★ Kiemelt esemény
Szeptember 18.
45
éve
43
éve
◆ Rejtett gyöngyszem
1983 – A Kiss együttes tagjai make up nélkül tűntek fel az MTV műsorában.
A rajongókra sokkolóan hatott a váltás, mivel a zenekar addig maszk szerűen kifestve jelent meg mindenhol.
56
éve
1970 – Meghalt Jimi Hendrix amerikai gitáros, énekes, szerző.
Teljes nevén: James Marshall ?Jimi? Hendrix 27 éves korában, álmában érte a végzetes fulladásos roham a Samarkand Hotelben, Londonban. Az apartmanban talált szomorú vers, amit Hendrix írt, sokak szerint öngyilkosságának bizonyítéka. Egy másik, spekulatívabb nézet szerint Hendrixet meggyilkolták: altatót adtak be neki, majd Michael Jeffery manager által felbérelt gyilkosok megfojtották egy sállal. A legelfogadottabb elmélet szerint azonban Hendrix egyszerűen rosszul ítélte meg az altatók hatóerejét, és alvás közben megfulladt. Több mutatása
1974
éve
52 – Megszületett Trajanus római császár, aki üldözte a keresztényeket.
98-117 között uralkodott. Több mutatása
439
éve
222
éve
1804 – Megszületett Marco Casagrande olasz szobrász, aki az egri főszékesegyház és az esztergomi bazilika díszítésén is dolgozott.
1833-ban Pyrker egri érsek hívására érkezett Magyarországra, két évtizeden át dolgozott Magyarországon. Ő készítette az egri főszékesegyházban a feljáró melletti nagyméretű szobrokat (két magyar szent király, István és László, mögöttük a két főapostol, Péter és Pál), valamint templombelső 28 falmezején a Jézus életéből vett jeleneteket. Több mutatása
216
éve
1810 – A Chilei Köztársaság nemzeti ünnepe
A dél - amerikai országban a XVI. században kezdődött a spanyol uralom, amely 1810. szeptember 18-án, a santiagói forradalmi junta beiktatásával ideiglenesen végetért. Több mutatása
207
éve
1819 – Megszületett Foucault francia fizikus, aki ingájával bebizonyította, hogy a Föld tengely körül forog.
Teljes nevén: Jean Bernard Léon Foucault Eredetileg orvosnak tanult. Armand Fizeau-val közösen a fényt és a hőt tanulmányozták. 1850-ben megállapította, hogy a fény a vízben lassabban halad, mint a levegőben. Ugyanebben az évben - forgótükrök segítségével - megmérte a fény sebességét, eredménye 1%-on belül megegyezik a ma ismert helyes értékkel. Nevét a híres Foucault-féle ingakísérlet (1851) őrzi, mellyel kísérleti bizonyítékot szolgáltatott a Föld tengely körüli forgására. Ehhez egy 67 méter hosszú dróton lengő, nehéz vasgömb mozgását elemezte a Panthéonban. Több mutatása
175
éve
1851 – Megjelent a New York Times első száma.
Összesen 5000 példányban jelent meg az ára 1 cent volt.
158
éve
1868 – Megszületett Ifjabb alsótorjai Vastagh György szobrász.
A Vastagh művészcsalád különböző műfajokban alkotó tagjai végigkísérték a 19-20. századi magyar művészet történetét. Az erdélyi Háromszékről származó család mintegy százhúsz éven és három generáción keresztül volt jelen a művészeti életben. Több mutatása
142
éve
1884 – Megszületett Slachta (Schlachta) Margit szerzetes, az első magyar női országgyűlési képviselő.
Kassa, 1884. szeptember 18. – Buffalo, USA, 1974. január 6.
131
éve
1895 – Megszületett dr. Merényi Scholtz Gusztáv orvos-vezérőrnagy, a Repülőorvosi Vizsgáló és a Véradó Központ lapítója.
Posztumusz altábornagy. A repülés élettani hatásaival foglalkozott. Nevéhez fűződött a Repülőorvosi Vizsgáló Intézet és az első Magyar Véradó Központ és Vérellátó Állomás megalapítása.1950-ben koncepciós perbe fogták és halálra ítélték, kivégezték, majd 1956. október 13-án újratemették. Teljes rehabilitációja csak 1990-ben történt meg. Több mutatása
129
éve
1897 – Meghalt Péchy Tamás köztisztviselő, politikus, miniszter.
Péchy honvédőrnagyként vett részt az 1848-49-es szabadságharcban. Annak bukása után az osztrák hadseregbe sorozták be. 1861-ben bekapcsolódott Abaúj vármegye közéletébe. 1867-ben ő volt a megye első alispánja.1868-ban balközép programmal országgyűési képviselő lett. Mint a Szabadelvű Párt tagja, 1875. március 2-től 1880. április 14-ig közmunka - és közlekedésügyiminiszteri tisztséget töltött be a Wenckheim, illetve a Tisza - kormányban. 1880-1892-ig a képviselőház elnöke volt. Egyházi feladatot is vállalt: a tiszai evangélikus egyházkerület világi felügyeletét látta el. (Született 1829.01.14) Több mutatása
123
éve
1903 – Megszületett Claudette Colbert francia színésznő (Cleopatra).
1934-ben a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat nyerte az "It Happened One Night" című filmben nyújtott alakításáért, és a "Cleopatra" főszerepét játszotta szintén 1934-ben. Több mutatása
121
éve
1905 – Stockholmban megszületett Greta Garbo svéd színésznő (Ninocska).
Eredeti nevén: Greta Lovisa Gustafsson Pályafutását Svédországban bolti elárusítónőként kezdte. Színésznőként húszévesen aratta első sikerét egy divatos regény adaptációjában, majd Németországba, utána Amerikába ment. Először némafilmekben szerepelt, később hollywoodi sztár lett. A Garbo művésznevet vette fel, és egy magasnyakú pulóverfélére is átruházta. Ezt a ruhadarabot előszeretettel hordta, mivel előnyösen kiemelte arcának szépségét. Az európai közönség rajongott érte. Az "isteni" jelzőt ragasztották rá, mert megközelíthetetlen és elérhetetlen volt, még a filmvilág pletykái sem értek el hozzá. Harminchat éves korában hagyott fel a filmezéssel, barátnőjével élt elvonultan a világtól, elrejtőzve a fotóriporterek elől. Az utókor így csak ifjú szépségére emlékezhet. Szerepeiből: "Anna Karenina", "Walewska grófnő", "Ninocska". Több mutatása
110
éve
1916 – Megszületett Simándy József, Kossuth-díjas tenor operaénekes (Bánk Bán).
Eredeti neve: Schulder, névváltozat: Simándi. Érdemes és kiváló művész. Több mutatása
109
éve
1917 – Megszületett Pataki Ferenc olimpiai bajnok tornász.
Patakinak köszönhető egyebek között, hogy az 1940-es években rohamos fejlődésnek indult Magyarországon a talajtorna. Az elsők között épített be a műszabadgyakorlatokba akrobatikus ugrássort. Az 1948. évi londoni olimpian aranyérmet nyert gyakorlatával, lóugrásban, valamint a csapat tagjaként két bronzérmet is szerzett. Az 1952. évi helsinki olimpián még tagja volt a hatodik helyet szerzett magyare gyüttesnek. Egyéni összetettben 1941-1953 között hat magyar bajnokságot nyert. Később az Állami Artistaképző Iskola tanáraként működött. Több mutatása
109
éve
1917 – Szombathelyen megszületett Asbóth József teniszező, edző.
Asbóth legnagyobb sikerét Párizsban, a Roland Garros, a nemhivatalos salakpályás világbajnokság egyéni számának megnyerésével érte el 1947-ben, és ugyanott Körmöczy Zsuzsával a vegyespárosban harmadik helyezett lett. 1948-ban Wimbledonban férfi egyesben 3. lett. Férfiegyesben 13, férfi párosban 10 és vegyes párosban 5 magyar bajnoki címet szerzett. 1958-tól külföldön edzősködött, majd Münchenben élt és dolgozott haláláig (1986.09.11.). Több mutatása
102
éve
99
éve
97
éve
89
éve
1937 – Megszületett Kelen Tibor tenor operaénekes, és izraelita kántor.
Eredeti nevén Klein Tibor. Kelen Péter operaénekes bátyja.
85
éve
1941 – Megszületett Bráda Tibor, Munkácsy Mihály-díjas festőművész, A Magyar Festészet Napja alapítója.
A dunapART alkotóközösség művészeti vezetője. Festményei megtalálhatóak többek között a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében. Több intézmény üvegablakát készítette, ő maga a dunaújvárosi Krisztus Király főtemplom festett ólomüveg ablakainak tervezését tartotta főművének. Több mutatása
63
éve
1963 – Meghalt Benedek Tibor színész (Kétszer kettő néha öt, Dollárpapa, felmegyek a miniszterhez).
Fia Benedek Miklós színművész, unokája Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó.
37
éve
28
éve
1998 – Megalakult az ICANN, a domain tartományok kiosztásáért felelős szervezet.
ICANN - Internet Corporation for Assigned Names and Numbers A legmagasabb szintű domani ellenőrzést és kiosztást végzik. Ők felügyelik az országokat (.hu – Magyarország stb.), területeket (.mobi – mobilszolgáltatások stb.) vagy nemzetközi címeket (.com, .org., .info stb.) jelölő domaineket. Több mutatása
20
éve
2006 – Tüntetés kezdődött a budapesti Kossuth téren, amely a Televízió épületének ostromával zárult.
A tüntetők Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lemondását követelték, a május 26-i zárt frakcióülésen elhangzott és kiszivárogtatott beszédének tartalma miatt. A tüntetés átterjedt a Szabadság térre, ahol megostromolták a Magyar Televízió székházát. Több mutatása
737
éve
1289 – IV. László magyar király a kunok és tatárok ellen eredményesen harcoló székelyeknek birtokot adományozott.
A tordai várhoz tartozó Aranyos birtokot kapták, ezzel megalapult Aranyosszék.
317
éve
243
éve
1783 – Meghalt Leonhard Euler svájci matematikus és fizikus.
A matematikatörténet egyik legtermékenyebb és legjelentősebb alakja.
144
éve
129
éve
1897 – Megszületett Gáborjáni Szabó Kálmán festő és grafikus.
1922-45 között a debreceni református kollégium rajztanára volt. 1923-tól fametszeteket készített, Jézus élete című sorozatát 1926-ban alkotta. A két háború közötti időszak és a II. világháború utáni évtized egyik legjelentősebb fametszője volt, Ex librisei 1934-ben könyvalakban is megjelentek. 1936-ban Parasztok című tízlapos fametszet-sorozatot készített, amelyben az alföldi parasztok életét ábrázolta. 1937-38-ban a debreceni kollégium számára nagyméretű freskósorozatot festett a magyar történelmi eseményekről. 1938-ban Rómában volt gyűjteményes kiállítása. 1945 után részt vett a debreceni kollégium újjászervezésében, majd Budapesten megrendezte az első gyermekrajzkiállítást. (Meghalt 1955.06.19) Több mutatása
104
éve
87
éve
1939 – Meghalt Stanislaw Ignacy Witkiewicz lengyel író, festő, fotográfus, filozófus.
Fiatalon érdeklődött a zene, a festészet, az irodalom és a fényképezés iránt, majd képzőművészetet tanult európaszerte. Az I. világháborúban az Orosz hadseregben szolgált. A háború után Lengyelországban jelentek meg esztétikai és filozófiai írásai, többek között az "Új formák a festészetben", és számos drámát írt, amit be is mutattak. Megalkotta tiszta forma elméletét. 1925-ben portréfestő céget alapított. A drámák után a regényírás felé fordult, 1927-ben jelent meg Az ősz búcsúja, majd 1930-ban a Telhetetlenség. A harmincas években elsősorban filozófiai problémák foglalkoztatják, részt vesz a krakkói Filozófiai Kongresszuson. 1939. szeptember 18-án, amikor tudomására jutott, hogy a Vörös Hadsereg lerohanta Lengyelországot, öngyilkos lett. Több mutatása
75
éve
60
éve
1966 – Meghalt Vécsey Jenő zeneszerző, zenetudós.
Zeneszerzés-tanulmányokat Kodály Zoltánnál folytatott, 1941-42-ben állami ösztöndíjjal Bécsben képezte tovább magát. 1942-től az OSZK munkatársa, 1945-től haláláig a zeneműtár vezetője. Sokat tett a 18. századi magyar zene felélesztéséért. Szerkesztésével indult meg a Zeneműkiadó Vállalat Musita Rinata sorozata. Főbb művei: Suite (zenekarra, 1941); Kele diák (balett, 1944); Boldogkő vára (szimfonikus költemény, 1952); Vonóshatos (1956); Szimfonikus Concerto (Krúdy emlékére, 1958). Írásai: „L’infedelta delusa”. Haydn operájának felújítása (Zenetud. Tanulm. I., Bp., 1953); Haydn művei az OSZK zenei gyűjteményében (Bp., 1959). Több mutatása
59
éve
1967 – Megszületett Tara Fitzgerald brit színésznő (Az angol aki a dombra ment fel, de a hegyről jött le).
Díj: Drama Desk-díj legjobb női mellékszereplő - prózai darab kategóriában. Több mutatása
55
éve
1971 – Megszületett Anna Jurjevna Nyetrebko orosz szoprán opera-énekesnő.
Oroszul: А́нна Ю́рьевна Нетре́бко
53
éve
1973 – Tisztázatlan körülmények között meghalt Vályi Péter vegyészmérnök, miniszterelnökhelyettes.
Az MSZMP KB tagja volt, gyanús balesetben halt meg.
49
éve
34
éve
1992 – Csurka István bejelentette a Magyar Út Alapítvány létrehozását, ami a MIÉP elődjének tekinthető.
Később ebből az alapítványból és mozgalmából nő ki a Magyar Igazság és Élet Pártja.
29
éve
16
éve
2010 – Meghalt Vígh Tamás szobrász (visegrádi életfa).
Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész. A Képzőművészeti Főiskolán Ferenczy Béni tanítványa volt. 1945 és 1946 között gyári munkásként dolgozott. 1975-től 1986-ig a Képzőművészeti Főiskola tanára. 1986-1990-ben a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének elnöke. 1998-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja. Az 1960-as években alakította ki saját, enyhén kubisztikus, a pop arttól is megérintett, a gyűrt, behorpadt lemez formáit kiemelő, bronzból öntött és lemezből készült szobrainak stílusát. Éremművészete is jelentős: plakettjeit szinte körplasztikává teszik a hangsúlyos, kiemelt felületek. Ismertebb művei: a visegrádi Életfa, az 1956-ban agyonlőtt I. Tóth Zoltán történész előtt tisztelgő szobra a Magyar Tudományos Akadémia előtt, a gyermekmentő Sztehlo Gábor evangélikus lelkésznek emléket állító Deák téri emlékműve. Munkásságát 1954-ben és 1969-ben Munkácsy-díjjal, 1973-ban érdemes művészi címmel, 1978-ban Kossuth-díjjal ismerték el. 1978-ban megkapta a budapesti Nemzetközi Kisplasztikai Biennále díját; 1979-ben a II. Országos Éremművészeti Biennále díját, 1983-ban a kiváló művész címet, 2004-ben Táncsics Mihály-életműdíjat kapott. 2010 márciusaban az elsők között vehette át a MÚOSZ képzőművészeti díját. Több mutatása
11
éve
2015 – Meghalt Békés András, Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas operarendező, pantomimművész.
Érdemes és kiváló művész. Békés István író, műfordító fia; Békés Rita Jászai Mari-díjas színésznő öccse, és Békés Itala Kossuth-díjas színésznő ikertestvére; Zempléni Mária Liszt Ferenc-díjas operaénekes férje. Több mutatása
121
éve
1905 – New Yorkban megszületett Agnes George de Mille amerikai táncosnő, koreográfus (Oklahoma).
1943-ban az ?Oklahoma?, 1947-ben a ?Brigadoon? című musical koreográfiáját írta. Tanulmányait Londonban, Marie Rambert stúdiójában végezte 1932-ben. 1937-ben társulatot alapított, 1940-ben írta meg első koreográfiáját az Amerikai Balettszínház számára. 1947-ben Tony-díjat nyert. Műveiből: "Black Ritual", "Three Virgins and a Devil", "Rodeo", "Fall River's Legend", "A Rose for Miss Emily", "Carousel". Több mutatása
55
éve