Ma Helén névnapja van

Magyar kategória

156 éve

1870 – Felavatták a Budavári Siklót.

Az eredetileg gőzüzemű Siklót Széchenyi Ödönnek, Széchenyi István gróf fiának a kezdeményezésére építették 1868 és 1870 között. A Budai Hegypálya (sikló) terveit Juraszek Ödön mérnök készítette, Wohlfarth Henrik mérnök vezett a kivitelezési munkálatokat. 1870. március 2-án avatták fel; Európában második ilyen szerkezetként. A Várban csak 1928-ban indult meg az autóbusz-közlekedés – addigra a turisták megkedvelték, így forgalma nem csökkent. A második világháborúban súlyosan megrongálódott, a felső épületet és az ottani kocsit légibomba pusztította el. Épen maradt az alsó épület és a gőzgép, de a helyreállítás helyett a BSZKRT 1948-49-ben a sikló romjait eltakarította, berendezéseit széthordatta, mivel a budai Várnegyed közlekedését autóbuszokkal kívánta megoldani; ezért üzeme szünetelt az 1985. évi teljes körű rekonstrukcióig. Ezidő alatt több elképzelés is napvilágot látott: 1962-ben építeni akarták, a következő évben mozgólépcsőt építettek volna helyette, 1965-ben ismét felújitani kívánták, majd szóba sem került. Ezután megalakult az ún. "Sikló Bizottság", melynek köszönhetően terv készült a helyreállításról, amit a kormány gazdasági bizottsága 1968-ban jóvá is hagyott, de 1972-ig nem történt semmi, ekkor újabb terv készült, majd újabb 6 év szünet. 1978-ban ismét készült egy terv, majd két év múlva még egy. Végül a felújítást egy "társadalmi munkában készült terv" alapján a BKV-ra bízták. 1975. április 4-től az átadásig Ikarus 211-es típusú autóbuszokkal pótolták. Ezek a buszok a Clark Ádám tér és a Budavári Palota között jártak "V" jelzéssel. A Siklót hosszas várakozás után 1986. június 4-én nyitották meg ismét. Több mutatása

Teljes esemény 0

1870. 03. 02. Technika Magyar

151 éve

1875 – Megszületett Jászi Oszkár író, szociológus, politikus, a Károlyi-kormány tárca nélküli minisztere.

Eredeti nevén: Jakubovics A magyarországi polgári radikalizmus vezető alakja és teoretikusa. Az általa (is) szerkesztett XX. Század folyóiratban (Litván György és Pelle János állításával egybehangzóan) ő írta le 1917-ben először, hogy a háború után szükség lesz egy Numerus Clausus törvényre.A Tanácsköztársaság kikiáltása után külföldre ment, 1924-ben az Amerikai Egyesült Államokba hívták és ott telepedett le. Több mutatása

Teljes esemény 0

1875. 03. 02. Született Történelem Magyar

75 éve

1951 – Megszületett Balázs Fecó, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, zenész, a Korál együttes énekese.

Eredeti nevén: Balázs Ferenc. 1967-től a Neoton együttes tagja volt, majd 1972-ben Som Lajossal megalapította az első magyar hard-rock zenekart, a Taurus XT-t. Két év külföldi munka után Koncz Zsuzsa kísérőzenekarában játszott, majd 1978-ban megalapította a Korált, az 1981-es táncdalfesztiválon a Homok a szélben című dalukkal óriási sikert arattak. 1979 és 1984 között egymás után hatszor választották az év billenytűsének. A Korál feloszlása után szólókarrierbe kezdett, filmzenéket, majd oratóriumot is komponált. Évek alatt koncertek bevételéből felújította a romos sitkei kápolnát. Több mutatása

Teljes esemény 1

1951. 03. 02. Született Zene Magyar