Irodalom kategória
43
éve
37
éve
31
éve
16
éve
2010 – Meghalt Szenes Iván író, dalszövegíró, dramaturg, zeneszerző (Nemcsak a húszéveseké a világ).
Szenes Iván minden idők legtermékenyebb magyar szövegírójaként csaknem kétezer dalszöveget írt. Legismertebb slágerei: Kicsit szomorkás a hangulatom máma, Próbálj meg lazítani, Minden asszony életében, Nemcsak a húsz éveseké a világ, Isten véled édes Piroskám, Úgy szeretném meghálálni, Kislány a zongoránál, Minek él az olyan, Tölcsért csinálok a kezemből, Nehéz a boldogságtól búcsút venni, Hosszú az a nap. Évekig együtt dolgozott Hofi Gézával, e munkakapcsolat eredménye többek között a Macskaduett, a Söprik az utcát, vagy a Lazítani című szám. Több mint száz színdarabot, filmet, rádió- és tévéjátékot mutattak be verseivel, illetve az ő átdolgozásában.Évekig együtt dolgozott Hofi Gézával, e munkakapcsolat eredménye többek között a Macskaduett, a Söprik az utcát, vagy a Lazítani című szám. Több mint száz színdarabot, filmet, rádió- és tévéjátékot mutattak be verseivel, illetve az ő átdolgozásában. Kabarék szerkesztője, menedzsere. Több mutatása
7
éve
2019 – Meghalt Konrád György, Kossuth-díjas író, esszéíró, szociológus, akinek művei világszerte ismertek.
Debrecenben született. 1991-ben Frankfurtban megkapta a kulturális életben elérhető legnagyobb elismerések egyikét, a Német Könyvkereskedők Béke-díját. Pályafutását 1956-ban az "Életképek" szerkesztőjeként kezdte, majd 1957. és 1959. között állástalan volt. 1959-től dolgozott ifjúságvédelmi felügyelőként, közben a Magyar Helikon Könyvkiadó szerkesztőjeként, városszociológusként (ekkor írta Szelényi Ivánnal az "Új lakótelepek szociológiai problémái" című művét), 1973-tól szabadfoglalkozású volt. 1988-ig megtiltották műveinek publikálását. 1987-től 1988-ig világirodalmat tanított a Colorado College-ban, 1989-től a "Magyar Napló" állandó munkatársa, a Megbékélés Alapítvány kuratóriumának elnöke, 1990. óta a Nemzetközi PEN Club elnöke, az antwerpeni Instelling Egyetem díszdoktora. 1983-ban Herder-díjat, 1990-ben Kossuth-díjat kapott. Fő művei: "A látogató", "A városalapító", "Az autonómia kísértése", "A cinkos", "Antipolitika", "Kerti mulatság" (regények), "Európa köldökén" (esszék). Művei többek között angol, cseh, dán, finn, francia, héber, holland, német, norvég, olasz, orosz, spanyol és szerb nyelven jelentek meg. Több mutatása
110
éve
705
éve
1321 – Ravennában meghalt Dante Alighieri olasz költő, filozófiai, politikai, nyelvészeti író (Isteni színjáték).
Eredeti neve: Durante Alighieri A világirodalom klasszikusa, a feudális középkor utolsó, az új polgári korszak első nagy lírikusa volt. Az Isteni színjáték száz énekből áll, Dante Vergilius társaságában végigjárja és megismeri a Poklot, a Purgatóriumot és a Mennyországot. Útja során találkozik a múlt nagy szellemeivel és kortársai halott lelkeivel is. Mindegyikükről a keresztény közerkölcstan szabályai szerint véleményt alkot. A Commedia hamar bejárta Európát, már Zsigmond királyunk könyvtárában is megvolt. Dante összes műve olvasható magyarul. Több mutatása
175
éve
1851 – Meghalt James Fenimore Cooper amerikai író, a "Bőrharisnya" és más indiántörténetek szerzője.
Egy nappal 62. születésnapja előtt halt meg. Több mutatása
110
éve
1916 – Meghalt José Echegaray y Eizaguirre Nobel-díjas spanyol drámaíró, akadémikus.
José Echegaray tevékenyen részt vett a közéletben, többször volt miniszter is. Első darabja, A csekkönyv még nagy vihart kavart, de később ő lett a spanyol színpad egyeduralkodója. Mérnöki pontossággal megkomponált darabjait meghatározott színészekre írta, akik sikerre is vitték műveit. Világszerte leghíresebb műve A nagy Galeotto, amelyet a budapesti Nemzeti Színház is bemutatott és többször is megfilmesítették. Sok darabja olvasható magyarul, s műveit nagyon sokszor játszották magyar színpadokon. A Nobel-díjat 1904-ben kapta - megosztva - "nagyszerű és mélyértelmű munkásságának elismeréseképpen, amellyel a spanyol dráma nagy hagyományát eredetiséggel újította fel". Több mutatása
84
éve