Zsófia névnapja

Szeptember 17.

644 éve

1382 – Székesfehérvárott megkoronázták Máriát, aki helyett az uralmat anyja, Erzsébet királyné gyakorolta.

Apja, I. (Nagy) Lajos magyar és lengyel király halála után koronázták meg. 1371-ben született I. (Nagy) Lajos magyar - egyidejűleg lengyel - király és Kotromanic Erzsébet boszniai hercegnő gyermekeként. 1378-ban nővére, Katalin halála után trónörökös lett, amit 1379-ben Kassán a lengyel rendek el is ismertek, és még Nagy Lajos halála előtt, 1382 júliusában felesküdtek Máriára. A király halála után a lengyel trónt mégsem foglalhatta el, azt húga, Hedvig kapta meg. 1382-ben magyar királynővé koronázták, de a tényleges hatalom anyja és Garai Miklós nádor kezében volt. A nemesség egy része ellenezte a nőuralmat, mert a magyar örökösödési hagyományoktól idegennek tartotta. 1385. november 1-jén kikényszerítették a házasságkötését Luxemburgi Zsigmonddal. Az új uralom ellen lázadó délvidéki főurak II. Károlynak (Kis Károly), az Anjou-család utolsó férfi tagjának ajánlották fel a koronát, amelyet elfogadott. December elején indult meg Buda felé, közben egyre gyarapodott támogatóinak a száma. Mária és Erzsébet szorult helyzetükben a megalázkodást választották, II. Károly elé mentek és ünnepélyesen köszöntötték. A hatalmat azonban elvesztették, így Mária kénytelen volt lemondani a trónról, és anyjával együtt részt kellett vennie II. Károly december 31-én megrendezett székesfehérvári koronázásán. Erzsébet királyné és Garai nádor összeesküvést szőttek a meggyilkolására, amelynek időpontját február 7-ére tűzték ki. Birtokadomány fejében Forgách Balázs, Erzsébet királyné pohárnokmestere vállalkozott a merényletre. Tőrrel támadt a királyra, majd a párviadalban mindketten súlyos sérüléseket szenvedtek. II. Károlyt a Visegrádi várba hurcolták, ezzel Mária visszanyerte hatalmát. II. Károly nem sokáig raboskodott Visegrádon, mert két hét múlva meghalt. A kedélyek azonban így sem csillapodtak le, a királynők személyesen mentek le a Délvidékre, hogy leszereljék a lázadókat. 1386. július 25-én fogságba estek, és a dalmáciai Novigrad várába zárták őket. Az anyakirálynét megfojtották, Mária pedig 1387. június 4-én szabadult ki egy velencei hajóhad segítségével. A hatalmat ismét elvesztette, mert férjét, Zsigmondot már március 31-én Székesfehérvárott királlyá koronázták.1395-ben Mária gyermeket várt, de egy vadászat alkalmával leesett a lováról, és koraszülött gyermekével együtt meghalt. Váradon temették el. Több mutatása

Teljes esemény 0

Történelem Magyar

169 éve

1857 – Megszületett Konsztantyin Eduardovics Ciolkovszkij orosz fizikus, az űrhajózás alapelveinek első megfogalmazója.

A korszerű rakétatechnika elméletének megalapozója. Konsztantyin Eduardovics Ciolokovszkij az orosz űrkutatás atyja, a rakéta mozgásegyenletének felállítója, a tudományos űrkutatás rendszerének és lehetőségeinek egyik legfontosabb megfogalmazója volt.1879-től Borovszkban, majd Kalugában tanított. Első könyve, a "Szabad tér" már 1883-ban a rakétát tartotta az űrközlekedés egyetlen lehetséges megoldásának. 1896-1897 között felismerte a reaktív meghajtás általános törvényét. Ez az 1903-ban közzétett, róla elnevetett képlet, a rakétamozgásra vonatkozó alapegyenlet. E téren kidolgozott elveit A világűr kutatása reaktív meghajtású eszközökkel című munkájában adta közre. 1929-ben a többlépcsős rakétákról értekezett. Megálmodta a modern űrkutatás kérdéseinek nagy részét, a folyékony hatóanyagtól a torlósugárkormányig és az űrhajós utasok többgenerációs kozmikus rakétájáig, melynek fedélzetén mesterséges gravitációt hoz majd létre az űrhajó forgása, és zárt ökológiai rendszer teszi lehetővé az anyagok regeneratív körforgását. (Meghalt 1935.09.19) Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Technika

149 éve

1877 – Meghalt William Henry Fox Talbot angol természettudós, a fényképezési eljárás egyik úttörője.

Matematikus, botanikus, nyelvész, asszirológus, régész is volt. Daguerre-ral egy időben kidolgozta a papírra való fényképezés technikáját és a papírnegatívok számára alkalmas előhívót (talbotypia). 1843-ban készítette az első fényképnagyításokat és 1848-ban már megjelentette az első fényképekkel illusztrált könyvet. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Tudomány Technika

89 éve

1937 – Megszületett Dr. Kamuti Jenő világbajnok tőrvívó, igazgató főorvos.

Tőrvívásban és párbajtőrvívásban egyaránt versenyzett, 1957-től 1976-ig mindkét fegyvernemben, összesen százhatvanszor szerepelt a magyar válogatottban. 1957-ben a párizsi világbajnokságon tagja volt világbajnoki címet nyert magyar tőrcsapatnak. 1960 és 1976 között öt olimpián vett részt. Egyéni tőrvívásban elért két ezüstérme mellett még négy alkalommal ért el pontszerző helyezést. Visszavonulása után, 1977-ben megkapta az UNESCO Fair Play-díját. 2012-ben beválasztották Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületébe.Sebész szakorvos. Majd főorvos. 1996-2001-ig a MÁV kórház kórházvezető igazgató főorvosa. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Sport Magyar

82 éve

1944 – Budapesten megszületett Bicskei Bertalan labdarúgó, edző.

A Testnevelési Főiskolán végzett szakedzőként. 1959-től az FTC, a MOM, a Veszprém, a Budapesti Honvéd, majd az MTK kapusa volt, egyszeres válogatott. 1976-tól az MTK ifjúsági edzője, Mezey György mellett pályaedző, 1982-től ifjúsági szövetségi kapitány és az utánpótlás válogatott edzője is volt, majd a Budapesti Honvédnél dolgozott edzőként. 1989-ben szövetségi kapitány és a Magyar Labdarúgóedzők Testületének elnöke volt, 1990-től a dél-koreai Daewoo Royals edzője volt, a magyar labdarúgóválogatott szövetségi kapitánya. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Sport Magyar

151 éve

1875 – New Yorkban megalakult a Teozófiai Társaság Henry Steel Olcott és Helena Petrovna Blavatsky vezetésével.

A Társaság a teozófiát, egy panteisztikus filozófiai-vallási rendszert támogatta, amely az egész világot behálózó vallásos egyesülésért szállt síkra. A teozófusok világnézetét kívánták terjeszteni az egész emberiség körében az egyetemes vallási, filozófiai, művészeti és tudományos gondolkodás területén. A teozófusok céljukat humánus cselekedetekben, a legmagasabb erkölcsben és tökéletességben látják, és egy öt pontból álló világtörvényt vallanak magukénak: az egység, az ismétlődő visszatérés, a fejlődés, az okság és az azonosság törvényét minden lélekben az Istennel együtt. Több mutatása

Teljes esemény 0

Történelem

143 éve

1883 – Nagygeresden megszületett Balázs Sándor író.

Magyar-latin szakos tanárként Szentgotthárdon, Székelyudvarhelyen, majd 1917-40-ig a budapesti Werbőczy Gimnáziumban tanított. Ő vizsgáztatta magyarból a magántanulóként érettségiző József Attilát. Színpadi műveket, 1945 után pedig főként ifjúsági regényeket írt. A kisvárosi élet, a kisváros embereinek kitűnő megfigyelője és ábrázolója volt. Közvetlen előadásmód, könnyed meseszövés jellemezte írásait. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Irodalom Magyar

135 éve

1891 – Meghalt Petzval József Miksa matematikus, a fotóobjektívek lencserendszerének megalkotója.

A modern fotográfiai objektívek lencserendszerének, valamint a modern katonai reflektor elődjének megalkotója.Tudományos munkássága a matematikán kívül a mechanika, a ballisztika és a hangtan széles területeire is kiterjedt, de tudományos hagyatékának leghangsúlyosabb területe a fénytan. Elméleti munkásságának jelentős eredménye a lencserendszerek elméletének továbbfejlesztése, amelynek során 1843-ban kifejlesztette a bármely vékony lencsékből álló rendszerre alkalmazható, a képmezőelhajlásra vonatkozó általános összefüggést.Optikai felfedezése: Az izzó szilárd testek több fényt bocsátanak ki, mint a lánggal égő gázok.1840-ben megszerkesztette a róla elnevezett Petzval-féle lencsét, fényképészeti objektívet, ami lehetővé tette a fényképezésnél a rövidebb idejű megvilágítást. Emlékére az osztrák közoktatási miniszter 1928-ban érmet alapított a legjobb tudományos fényképezés elismerésére. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Technika Magyar

119 éve

1907 – Meghalt Edmonia Lewis afroamerikai és indián származású amerikai szobrász, aki Liszt Ferencről is készített alkotást.

Teljes nevén: Mary Edmonia Lewis. Fekete nőként hátrányos megkülönböztetésekkel kellett megküzdenie, így sokat élt Olaszországban, ahol akkoriban jobb volt a helyzet. Jelentős alkotása a 1876-ban a Philadelphiában megrendezett világkiállításon bemutatott Kleopátra halála című monumentális szobor. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Alkotás

94 éve

1932 – Meghalt Dezsi Lajos irodalomtörténész, akadémikus.

Dezsi főként a régi magyar irodalommal foglalkozott. A szegedi egyetemen József Attilát is tanította. Szerkesztésében indult meg 1930-ban A Világirodalmi Lexikon. Legnevezetesebb szövegkiadása aRégi MagyarKöltők Tárában XVI. századbeli nagy költők művei. Ő rendezte sajtó alá Ilosvai Selymes Péter Toldi Miklósról szóló históriáját. (Született 1868.08.23) Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Irodalom Magyar

87 éve

1939 – A Szovjetunió betört Lengyelországba. Németország már szeptember 1-jén megtámadta Lengyelországot.

Az ukrán és belorusz kisebbség biztonságára hivatkozva indított támadást a Szovjetunió Lengyelország ellen, hogy megszerezze azokat a területeket, melyeket a Molotov-Ribbentrop-paktum titkos záradéka a szovjet érdekszférába sorolt. A Molotov által csak ?versailles-i fattyúnak? titulált Lengyelország 20 év után ismét eltűnt a térképről. Több mutatása

Teljes esemény 0

Történelem

41 éve

1985 – Meghalt Rigó Magda szoprán opera-énekesnő, érdemes művész.

A Zeneakadémián tanult Szabados Bélánál 1928–1933 között. Az Operaházban 1935-ben debütált Amelia szerepében Verdi Az álarcosbál című operájában. A társulatnak 1963-ig volt tagja. Európa számos operaszínpadán vendégszerepelt, világhírű énekesek oldalán. Férje Losonczy György, operaénekes volt. Érdemes művész. Főbb szerepei többek közt: Csajkovszkij: A pikk dáma – Liza, Mascagni: Parasztbecsület – Santuzza, Mozart: Così fan tutte – Dorabella, Mozart: Don Giovanni - Donna Elvira, Puccini: Pillangókisasszony - Cso-cso szán. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Zene Magyar

38 éve

1988 – Megkezdődött a huszonnegyedik újkori Nyári Olimpia a koreai Szöulban.

Igazi rekord-olimpiának számít a kistigris, Hodori figurájával fémjelzett szöuli: 160 országból majdnem 10 ezer sportoló érkezett, hogy 23 sportágban megküzdjön a 237 aranyéremért. A magyarok ismét a hatodik helyen zártak az éremtáblázaton: 11 arany, 6 ezüst és 6 bronzérem jutott sportolóinknak. A sikerek fő helyszíne az uszoda volt, itt négy bajnoki címet is sikerült begyűjteni. Darnyi Tamás duplázott, nyerte a 100 és a 200 méteres vegyesúszó-számot is, a világ itt ismerhette meg a 13 éves csodafegyvert, Egerszegi Krisztinát, aki nagy meglepetésre a 200 méteres hátúszó-szám után állhatott a dobogó tetejére, és Szabó ‘Joe’ József is hozzátett még egy aranyérmet, ő 200 méteres mellúszásban diadalmaskodott. Új magyar tornászbajnokunk Borkai Zsolt lett, aki Magyar Zoltánhoz hasonlóan lólengésben verte a mezőnyt. 500 méteres távon Gyulai Zsolt kajak egyesben győzött, és részvételével a kajak négyes is bajnok lett ugyanezen a távon.A dobogó tetejére állhatott még Sike András bírkózó, a férfi kardcsapat, valamint az öttusacsapat és egyéniben Martinek János. Több mutatása

Teljes esemény 0

Sport

3 éve

2023 – 104 éves korában meghalt Tatár Imre újságíró, aki élete végéig dolgozott.

Eredeti nevén: Rabinovits Imre. Az első zsidótörvény rendelkezése miatt egyetemen nem tanulhatott tovább, ezért autószerelő vizsgát tett. 1941 és 1944 között munkaszolgálatos, majd 1944 és 1947 között hadifogoly volt a Szovjetunióban. 1956-ig a Szabad Nép, 1956-tól 1968-ig az Esti Hírlap, utána 1975-ig a Magyar Hírlap munkatársa volt. Huszonöt évig a Magyar Nemzet főmunkatársaként a külpolitikai rovatban dolgozott. Négy nyelven beszélt, a német bel- és külpolitika, valamint az európai biztonság és együttműködés kiemelkedő szakértője volt. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Történelem Irodalom Magyar