Ma Ede névnapja van

Magyar kategória

201 éve

1825 – Megszületett Rochlitz Gyula építész, a Keleti pályaudvar központi épületének tervezője.

Rochlitz egyetemi tanulmányait Bécsben végezte, majd honvédként részt vett az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban, amely során századosi rangot szerzett, majd Nyugat-Európában élt. Visszatérve, a Magyar Királyi Államvasutak vasútépítési igazgatóságán kapott állást, ahol később a magasépítési osztály vezetője lett.Nevéhez fűződik több nevezetes épület tervezése, vagy az építkezések levezénylése, úgymint a dunai Összekötő vasúti híd, és a MÁV Andrássy úti igazgatósági épülete.A Rochlitz Gyula által tervezett Keleti pályaudvar központi épületét 1884 augusztusában adták át, akkor még Központi Indóház/Pályaudvar néven. Az eklektikus épület csarnokának jellegzetes acélszerkezetét Feketeházy János tervezte. Az épület kivitelezésénél olyan építészek és művészek működtek közre mint Lotz Károly, Than Mór, Stróbl Alajos, vagy Schickedanz Albert.Az eredetileg 5 vágánnyal üzemelő csarnok 1892-ben kapta meg a Keleti pályaudvar nevet. Több mutatása

Teljes esemény 0

1825. 12. 05. Született Alkotás Magyar

101 éve

1925 – Megszületett Szilvási Miklós olimpiai bajnok birkozó.

1942-ben kezdett el birkózni a Budapesti Vasutas Sport Club (BVSC) színeiben, melynek színeiben ötszörös ifjúsági bajnok lett. 1945-ben egy eltévedt golyó eltalálta a bal lábát, ami miatt majdnem be kellett fejeznie pályafutását, de 1946 és 1948 között négyszeres magyar bajnok lett (két csapat és két egyéni győzelem váltósúlyban). Ezután a Ferencvárosi TC alá tartozó ÉDOSZ (Élelmiszeripari Dolgozók Országos Szakszervezete) versenyzőjeként négyszeres magyar bajnok kötöttfogású váltósúlyban és egyszeres magyar bajnok szabadfogású középsúlyban. Az 1948-as londoni olimpián ezüstérmet szerzett kötöttfogású váltósúlyban. 1949-ben és 1951-ben a főiskolai világbajnokságokon ezüstérmes lett. Az 1952-es helsinki olimpián kötöttfogású váltósúlyban tizennyolc induló közül aranyérmet szerzett. 1953-ban a Budapesti Dózsához igazolt, ebben az évben világbajnokságot és egy országos bajnokságot nyert. 1954-ben a budapesti főiskolai világbajnokságon aranyérmet szerzett. Több mutatása

Teljes esemény 0

1925. 12. 05. Született Sport Magyar

86 éve

1940 – Bemutatták az "A bagdadi tolvaj" című, három Oscar-díjas brit filmet, melynek producere Korda Sándor volt.

Eredeti cím: The Thief of Bagdad. Az 1924-ben készült azonos című film színes változata volt. A film művészeti vezetője, díszlettervezője Korda Sándor testvére, Korda Vince volt, aki ezért a munkájáért kapta a film egyik Oscar-díját. A filmet a London Film Company gyártotta, azonban a második világháború kitörése miatt Kaliforniában fejezték be. Ez volt az egyik első szuperprodukció, a munka során sokat használták a bluebox technikát és vágási trükköket. A forgatókönyvet Bíró Lajos írta, a zenét Rózsa Miklós szerezte. Több mutatása

Teljes esemény 0

1940. 12. 05. Érdekes Film/Média Magyar

721 éve

1305 – Székesfehérvárott a veszprémi és a csanádi püspök a Szent Koronával királlyá avatta Ottó bajor herceget.

A koronázásra azután került sor, hogy Vencel lemondott a magyar koronáról Ottó javára. 1261-ben született Henrik bajor hercegnek és Erzsébetnek, IV. Béla magyar király leányának gyermekeként. A hatalmon és a hercegi javadalmakon kénytelen volt megosztozni fiútestvéreivel. A német koronáért vívott küzdelemben szembekerült a Habsburgokkal. 1300-ban fegyverrel segítette II. Vencel cseh királyt, 1301-ben kibékült Habsburg Alberttel, és őt támogatta a koronáért folyó harcban. 1304-ben a Habsburgok oldalán vonult hadba II. Vencel ellen, majd ismét a cseh király oldalára állt, aki megtette fővezérévé. Így 1305-ben megkapta a hatalmában meggyengült Venceltől (III. Vencel néven Csehország és Lengyelország királya) a magyar koronázási jelvényeket, aki lemondott a magyar koronáról az ő javára. December 5-én Rádi Benedek veszprémi és Antal csanádi püspök Székesfehérvárott királlyá koronázta. Ez nem volt egészen szabályos, mivel a pápa akkoriban nevezte ki az új esztergomi érseket, aki Károly Róbert pártján állt, ezért Ottót nem volt hajlandó megkoronázni. VIII. Bonifác pápa még 1303-ban Vencel és Károly Róbert - a két trónkövetelő - küzdelmében Károly Róbert javára döntött, és Vencelt eltiltotta a királyi cím viselésétől. A pápai legátus kezdettől fogva Károly Róbert trónra juttatásán munkálkodott, akinek hívei 1307. júniusában már Budát is elfoglalták. Ottó Sziléziába ment, ahol megnősült, majd végleg visszatért Bajorországba, de a haláláig viselte magyar királyi címét. Több mutatása

Teljes esemény 0

1305. 12. 05. Történelem Magyar