Ma Hedvig névnapja van

Magyar kategória

81 éve

1945 – Megalakult a Magyar Újságírók Szövetsége.

Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) a legnagyobb múltú és létszámú médiaszervezet Magyarországon. Mintegy ötezres tagságában – szakosztályokba, vidéki klubokba szerveződve – az írott és az elektronikus sajtó, a széles értelemben vett kommunikációs szakma minden képviselője jelen van: újságírók, szerkesztők, fotósok, karikaturisták, designerek, szóvivők és pr-szakemberek. 2010-ben nyitotta meg kapuit új székházuk a VI. kerületi Vörösmarty utcában: a felújított és átépített egykori Keglevich-ház, az Aradi és a Szondi utca között nemcsak médiaszakmai programoknak ad otthont, de egyben Budapest egyik új továbbképzési, kulturális színtere. www.muosz.hu Több mutatása

Teljes esemény 0

1945. 08. 12. Irodalom Magyar

95 éve

1931 – Megszületett Czigány György író, költő, újságíró, szerkesztő, zenei rendező, műsorvezető (Ki nyer ma?).

Erkel Ferenc-, Liszt Ferenc- és József Attila-díjas, érdemes művész. A Győri bencés gimnázium diákja volt, majd a Zeneakadémián szerzett zongoraművész tanári diplomát szerzett. 1956-tól a Magyar Rádió munkatársa illetve zenei főosztályvezetője, majd a Magyar Televízió munkatársa, elnökség tagja, művészeti producere, a zenei műsorok stúdióvezetője volt. 1999-től az Írószövetség költői szakosztályának elnöke. Rendszeresen orgonált a krisztinavárosi templomban. Lánya Czigány Ildikó (1961) író és az első női pilóta Magyarországon, fiai Czigány Zoltán (1965–2011) filmrendező, író és Czigány Gergely operatőr (1970). Több mutatása

Teljes esemény 0

1931. 08. 12. Született Irodalom Zene Magyar

72 éve

1954 – Baján megszületett Dávid Ibolya jogász, politikus, Igazságügyminiszter (1998-2002), az MDF volt elnöke.

Két testvére van, Dávid Sándor és Dávid Attila. Férje dr. Barbalics Miklós, közjegyző. Két gyermeke született Berta és Miklós. Az általános és középiskolát Baján végezte, 1972-ben a Tóth Kálmán gimnázium és Vízügyi Szakközépiskolában érettségizett. Ezt követően közel három évig szőtteskészítéssel foglalkozott. 1975-től a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán kezdett tanulni, ahol 1981-ben diplomát szerezett. 1981. óta családjával Tamásiban él. 1989. január óta tagja az MDF-nek. Más pártnak tagja nem volt. Az 1990. évi országgyűlési képviselőválasztás második fordulójában Tolna megye 5. számú választókerületében képvisel?vé választották. 1990. májustól két évig az Országgyűlés választási és mandátumvizsgáló bizottságának, valamint 1994. szeptember 24-től az ügyrendi bizottságnak volt tagja, az utóbbinak 1992. szeptemberétől a ciklus végéig elnöke. 1992-től 1997-ig az MDF Tolna megyei elnöke volt. 1998. július 8-tól. 2002-ig igazságügyi-miniszter volt. 1999. január 30-án az MDF elnökévé választották. Több mutatása

Teljes esemény 0

1954. 08. 12. Született Történelem Nő Magyar

106 éve

1920 – Magyar hadisegély érkezett Lengyelországba, mellyel a lengyelek ellentámadásba kezdtek a lengyel-bolsevik háborúban.

A segélyt Varsó alá, Skierniewicébe érkezett. A hadisegély által a Második Lengyel Köztársaság képes volt megőrizni a nem sokkal előbb kiharcolt önálló államiságát és területi épségét Szovjet-Oroszországgal és az európai kommunista mozgalmakkal szemben. Képes volt megakadályozni azt is, hogy a Vörös Hadsereg később elfoglalja Berlint és Bécset is. Több mutatása

Teljes esemény 0

1920. 08. 12. Történelem Magyar