraton távozott a színpadról, az előadást megszakították. 1962-ben Párizsban telepedett le, itt töltötte élete utolsó éveit Giuseppe di Stefanóval, az ismert tenorral. A lelkileg és idegileg tönkrement Callas fokozatosan visszavonult az énekléstől. Utolsó operai fellépésén 1965-ben a Toscát énekelte a londoni Covent Gardenben. A hatvanas években kilenc évig szoros kapcsolatot tartott fenn Onassissal. Mariat nagyon megrázta, mikor Onassis beleszeretett Jacqueline Kennedy-be. Viszonyuk Onassis és Kennedy özvegyének házasságkötése után is folytatódott. 1969 júniusában Pier Paolo Pasolinivel közösen láttak neki a Medea című film elkészítéséhez. Ekkor már alig tudott énekelni, de megfeszítetten dolgozott, a film ennek ellenére nem aratott nagy sikert. Az egykori dívát altatószerek túladagolása miatt 1970-ben kórházba szállították, tettét öngyilkossági kísérletnek könyvelték el. Maria Callas 1977. szeptember 16-án váratlanul hunyt el, az orvosi jelentés szerint collapsus okozta a halálát. Sergio Segalini zenekritikus, a művésznő egyik bizalmas barátja kételkedett ebben, szerinte Callas ezúttal öngyilkos lett. Több mint negyven operaszerepet énekelt és húsz teljes operafelvételt hagyott maga után, alakításai révén Bellini, Donizetti, Rossini, Cherubini rég elfelejtett operái születtek újjá. Életéről Zeffirelli készített filmet, valamint Mesterkurzus címmel írt színdarabot Terence McNally, a sikeres színpadi és filmes szerző, melyet 1996 novemberében tűzött műsorára a Pesti Színház. Több mutatása
49
éve
1977 – 29 éves korában autóbalesetben elhunyt Marc Bolan, a T. Rex zenekar frontembere.
A gépkocsit élettársa, Gloria Jones vezette, aki súlyos sérülést szenvedett. Évekkel később elárverezte Marc, balesetben viselt, vérfoltos ingét. Több mutatása
36
éve
1990 – Bemutató repülés közben kigyulladt és lezuhant egy Mig-23-as vadászrepülő Pápán.
Az első pápai repülőnapon történt a baleset. A pilóta Soproni Károly őrnagy a helyszinen életét vesztette.
290
éve
1736 – Meghalt Daniel Gabriel Fahrenheit német fizikus, akiről a ma használatos Fahrenheit hőmrsékleti skála lett elnevezve.
Angliában és Hollandiában élt, barométerek és termométerek készítésével foglalkozott. Elsőként sikerült a vizet megfagyás nélkül fagypont alá hűtenie, neki köszönhetjük az első használható súly-aerométert és termo-barométert. Több mutatása
244
éve
1782 – Meghalt Farinelli olasz énekes, aki hangszíne miatt a kasztrált melléknevet kapta.
Eredeti neve: Carlo Maria Broschi.
216
éve
1810 – A Mexikói Egyesült Államok függetlensége kikiáltásának napja
Az ősi azték terület a XVI. század elején került spanyol gyarmati uralom alá. Az elnyomás ellen 1810. szeptember 16-án tömegfelkelés tört ki az indián - mesztic parasztság, a városi szegénység, a bányavidékek munkásai és a kispolgárság részvételével. 1824 októberében létrehozták a Mexikói Egyesült Államokat. Több mutatása
154
éve
1872 – Megszületett Melich János nyelvész, egyetemi tanár, akadémikus.
Tudományos munkásságának fő területei a régi magyar szótárirodalom történetének feldolgozása, a magyar helyesírás régebbi korszaka, valamint az etimológiai munkásság. Nagymértékben hozzájárult az etimológiai szótár élőkészítéséhez és kiadásához. Számos helynév, személynév és jövevényszó eredetének megfejtésével lerakta a magyar településtörténet filológiai alapjait. Több mutatása
150
éve
141
éve
1885 – Megszületett Karen Horney amerikai pszichoanalitikus, írónő, az Amerikai Pszichoanalitikai Intézetet alapítója.
1941-ben alapította meg az Amerikai Pszichoanalitikai Intézetet (American Institute of Psychoanalysis).
139
éve
1887 – Megszületett Hans Arp német és francia nyelven alkotó német költő, festő, szobrász.
Az első világháború utáni francia törvényeknek megfelelve Jean Arpnak nevezte magát. A nonfiguratív szobrászat egyik legjelentősebb mestere volt. 1916-ban Zürichben részt vett a dadaista mozgalom alapításában, 1925-től a szürrealistákhoz csatlakozott. 1922-től Párizs vezető művészei közé tartozott. 1926-ban Meudonban telepedett le, s ettől kezdve a szürrealizmust és az absztrakciót elegyítette művein. 1916-től festett domborműveinek és szobrainak, úgynevezett objektjeinek nonfiguratív alakzatai elvont gondolatokat kifejező, ugyanakkor erőteljes, érzéki, organikus formák. Az I. világháború élménye váltotta ki igen eredeti költészetét, amelynek szélsőséges nyelvbontásával a kor értelmetlenségét igyekezett kifejezni. Magyarul csak antológiákban jelentek meg versei. Több mutatása
115
éve
1911 – Meghalt Edward Whymper angol hegymászó, akinek elsőként sikerült megmásznia a Matterhorn-csúcsot.
71 éves korában halt meg. A matterhorn csúcs a wallisi Alpok legteteje, 4478 méteres. Brit és francia hegymászókból álló csapat tagjaként, két svájci hegyivezető segítségével indult a svájci-olasz határon lévő Matterhorn megmászására 1865-ben. A résztvevők - Edward Whymper, Lord Francis Douglas, Michel Croz, Douglas Robert Hadow és Charles Hudson - közül négyen a leereszkedésnél halálos balesetet szenvedtek, így csak Whymper és a két hegyivezető tért vissza épségben. Több mutatása
99
éve
96
éve
78
éve
74
éve
74
éve
1952 – Megszületett dr. Tóth Zoltán választási és közigazgatási szakértő.
1981-től 2010-ig dolgozott a közigazgatásban, gyakornokként kezdett és közigazgatási államtitkárként fejelzte be karrierjét. 20 évig volt az Európai Választási Szakértők Szövetségének a vezetője. Nyugdíjasként szakácsvizsgát tett. Blogcíme: tothzoltan.blog.hu Több mutatása
72
éve
65
éve
1961 – Megszületett Szalai Annamária politikus, újságíró, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke.
A Magyar Mozgókép Közalapítvány szakkollégiumi elnöke 2012-ig, (a közalapítvány megszűnéséig).
63
éve
1963 – Piacra került az USA-ban az első Beatles kislemez, a She Loves You és az I'll Get You című dalokkal.
A Swan Records hozta forgalomba a lemezeket az USA-ban. Az előbbi már nagy sláger volt az angoloknál, de a tengerentúlon csak később kedvelték meg. Több mutatása
60
éve
1966 – Új épületbe költözött a New York-i Metropolitan Operaház a Lincoln Centerben.
A Metropolitan Opera (népszerű rövid nevén Met) a világ egyik legjelentősebb operaháza, amelyet az 1880-ban alakult klasszikus zenei szervezet, a Metropolitan Opera Egyesület irányít. A mai operaház 1966-ra épült fel Wallace K. Harrison építész tervei alapján New Yorkban, a MET új épülete a Lincoln Squareen kialakított Lincoln Center részeként működik. Az operaházban évente mintegy 27 operabemutatót rendeznek, és szezononként körülbelül 220 előadást tartanak. A színház befogadóképessége 3800 fő, de további 195 állóhely is a nézők rendelkezésére áll. Több mutatása
59
éve
56
éve
56
éve
1970 – Jimi Hendrix utoljára lépett fel - egy dal erejéig - közönség előtt.
A londoni Ronnie Scott klubban lépett fel, ahol aznap este az Eric Burdon and War együttessel játszott.
51
éve
1975 – Pápua Új-Guinea nemzeti ünnepe
Az indonéz szigetvilághoz tartozó Új-Guineát a hollandok, az angolok és a németek osztották fel maguk között a XIX. században. 1914-ben a német részt ausztrál csapatok foglalták el, majd 1949-ben összevonták Új - Guinea és Pápua közigazgatását. Az 1971-től Pápua Új - Guineának nevezett terület két évvel később belső önállóságot kapott, majd négy év elteltével független lett. Több mutatása
48
éve
44
éve
1982 – Az izraeli hadsereggel együttműködő jobboldali libanoni milicisták menekülttáborokban élő ártatlanokat öltek meg.
Az izraeli hadsereggel együttműködő jobboldali libanoni milicisták "palesztin gerillák felkutatása" ürügyével hatoltak be a Libanon területén levő szabrai és satilai palesztin menekülttáborokba, és ott asszonyok, gyerekek, öregek között szörnyű vérengzést rendeztek. Az utólagos vizsgálatok szerint 328 holttestet találtak, 911 személyt pedig eltűntnek nyilvánítottak. A nemzetközi felháborodás nyomása alatt az izraeli kormány kénytelen volt hivatalos vizsgálatot elrendelni. Az ún. Kahan-bizottság 1983. február 8-án nyilvánosságra hozott jelentése feltárta több izraeli vezető felelősségét. Ariel Saron hadügyminiszter emiatt 1983. február 11-én lemondott. Több mutatása
27
éve
1999 – Meghalt Rozsda Endre szürrealista festőművész, fotográfus.
Eredeti nevén: Rosenthál Endre
26
éve
2000 – Megkezdődött a huszonhetedik újkori Nyári Olimpia Sidneyben.
A magyarok ausztráliai teljesítményével sokan elégedetlenek voltak, többen úgy vélték hogy sok arany úszott el apróságok miatt. Azonban így is sikerült 8 bajnoki címet, valamint 6 ezüst és 3 bronzérmet begyűjteniük sportolóinknak. Túlnyomórészt ismét ’vizes’ számokban diadalmaskodtunk, bár sok csalódás is az uszodához illetve a hajós pályákhoz kötődik. Kovács Ágnes megnyerte a 200 méteres női mellúszást, 100 méteren viszont csak ötödik helyen végzett, és a korábbi olimpiai bajnok Czene Attila is csak negyedikként ért célba 200 vegyesen. A vízipólósok nagy csatában ismét olimpiai bajnokok lettek. A férfi kenusoknál 500 méteren egyéniben Kolonics György, párosban Novák Ferenc és Pulai Imre nyert, a férfi kajak négyes 1000 méteren győzött, párosban 500 méteren Kammerer Zoltán és Storcz Botond utasította maga mögé a mezőnyt. 500 méteres távon a női kajak kettes és négyes hajó is másodikként ért célba, a férfi kajak kettes pedig 1000 méteren harmadik lett. Csollány Szilveszter tornász végre olimpiai dobogó tetejére is állhatott tökéletes gyűrűgyakorlata után, Nagy Tímea pedig párbajtőrvívásban lett egyéni győztes. Több mutatása
21
éve
2005 – Meghalt Mácsai István, Munkácsy Mihály-díjas festő.
Mácsai János zenetörténész és Mácsai Pál színművész édesapja. Kezdetben az életképek, a portrék, a csendéletek, szimbolikus alkotások, később az ember épített környezete, lakóhelye, Budapest volt képeinek tárgya. A szürnaturalista, fotórealista, hiperrealista festészet és az objektív kiemelés mögött emocionális indíttatás jellemzte művészetét. Több mutatása
20
éve
2006 – Meghalt Körmöczy Zsuzsa, minden idők legeredményesebb magyar női teniszezője.
Tizenkilencszer magyar bajnok, ötször főiskolai világbajnok volt. 1958-ban a női tenisz világranglistán második volt, és egy évtizeden át szerepelt a legjobb tíz között. 1958-ban első és máig egyetlen magyar nőként megnyerte a Roland Garrost.Ugyancsak 1958-ban Wimbledonban bronzérmet szerzett. 1959-ben ismét döntős volt a Roland Garroson, de csak ezüstérmes lett. 1960-ban győzött az olasz és a francia nemzetközi bajnokságban. Hatszor nyerte meg a monte-carlói nemzetközi versenyt. Több mutatása
11
éve
1
éve
2025 – 89 éves korában meghalt Robert Redford, Oscar-díjas amerikai színész, filmrendező és filmproducer (Átlagemberek, Butch Cassidy és a Sundance kölyök, A suttogó).
Teljes nevén: Charles Robert Redford, Jr. További legismertebb filmjei: Kémjátszma, Távollét, Közönséges emberek, A nagy balhé.
58
éve
1968 – Megszületett Marc Anthony, Puerto Ricó-i származású amerikai énekes, dalszerző, színész.
Teljes nevén: Marco Antonio Muñiz
54
éve
1972 – Slágerlistás lett a Temptations legismertebb száma, a Papa Was A Rolling Stone.
A Temptations együttes All Directions című albuma került fel a nagylemez listára.
7
éve
1
éve