Vilma névnapja

December 5.

159 éve

◆ Rejtett gyöngyszem

1867 – Megszületett Józef Klemens Pilsudski lengyel államférfi, tábornagy, aki megteremtette Lengyelország függetlenségét.

Józef Klemens Piłsudski. A Második Lengyel Köztársaság első államfője (1918–1922), majd az 1926–1935 közötti tekintélyuralmi rendszer irányítója, a hadsereg vezetője. Nemesi családba született, melynek tradíciói a Litván Nagyhercegség és a Lengyel–Litván Nemzetközösség korába nyúltak vissza. Az első világháború közepétől haláláig Piłsudski komoly befolyással bírt a lengyel politikára, és fontos alakja volt az európai politikának is. Nagymértékben neki köszönhető, hogy Lengyelország 1918-ban, felosztása után 123 évvel visszanyerte függetlenségét. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Történelem

125 éve

1901 – Megszületett Walt Disney amerikai trükkfilmrajzoló, producer és filmrendező, Miki egér és Donald kacsa figurájának megalkotója.

Eredeti nevén: Walter Elais Disney. Chicagóban született. Trükkfilmrajzoló, producer és filmrendező. 1922 óta kísérletezett - a kezdetben karikaturista és reklámrajzoló - rajztrükkfilmekkel. Miki egér már első filmjében, 1926-ban sztár lett. Az első egész estét betöltő rajzfilmje, a "Hófehérke és a hét törpe" 1937-ben óriási kasszasikert aratott. A film hatszorosára növekedett költségei a producer Walt Disneyt a csőd felé sodárták, azonban az elért nyereség megérte a kockázatvállalást. A trükkfilm atyja természeti és dokumentumfilmeket is készített. Kaliforniában 1955-ben nyílt meg az Egyesült Államok legnagyobb turistaszenzációja, a Disneyland. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Film/Média

94 éve

1932 – Megszületett Little Richard amerikai zenész (Tutti Frutti).

Eredeti nevén: Richard Wayne Penniman. Az ötvenes években futott be, a Tutti Frutti, Long Tall Sallyés a Good Golly Miss Molly című dalokkal. A zenéjét feldolgozták kortársai, többek között Elvis Presley, Buddy Holly és Bill Haley. Inspirációt jelentett a Beatlesnek, Michael Jacksonnak és Bob Dylannek. Turnézott a Rolling Stonesszal, zenekarának gitárosa Jimi Hendrix volt. 1972-ben a Wembley-stadionban adott nagysikerű koncertet, fellépett Bill Clinton elnöki beiktatásán, az atlantai olimpia záróünnepélyén, és 1986-ban az első körben került be a rock and roll halhatatlanjai közé.A kilencvenes évek végén a budapesti Kisstadionban is koncertezett. Tiszteletére az Illés-együttes is dalt írt Little Richard címmel. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Zene

80 éve

1946 – Barcelonában megszületett José Carreras katalán tenor operaénekes.

11 évesen már fellépett Barcelonában. A világ leghíresebb operaénekesei közé tartozik. Két kollégájával, az olasz Luciano Pavarottival és a spanyol Plácido Domingóval együtt több koncertet adott a világ különböző városaiban, a Három Tenor néven. Leonard Bernstein West Side Story című musicaljében szerepelt, 1992-ben a barcelonai Olimpiai Játékok nyitóünnepségén spanyol kollégáival együtt operaslágereket énekelt. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Zene

583 éve

1443 – Megszületett II. Gyula római pápa, aki hadvézer, politikus és egyházfő is volt. Az ő idejében vált Róma építészeti és festészeti központtá.

Eredeti nevén: Giuliano della Rovere. A 216. római pápa 1503-tól haláláig. Bramante, Michelangelo, Raffaello is megfordultak Gyula udvarában. A freskók és épületek mellett a pápa a krónikákban is jelentékeny nyomot hagyott. Határozott vezér volt, hozzá kapcsolható a Svájci Gárda megalapítása, és ő hívta össze az ötödik lateráni zsinatot, amely a reformáció előtti utolsó lehetőség lett volna a pápai udvarnak a reformokra és a változtatásokra. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Történelem Alkotás

235 éve

1791 – Meghalt Wolfgang Amadeus Mozart osztrák komponista, zongorista, orgonista, karmester (Varázsfuvola).

Bécsben, 35 éves korában halt meg. Mozart halálának közvetlen oka a halotti bizonyítvány szerint is vitatott. A legvalószínűbb a higanymérgezés vagy reumatikus láz. Az egyik feltételezés az volt, hogy Mozarttal a szabadkőművesek végeztek, mivel A varázsfuvolával túl sok szabadkőműves titkot árult el. Wolfgang Amadeus Mozart 1756. január 27-én született Salzburgban, a mai Ausztria területén Osztrák zeneszerző, az ún. "bécsi klasszikus" stílus és egyúttal az egész zenetörténet egyik legnagyobb muzsikusa. Csodagyermekként bejárta majdnem egész Európát: első útján 1762-ben Münchenben és Bécsben leny?gözi tudásával a hozzáért?ket és az arisztokratákat egyaránt. A következő évben egy hosszabb út veszi kezdetét, a német hercegségeken keresztül Párizsba, majd Londonba utazik. Ezen az úton írja első opuszait. 1769-ben apja mellett a fiatal Mozart is állást kap a salzburgi hercegérsektől, de még ebben az évben Itáliába indul. Rómában nagy felt?nést kelt azzal, hogy egyszeri hallás után, emlékezetből leírta Allegri Miserere-jét. 1781-ben független muzsikusként Bécsben telepedett le. 1782-ben elvette feleségül Konstanze Webert, a Mannheimben megismert Weber család középső lányát. Hat gyermekük született, de csak kettő élte meg a felnőttkort. Mozart Bécsben közeli kapcsolatba került Haydnnal és van Swieten báróval, 1785-től a szabadk?m?ves páholy tagja lett. Az 1786-ban komponált Figaro házasságának a bécsi bemutatót követő prágai előadás hozta meg az igazi sikert, a következő operát, a Don Giovannit Mozart már prágai felkérésre írta. Az egyre súlyosabbá váló anyagi körülmények beárnyékolták Mozart életének utolsó éveit: a Cosi fan tutte, a La clemenza di Tito és a Varázsfuvola időszakában a zeneszerző levelei már kétségbeejt? pénzügyi helyzetről tanúskodnak. A zenetörténészek különböző véleménnyel vannak afelől, miként romlott meg a zeneköltő egészségi állapota. Különösen vitatott, hogy mikor ismerte fel halála fenyegető közelségét. A romantikus álláspont szerint Mozart állapota fokozatosan romlott, és művei tükrözik a fokozatokat. Manapság azonban néhány zenetörténész, fölhasználva Mozart utolsó évében folytatott levelezését, azt állapította meg, hogy Mozart jó hangulatban volt; családja és barátai számára megdöbbentő módon, hirtelen halt meg, 1791.december 5-én a Requiem írása közben, amelyet egy titokzatos, meg nem nevezett megrendelőjének komponált. Több mutatása

Teljes esemény 1

Meghalt Érdekes Zene

201 éve

1825 – Megszületett Rochlitz Gyula építész, a Keleti pályaudvar központi épületének tervezője.

Rochlitz egyetemi tanulmányait Bécsben végezte, majd honvédként részt vett az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban, amely során századosi rangot szerzett, majd Nyugat-Európában élt. Visszatérve, a Magyar Királyi Államvasutak vasútépítési igazgatóságán kapott állást, ahol később a magasépítési osztály vezetője lett.Nevéhez fűződik több nevezetes épület tervezése, vagy az építkezések levezénylése, úgymint a dunai Összekötő vasúti híd, és a MÁV Andrássy úti igazgatósági épülete.A Rochlitz Gyula által tervezett Keleti pályaudvar központi épületét 1884 augusztusában adták át, akkor még Központi Indóház/Pályaudvar néven. Az eklektikus épület csarnokának jellegzetes acélszerkezetét Feketeházy János tervezte. Az épület kivitelezésénél olyan építészek és művészek működtek közre mint Lotz Károly, Than Mór, Stróbl Alajos, vagy Schickedanz Albert.Az eredetileg 5 vágánnyal üzemelő csarnok 1892-ben kapta meg a Keleti pályaudvar nevet. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Alkotás Magyar

147 éve

1879 – Megszületett Clyde Vernon Cessna amerikai repülőgépgyáros, a könnyűrepülőgépek gyártója.

Egy kansasi farmon nőtt fel, jó műszaki érzékkel rendelkezett. 1911-ben egy repülési kiállítást követően megvásárolt egy "Blériot" típusú géptörzset, amelyre saját tervezésű szárnyakat szerelt. Ezzel tizenháromszor sikerült szerencsésen lezuhannia, miközben megtanult repülni. 1916-17-ben konstruált két újabb gépet, majd 1925-ben Walker Beeckkel közösen létrehozta a "Travel Air" légitársaságot. 1927-ben kivált a vállalatból és megalapította az önálló "Cessna Aircraft" céget. 1937-ben vonult vissza, a gyárat unokaöccsére, Dwane Wallace-ra hagyta. A cég napjainkig is a könnyűrepülőgépek megannyi változatát adta a világnak: "Skylark", "Skylane", "Skyplane", "Skymaster", "Skyhouse", "Cutlass", "Turbo Citation", "Corsair", "Crusader" és más típusnevekkel. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Technika

101 éve

1925 – Megszületett Szilvási Miklós olimpiai bajnok birkozó.

1942-ben kezdett el birkózni a Budapesti Vasutas Sport Club (BVSC) színeiben, melynek színeiben ötszörös ifjúsági bajnok lett. 1945-ben egy eltévedt golyó eltalálta a bal lábát, ami miatt majdnem be kellett fejeznie pályafutását, de 1946 és 1948 között négyszeres magyar bajnok lett (két csapat és két egyéni győzelem váltósúlyban). Ezután a Ferencvárosi TC alá tartozó ÉDOSZ (Élelmiszeripari Dolgozók Országos Szakszervezete) versenyzőjeként négyszeres magyar bajnok kötöttfogású váltósúlyban és egyszeres magyar bajnok szabadfogású középsúlyban. Az 1948-as londoni olimpián ezüstérmet szerzett kötöttfogású váltósúlyban. 1949-ben és 1951-ben a főiskolai világbajnokságokon ezüstérmes lett. Az 1952-es helsinki olimpián kötöttfogású váltósúlyban tizennyolc induló közül aranyérmet szerzett. 1953-ban a Budapesti Dózsához igazolt, ebben az évben világbajnokságot és egy országos bajnokságot nyert. 1954-ben a budapesti főiskolai világbajnokságon aranyérmet szerzett. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Sport Magyar

86 éve

1940 – Bemutatták az "A bagdadi tolvaj" című, három Oscar-díjas brit filmet, melynek producere Korda Sándor volt.

Eredeti cím: The Thief of Bagdad. Az 1924-ben készült azonos című film színes változata volt. A film művészeti vezetője, díszlettervezője Korda Sándor testvére, Korda Vince volt, aki ezért a munkájáért kapta a film egyik Oscar-díját. A filmet a London Film Company gyártotta, azonban a második világháború kitörése miatt Kaliforniában fejezték be. Ez volt az egyik első szuperprodukció, a munka során sokat használták a bluebox technikát és vágási trükköket. A forgatókönyvet Bíró Lajos írta, a zenét Rózsa Miklós szerezte. Több mutatása

Teljes esemény 0

Érdekes Film/Média Magyar

53 éve

1973 – Meghalt a skót Sir Robert Alexander Watson-Watt, a radar feltalálója.

A radar visszaverődő rádiósugarak segítségével határozza meg távoli objektumok helyzetét, méretét, formáját, gyorsaságát és irányát. Sir Robert Alexander Watson-Watt azért fejlesztette ki az első radar-rendszert, hogy a biztonságos repülés érdekében nyomon lehessen követni a viharok útvonalát. Találmánya mindazonáltal hozzásegítette a Szövetségeseket a II.Világháborúban a németek elleni győzelemhez is. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Technika

721 éve

1305 – Székesfehérvárott a veszprémi és a csanádi püspök a Szent Koronával királlyá avatta Ottó bajor herceget.

A koronázásra azután került sor, hogy Vencel lemondott a magyar koronáról Ottó javára. 1261-ben született Henrik bajor hercegnek és Erzsébetnek, IV. Béla magyar király leányának gyermekeként. A hatalmon és a hercegi javadalmakon kénytelen volt megosztozni fiútestvéreivel. A német koronáért vívott küzdelemben szembekerült a Habsburgokkal. 1300-ban fegyverrel segítette II. Vencel cseh királyt, 1301-ben kibékült Habsburg Alberttel, és őt támogatta a koronáért folyó harcban. 1304-ben a Habsburgok oldalán vonult hadba II. Vencel ellen, majd ismét a cseh király oldalára állt, aki megtette fővezérévé. Így 1305-ben megkapta a hatalmában meggyengült Venceltől (III. Vencel néven Csehország és Lengyelország királya) a magyar koronázási jelvényeket, aki lemondott a magyar koronáról az ő javára. December 5-én Rádi Benedek veszprémi és Antal csanádi püspök Székesfehérvárott királlyá koronázta. Ez nem volt egészen szabályos, mivel a pápa akkoriban nevezte ki az új esztergomi érseket, aki Károly Róbert pártján állt, ezért Ottót nem volt hajlandó megkoronázni. VIII. Bonifác pápa még 1303-ban Vencel és Károly Róbert - a két trónkövetelő - küzdelmében Károly Róbert javára döntött, és Vencelt eltiltotta a királyi cím viselésétől. A pápai legátus kezdettől fogva Károly Róbert trónra juttatásán munkálkodott, akinek hívei 1307. júniusában már Budát is elfoglalták. Ottó Sziléziába ment, ahol megnősült, majd végleg visszatért Bajorországba, de a haláláig viselte magyar királyi címét. Több mutatása

Teljes esemény 0

Történelem Magyar

178 éve

1848 – James Knox Polk, az Amerikai Egyesült Államok 11. elnöke megerősítette a kaliforniai arany felfedezésének hírét.

A kongresszushoz intézett szokásos üzenetében hivatalosan is megerősítette a felfedezés hírét. A "kaliforniai aranyláz" kitörése követte a New York-i Herald című lap 1848.08.19-i beszámolóját a Sacramento-folyó mentén felfedezett aranyról. A világ minden részéből aranyásók és kalandorok áramlottak Kaliforniába, amelynek lakossága 1849 végére már meghaladta a 100 000 főt. Több mutatása

Teljes esemény 0

Történelem Érdekes

154 éve

1872 – Szlávy Józsefet választotta Magyarország miniszterelnökének a kormányzó Deák-párt.

Szlávy ezt a tisztséget 1874.03.21-ig töltötte be. Tanulmányait Bécsben a Theresianumban és Selmecbányán a bányászati és erdészeti akadémián végezte, 1844-ben bányamérnöki oklevelet szerzett, majd a bécsi udvari kamara szolgálatába állt. 1846-tól 1848-ig Budán a magyar udvari kamara tisztviselője, 1848-ban titkára volt. Kossuth Lajos 1848 őszén kinevezte az oravicai bányaigazgatóság vezetőjévé, de az osztrák hadsereg előrenyomulása miatt távoznia kellett tisztségéről. 1849-ben a pénzügyminiszter mellett elnöki titkár volt, majd Oravicán kormánybiztos. Osztrák fogságba került, 5 évi börtönbüntetéséből 2 évet kellett letöltenie. 1861-ben a Helytartótanács tanácsosa lett, 1865-ben Bihar vármegye főispánjává nevezték ki. A kiegyezés után 1869. októberéig belügyminisztériumi államtitkár volt, utána országgyűlési képviselő. 1870. május és 1872. december között a földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszteri tisztséget töltötte be, közben 1872. februárjában vallás- és közoktatásügyi miniszter is volt. 1872. december 5-10-én a miniszterelnöki tisztség mellett a honvédelmi, 1873. decemberétől 1874. márciusáig a pénzügyminiszteri tisztséget is ellátta. Kormányzása alatt főként a pártpolitikával foglalkozott. Távozása után 1876-ban, 1878-ban és 1879-ben a magyar delegáció elnöke, 1879-1880-ban a képviselőház elnöke, 1882-ig közös pénzügyminiszter volt, majd haláláig koronaőr. 1885-től a főrendiház második, később első alelnöke és elnöke lett 1896-ig. A Magyar Tudományos Akadémia igazgatója és a Magyar Földhitelintézet elnöke is volt. 1873-ban a valóságos belső titkos tanácsos címet és a Lipót-rendet, 1882-ben a Szent István-rend nagykeresztjét kapta meg. Több mutatása

Teljes esemény 0

Történelem Magyar

137 éve

1889 – Meghalt Jules Champfleury francia író, kritikus.

Teljes nevén: Jules Francois Félix Fleury-Husson A vidéki polgári életet ábrázoló regényeivel és a realizmusról szóló cikkeivel elősegítette a kritikai realizmuskialakulását. Egyik jelentős eszköze az adatgyűjtés, a tények " fotografikus vizsgálata". Mű- és zenekritikusként is dolgozott, népművészettel és pantomimmal is foglalkozott. 1872-től a sevres-i múzeum igazgatója volt, mint műgyűjtő is híres volt. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Irodalom

125 éve

1901 – Megszületett Werner Karl Heisenberg német Nobel-díjas atomfizikus és filozófus, a kvantummechanika kutatója.

Würzburgban született. A kvantummechanika kutatója volt, 1925-ben jelent meg az "Akinematikus és mechanikus kapcsolatok kvantumelméleti átértelmezéséről" című műve, kidolgozta "a kvantummechanika göttingeni formáját". 1927-ben fogalmazta meg a "Heisenberg-féle határozatlansági reláció"-t, megállapította, hogy a proton mellett a neutron az atommag alapvető része, s hogy ugyanannak az elemi részecskének különféle állapotát alkotja mindkét részecske. Felfedezése filozófiai szempontból is jelentős volt. 1929-ben megadta a ferromágnesesség kvantumelméleti magyarázatát. 1932-ben a mag- és atomfizika területen elért eredményeiért Nobel-díjjal tüntettek ki. 1946-ban átvette az újonnan alapított Max Planck Fizikai és Asztrofizikai Intézet vezetését Göttingenben. A mag- és atomfizika területének egyik legkiválóbb kutatója volt, az általa kifejtett világegyenletről, valamint a fizika és a filozófia kérdéseinek összekapcsolásáról vált ismertté. Több mutatása

Teljes esemény 1

Született

101 éve

1925 – Megszületett Toma András az utolsó magyar hadifogoly, aki 53 évig volt fogságban.

1944-ben besorozták az I. magyar hadseregbe, amellyel a Felvidéken átvonulva, Auschwitz és Krakkó környékére ment. Itt esett hadifogságba 1945. január 11-én. Mivel a Szovjetunióban hadifogolytáborból kórházba, pszichiátriai intézetbe utalt embereket törölték a hadifoglyok névsorából, Toma András kikerült a magyar hatóságok látóköréből. Hosszas kutatást követően hozták haza 2000. augusztus 11-én. 2004. március 30-án halt meg Nyíregyházán. Több mutatása

Teljes esemény 0

Történelem Érdekes Magyar

100 éve

1926 – Meghalt Claude Monet francia impresszionista festő (Impresszió, a felkelő nap).

Givernyben 86 éves korában halt meg. "Impression, soleil levant" ("Impresszió: a felkelő nap") című képe z 1874-ben vele együtt kiállító művészek egy csoportjának adott nevet. Az impresszionisták (Monet mellett Edgar Degas, Auguste Renoir, Camille Pissaro, Alfred Sisley és Edouard Manet) a pillanatnyi megjelenést ábrázolták. Nem rendelkeztek egységes stílusjegyekkel, az addigi ábrázolási módok helyett a valósághoz, a tárgyak természetes fényben való megjelenítéséhez ragaszkodtak. További ismertebb művei: "Saint Lazare pályaudvar", "Roueni katedrális", "Tavirózsák". Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Alkotás

92 éve

1934 – Sacramentóban megszületett Joan Didion amerikai írónő.

A férfiak által dominált amerikai New Journalism mozgalom kiemelkedő női alakja volt. 1968-ban a Slouching Towards Bethlehem című művében olyan művészeket mutatott be például, mint Janis Joplin vagy Joan Baez. Munkáiból ismerhették meg az emberek a hatvanas és hetvenes évek amerikai ellenkultúráját, illetve Hollywoodját.A "Saturday Evening Post" tudósítója, 1956 és 1953 között a "Vogue" magazin szerkesztője volt. Első novellája (Run, River) 1963-ban jelent meg, férjével és szerkesztőjével, John Gregory Dunne-nel is ekkor találkozott. Kapcsolatuk során többször dolgoztak együtt, Didion férje segítségével vitte színre munkáit. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Irodalom

85 éve

1941 – 28 éves korában meghalt Amrita Sérgil magyar-indiai festőművésznő.

Dévanágari írással: अमृता शेरगिल; nyugaton gyakran: Amrita Sher-Gil. Magyar keresztneve: Dalma. Mindössze 28 évet élt, részben Magyarországon, részben Indiában és Párizsban élt. Viharos szerelmi kapcsolatairól, és korán megmutatkozó tehetségéről volt ismert. 1933-ban elnyerte a párizsi Szalon aranyérmét (Grand Salon, Gold Medal), az egyetlen ázsiai és a legfiatalabb festő, akit a Szalon tagjává választottak. Férje az unokatestvére, a magyar Egan Viktor orvos volt, akivel megállapodtak, hogy nem lesz gyermekük. Halála tisztázatlan, néhány napos betegség után hirtelen hunyt el. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Alkotás Magyar

33 éve

1993 – Meghalt Trauner Sándor magyar-francia festőművész, grafikus, jelmeztervező, Oscar-díjas díszlettervező.

Születéskori neve: Trau Sándor, névváltozat: Alexander Trauner. Előbb Franciaországban dolgozott többek között 1930-ban Luis Buñuel rendezésében készült Aranykor című, majd Marcel Carné rendezésében készült Ködös utak, a Külvárosi szálloda, valamint a Mire megvirrad című filmek díszleteit készítette. Később Hollywoodba költözött, A Legénylakás című film látványterveiért Oscar-díjat kapott, és részt vett az öt kategóriában is Oscar-díjas Irma, te édes készítésében is. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Film/Média Alkotás Magyar

14 éve

2012 – Meghalt Hollósi Frigyes magyar színész (Sose halunk meg!; Roncsfilm; Csapd le csacsi!).

Eredeti nevén: Weininger FrigyesJászai Mari-díjas, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze. A legtöbbet foglalkoztatott magyar színészek egyike volt.Ismertebb filjei: Feri és az édes élet - Magyar filmszemle legjobb férfi alakítás (2001) Kisváros; Sose halunk meg!; Roncsfilm; Csapd le csacsi!; Cha-cha-cha Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Film/Média Magyar Színház

14 éve

2012 – Meghalt Dave Brubeck amerikai dzsessz-zongorista és zeneszerző (Take Five).

A kaliforniai Concordban született. Már négyéves korában csellózni tanult édesanyjától. 1938-tól 1942-ig az oaklandi Mills College-ben zeneszerzést, 1942-től 1943-ig Darius Milhaud, 1944-ben Arnold Schönberg tanítványaként zongorázni tanult, majd 1949-ben Fred Saatman tanítványa volt. 1933-tól concordi dixieland- és swing-együttesekben, 1941-től saját zenekaraiban játszott. 1946-tól oktett, 1949-ben trió, 1951-től kvartett formációban szerepelt, Dave Brubeck Quartet néven. Első lemeze 1949-ben jelent meg, legismertebb felvétele, a "Take Five" 1961-ben. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Zene

6 éve

2020 – Meghalt Pécsi Ildikó, Kossuth- és Jászai-díjas színésznő, rendező (Indul a bakterház).

Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas, A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze és Kiváló Művésze, Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Férje Szűcs Lajos magyar olimpiai bajnok labdarúgó volt. A koppányi aga testamentuma; Herkulesfürdői emlék; Mese habbal; Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?; Az aranyember; Pesti háztetők; Eszpresszóban Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Film/Média Magyar Színház

5 éve

2021 – Meghalt Sediánszky János író, újságíró, rádiós műsorvezető, riporter, a Magyar Rádió Örökös tagja.

1957-ben kezdett dolgozni a Magyar Rádió külügyi osztályán, majd az irodalmi főosztályra került szerkesztőként, később főmunkatársként. A Jó reggelt, vasárnap!, a Kulturális magazin, az Írók mikrofonközelben és a Vers mindenkinek című műsorokbat hozta létre.Számos hírességgel készített interjút, ilyen volt például Friedrich Dürrenmatt, Alberto Moravia, Simone de Beauvoir, Marina Vlady, Gina Lollobrigida, Mario del Monaco, Pierre Boulez, Jean-Pierre Rampal, Juliette Gréco, Gérard Depardieu és Charles Aznavour. Vendége volt Illyés Gyula, Weöres Sándor, Pilinszky János, Szabó Magda, építészeink közül Makovecz Imre, Csete György, Finta József. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Irodalom Magyar