Ma Teréz névnapja van

Magyar kategória

130 éve

1896 – Budapesten Ferenc József jelenlétében felavatták a földalatti vasutat, a "kisföldalattit".

A világ első földalatti vasútja Angliában, Londonban nyílt meg 1863. január 10-én. A budapesti volt az európai kontinensen az első. Valamint Európában az első olyan földalatti vasút volt, amihez nem tartozott külön mozdony, hanem az első kocsiban volt egyben a motor is, a londonit külön gőzmozdony mozgatta. A "kisföldalatti" az államalapítás 1000. évfordulója tiszteletére készült el, és épp a Millennium évében adták át Budapest polgárainak. A földalatti és az Andrássy út egy része megkapta "a Világörökség része" kitüntető címet. Több mutatása

Teljes esemény 0

1896. 05. 03. Történelem Érdekes Technika Magyar

79 éve

1947 – Megszületett Gór Nagy Mária színművésznő.

Cegléden született. 1984-ben megalapította Magyarországon az első magán színésziskolát, a Gór Nagy Mária Színitanodát. Pályafutását 1969-ben a Nemzeti Színháznál kezdte, 1970. óta a Thália Színház tagja. 1986-ban Thália-emlékgyűrűt kapott. Szerepeiből: Gizus (Tersánszky: Kakuk Marci), Ruth Kelly (Chase: Barátom, Harvey). Ismertebb filmjei: Hamis a baba; A Pogány madonna; Mese habbal; Régi idök focija; Hazai pálya; TV a város szélén. Több mutatása

Teljes esemény 0

1947. 05. 03. Született Nő Alkotás Magyar

276 éve

1750 – Megszületett Hajnóczy József jogtudós, a magyar jakobinusok egyik vezetője.

Gróf Forgách Miklósnál, majd Széchényi Ferenc grófnál vállalt titkári állást. Csatlakozott a szabadkőművesekhez. II. József híve lett, tőle várt segítséget a hazai feudalizmus ellen. 1786-ban Szerém vármegye alispánjává nevezték ki. Az 1790–91-ben kibontakozó nemesi-nemzeti mozgalom viszonylag haladóbb szárnyát igyekezett társadalmi-gazdasági reformokra rábírni. Röpirataiban követelte az örökváltságnak és a jobbágyok birtokjogának törvénybe iktatását. Később a francia forradalom eszméi felé fordult. Az adózásról írt munkájában bírálta a feudális alkotmányt. Követelte a nemesség megadóztatását, az összes egyházi javak szekularizációját, a sajtószabadságot, a polgári állam létrehozását. Hangoztatta a jobbágyság művelődési jogát is. 1792-ben a budai királyi kamara titkára lett. 1793-ban a latin nyelvre lefordított jakobinus alkotmányt terjesztette. 1794 tavaszán Martinovics bevonta a jakobinus mozgalomba mint a Szabadság és Egyenlőség Társaság egyik tagját. 1794 augusztusában elfogták, majd halálra ítélték. Budán utca van róla elnevezve. Több mutatása

Teljes esemény 0

1750. 05. 03. Született Történelem Magyar