Magyar kategória
73
éve
474
éve
1552 – Drégely vár bevételénél elesett Szondi György várkapitány, akit díszes pompával temettetett el Ali pasa.
A várat 7-én és 8-án szüntelenül ágyúzták, melynek következtében a kaputorony leomlott, és a falakon számos rés keletkezett. Ekkor a pasa rohamra vezényelte gyalogságát, de ezt Szondy és vitézei visszaverték,a töröknek is nagy veszteségeket okozva. Ali ezután újabb ágyútüzet zúdíttatott a félig lerombolt falakra, és megfelelő nagyságú rést ütve azokon rommá lövette a várat. A rommá lőtt vár ismételt gyalogsági megrohamozása előtt Ali Szondyhoz küldte Mártont, a szomszédos Oroszi papját, újra felszólítva őt a megadásra. Szondy visszautasította a pasa ajánlatát, maradék embereivel felkészült a végső rohamra, amelynek kimenetele számukra sem volt kétséges. A kapitány ekkor előhozatott két török rabot, és hivatta két énekes apródját, a követ útján meghagyta a pasának, hogy nevelje vitézzé a fiúkat, testét pedig tisztességesen temettesse el a harc után. A végső ostrom előtt Szondy máglyát rakott a várban levő értékesebb holmikból, lovaitól elbúcsúzva leszúrta azokat, nehogy a török kezére jussanak. Az utolsó roham órákon át tartott, mert a védők bátran ellenálltak, amíg a túlerőben lévő ellenséges gyalogság betörve a várba mind egy szálig le nem kaszabolta őket. Szondy hősiesen, oroszlánként harcolt, amíg a túlerő le nem bírta. Az ostrom végeztével Hádim Ali budai pasa előkerestette a kapitány testét, fejét közszemlére tétette ki, majd ellensége vitézségét megdicsérve, katonai temetésben részesítette, sírjára vitézsége jeléül lobogós lovaslándzsát tűzetett. Több mutatása
195
éve
1831 – Megjelent gróf Széchenyi István Világ című műve.
A műben Dessewffy Józsefnek a Hitel-re írott ellenérveire válaszolt.
134
éve
1892 – Megszületett Siménfalvy Sándor színész, érdemes művész.
Teljes nevén: felsőrákosi és homoródalmási Siménfalvy Sándor. Szülei és testvérei is színészek voltak. Kezdetben artistaként és állatszelídítőként dolgozott, 1911-től táncos-komikusként lépett fel vándortársulatoknál és vidéki színházakban. 1950-ben a budapesti Nemzeti Színház szerződtette, még 90 éves korában is szerepelt. Számos filmben és tévéjátékban lehetett látni.Elsősorban parasztszerepekben jeleskedett, és ő volt 1973-ban az irányítószámok bevezetéséről szóló társadalmi célú hirdetés színésze. Több mutatása
101
éve
1925 – Megszületett Keres Emil Keres Emil, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, színigazgató.
Eredeti nevén: Kreisler A Színművészeti Főiskola elvégzése után, 1950-től a Honvéd Színház, 1951-től a Nemzeti Színház tagja volt. 1954-től a szolnoki Szigligeti Színháznál volt igazgató, 1956-tól a Vígszínháznál játszott. 1961-től volt a Thália Színház, 1973. óta a Radnóti Színpad igazgatója és színésze, majd nyugalmazott igazgatója. 1967. és 1975. között az MSZMP KB tagja volt, 1973-tól 1985-ig elnöke volt a Színházművészeti Szövetség előadóművész tagozatának. Kétszer Jászai Mari-díjat, valamint SZOT- és Kossuth-díjat, Bartók Emlékplakettet kapott. Szerepeiből: József Attila (Gosztonyi: Tiszta szívvel), Raszkolnyikov (Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés), Petrucchio (Shakespeare: Makrancos hölgy), Josef K. (Kafka: A per), Vergilius (Dante: Divina Commedia), filmjeiből: Húsz óra, Próféta voltál szívem, Egy óra múlva itt vagyok. Több mutatása
99
éve
1927 – Megszületett Ipper Pál újságíró, tudósító, a 168 óra című rádióműsor elindítója.
Rózsa Ferenc- és SZOT-díjas. 1974-től az MTV-Híradó főmunkatársaként számos jelentős világeseményről adott tudósítást.
95
éve
1931 – Megszületett Krencsey Marianne színésznő (Az aranyember).
Első férje Makk Károly rendező volt. Névvariáció: Krencsei Mariann.
93
éve
1933 – Megszületett Csala Zsuzsa Jászai Mari-díjas és érdemes művész színművésznő.
Tagja volt 1954-től 1959-ig az Állami Déryné Színháznak, 1959-től 1960-ig az egri Gárdonyi Géza Színháznak, majd 1960-tól negyven évig a budapesti Vidám Színpadnak. Ismertebb filmjei: Palacsintás király; Szent Péter esernyöje; Nyár a szigeten; Dr. Bubó - "Kérem a következöt!" - Ursula; Princ, a katona Több mutatása
93
éve
87
éve